Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 9. szám
ERZSÉBETVÁROS KEZDETEKTŐL A KULTÚRA OTTHONA VOLT. A NEMZET ÉLETÉNEK EGY FONTOS PILLANATÁBAN ITT TANULT MAGYARUL BESZÉLNI A SZÍNHÁZ IS. HA AZ EMBER MEGÁLL A KÁROLY KÖRÚT 7. SZÁMÚ HÁZ ELŐTT, EGY EMLÉKTÁBLA FOGADJA: „EZEN ÉPÜLET HELYÉN ÁLLT 1776-TÓL1966-IG A HACKER-HÁZ, DÍSZTERMÉBEN, A HACKER-SZÁLÁBAN TARTOTTA ELŐADÁSAIT 1809 ÉS 1812 FEBRUÁRJA KÖZÖTT A MÁSODIK PESTI MAGYAR SZÍNTÁRSULAT. SZÍNPADÁN FELLÉPETT: DÉRYNÉ SZÉPPATAKI RÓZA ÉS KANTORNÉ ENGELHARDT ANNA IS." AZON TÚL, HOGY A TÁBLA KISSÉ SZŰKSZAVÚ, NÉMILEG PONTATLAN, VAJON Ml ÁLLT ITT RÉGEN, HOGYAN MŰKÖDÖTT ÉS Ml KÖZE A BÁLOKNAK A SZÍNHÁZHOZ - ERRŐL MESÉLEK MOST. Bóka B. László írása A két dolognak, bálnak és színháznak, látszólag persze nem sok köze van egymáshoz, de egyetlen ponton mégis, és ez az épület. Korántsem ritka, hogy elegáns bálokat színháztermekben rendezzenek és ez pontosan így volt régen is. Hajdanán, amikor a színpadról alig lehetett magyar szót hallani. Ha a pesti polgár anno kikapcsolódni akart, táncolni ment, ezt azonban évente csak háromszor tehette: nyáron, ősszel és télen. Ezek közül a téli volt a legjelentősebb alkalom, hiszen ekkor voltak az álarcos, díszes külsőségek közepette rendezett maskarabálok. Az első báli rendeletet, mert ilyen is volt, 1772- ben Mária Terézia adta ki, vélhetően azért, mert így akarták visszafogni a gyakorta határt nem ismerő dorbézolást. Kezdetben a polgárság és a nemesség együtt bálozott. Az emberek a Hét Választófejedelembe, a Két Lámpásba, az Angol Királyba, a Fehér Paripába és é iz elkészüli bálterem, amelyre a derék ácsmester 3310forintot áldozol/, hamar behozta az árát, hiszen az egyik legnépszerűbb lett Pesten, 77 a Két Nyálba jártak mulatozni. A polgárság és az ifjúság, jobbára a jurátusok, vagyis a mai szóhasználat szerinti joggyakornokok, gyakorta összekaptak, s ha még csak összekaptak volna, de sokszor véres verekedésig fajultak az események. Ekkoriban történt, hogy Hacker József ácsmester 1775-ben megvásárolta özvegy Fischerné telkét és földszintes házát a mai Károly körúton. A házat lebontotta és egy év múlva építkezni kezdett. Nem sokkal később felkeresték őt a jurátusok és megkérték, nincs-e kedve * t