Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2011 / 9. szám

Izesélet Finom gyöngyszemek SOKAN A RIZST CSAK KÖRETKENT ISMERIK ES HASZNÁLJÁK, PEDIG NAGYSZERŰSÉGE, SOKSZÍNŰSÉGE VITATHATATLAN, MINDEGY, HOGY DESSZERTKÉNT, FŐFOGÁSKÉNT VAGY AKÁR SALÁTAKÉNT TÁLALJUK, SZINTE BORÍTÉKOLHATÓ AZ ELKÉSZÍTETT ÉTELEK SIKERE. Bolognai rizsgolyók A mártáshoz apróra vágjuk a hagymát, a fokhagymát, a sárgarépát és a zellert, majd megpároljuk. Közben a húst 2 evő­kanál forró olajba keverjük, sóval, borssal ízesítjük, 1 dl borral felöntjük, és addig pároljuk, míg a lé elfő. Összekeverjük a húst és a zöldségeket, hozzáadjuk a paradicsompürét, a zellert és a petrezsely­met, meg a maradék húslevest. Lefedve tel­jesen puhára főzzük, majd szitán áttörjük, és lehetőleg minden folyadékot kinyomunk belőle. A rizst megfőzzük, lecsöpögtetjük, majd a paradicsomos mártással és a reszelt sajttal összekeverjük. Golyókat formálunk úgy, hogy a rizs közepére egy-egy adag hús­masszát rakunk, és a rizzsel befedjük. Fel­vert tojásba, majd zsemlemorzsába forgat­juk. Végül forró olajban megsütjük. hozzávalókon^ ^ / A TÉSZTÁHOZ: N. '/ Z5 dkg liszt, csipetnyi só, \ 6 dkg vaj, 1 di tej, 1 kávéskanál cukor, 1 dkg élesztő. A TÖLTELÉKHEZ: 10 dkg kerek szemű rizs, 7,5 di tej, féi rúd vanília, 7,5 dkg cukor, 5 dkg vaj Z tojás, 3 piskótadarabka vagy puha keksz, 10 dkg mandulaforgács. A TETEJÉRE: 1 tojássárgája, 1 darabka piskóta. NhozzávalókN 3 di tej 3 di hab tejszín 4 tojássárgája 1 csésze cukor (kb. 18 dkg) 1 csomag vaníliás cukor egy tábla jó minőségű étcsokoládé egy csipetnyi só . egy narancs reszelt héja . Rizstorta A lisztet először átszitáljuk, majd az így kapott liszt­kupachoz adjuk a sót, aztán a puha vajjal, a tojással és a cukorral összegyúrjuk. Egy teáskanálnyi cukrot fel­olvasztunk langyos tejben, majd a cukros tejhez adjuk az élesztőt, és meleg helyen felfuttatjuk. Hozzáadjuk a lisztes keverékhez, majd jól kidolgozzuk a tésztát. Ami­kor már a tésztánk teljesen sima, golyót formálunk belőle. Meleg helyre tesszük, és 2 órát kelesztjük. Közben a rizst pár percre forró, sós vízbe áztat­juk, majd lecsöpögtetjük. A vaníliát kettévág­juk, a magjukat egy éles kés segítségével kika­parjuk, és a tejhez adjuk, majd a vaníliás tejet felforraljuk. Beletesszük a rizst, és lefedve kis lángon addig főzzük, míg minden tejet magába nem szív. Mikor már nincs alatta folyadék, belekeverjük a vajat és a cukrot, a tojássárgákat, az elmorzsolt piskótát, a mandu­lát, végül az előzőleg habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. A tésztát kivajazott tortaforma aljára simítjuk, és a rizzsel megrakjuk. A tetejét 1 tojássárgá­jával összekevert, elmorzsolt piskótával megkenjük, és meleg sütőben körülbelül 40 perc alatt készre sütjük. Porcukorral, esetleg a tetejére pirított nádcukorral, vagy cukorból készített karamellel díszítve tálaljuk.

Next

/
Thumbnails
Contents