Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-03-18 / 3. szám
2010/3. szám 13 Környezettudatosabb, tájékozottabb lakosság Online környezetinformációs rendszer nyártól Nyár elején az Erzsébetvárosi önkormányzat útnak indít egy különleges, térinformatikai alapon működő, a közigazgatásban hasznosítható környezetvédelmi és környezetgazdálkodási információs rendszert. Arról, mi a célja és milyen fejlődést eredményez ez a hetedik kerületben, Bán Imrét, a közrend- védelmi és környezetvédelmi bizottság elnökét kérdeztük. Ötmilliós befektetéssel 80 milliós beruházás- A fejlesztésre az önkormányzat az Unió által meghirdetett Környezetvédelmi és Energetikai Operatív Program (KEOP) keretében pályázott, ötmillió forint önrész hozzáadásával nyolcvan- hárommillió hatszázezer forintot nyert. Ebből az összegből egy olyan kömyezetinformációs- technológiai rendszer kifejlesztését és kiépítését kell megvalósítanunk, amely megfelelő tájékoztatással és ösztönzéssel a környezet megóvásához megnyerheti a lakosság, a civil szervezetek és a helyi vállalkozók támogatásának jelentős részét. A hatékony együttműködéshez ez az úgynevezett táv együttműködési rendszer a lakosság a fenntartó szervek és a hatóságok között egy interaktív, gyors kommunikációt biztosit. Hosszú távon az állampolgárok környezeti tudatának javulását is reméljük tőle. Hogy működik?- Úgy kell elképzelni, hogy információkat teszünk közzé környezetvédelemmel és környezetgazdálkodással - zöldfelület létesítésével, faültetéssel, fakivágással, építkezésekkel, utak, parkok rekonstrukciójával, szabályozási tervekkel kapcsolatban. A rendszerben megtalálhatók légszen- nyezettségi előrejelzéssel, zajtérképpel, talajvíztérképpel, építéshatósági tájékoztatásokkal, hulladékgazdálkodással-és zöldfelület fenntartásával kapcsolatos adatok is. Az önkormányzat központi szerverét a kerület honlapján keresztül bárki elérheti, azonnali kapcsolatot vehet fel a megfelelő ügyintézővel, kommunikálhat, észrevételt közölhet, érdeklődhet. A rendszer lehetőséget ad arra, hogy bárki bejelentést tehessen egy állattetem, egy leszakadó, baleset- veszélyes faág, parlagfű, illegális hulladék, veszélyessé vált reklámtábla és ehhez hasonló rendellenességekről, vagy tájékozódjon fakivágásról, útlezárásról, építkezésekről stb. Aki nem rendelkezik otthoni internettel, a közterekre - az Almássy, a Klauzál és a Garay térre - hamarosan kihelyezendő, kamerákkal védett, érintőképernyős úgynevezett info tornyokon keresztül teremthet kapcsolatot. Az Agglomerációs Kömye- zetinformációs-technológiai Kulturális kirándulás Jancsival és Juliskával Erzsébetvárosi iskolások az Operaházban A kultúra sokszínűségét minden gyermeknek meg kell ismernie: ezen gondolatot követve szervezte meg dr. Kispál Tibor képviselő 150 erzsébetvárosi iskolás számára a a Magyar Állami Operaházban rendezett jótékonysági gyermekprogramon való részvételt. Február 14-én, az Operabál másnapján összesen 1000 gyereket fogadott a Magyar Állami Operaház délelőtti és délutáni előadásán. A szokásos évi báli pompa díszleteiben, idén másodszor, a legifjabbak vették birtokba a táncparkettet. A gyerekek Engelbert Humperdinck „Jancsi és Juliska” című operájából készült 45 perces meseelőadásban a két főszereplő kalandozásait követve találkoztak az álommanóval, a tündérrel, egy óriással és sok varázslatos szereplővel. A programot, az elmúlt évhez hasonlóan a 20 éves Klauzál LIONS Klub biztosította, amelynek célja, hogy elősegítse a jövő generációjának fejlődését, az esélyteremtést, már a gyermekek világában megvalósítsa. Dr. Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub elnöke és Dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, a klub tagja, azon dolgoznak, hogy a magyar gyermekek ugyanolyan eséllyel induljanak az életben, mint európai társaik. Az ő segítségükkel sikerült dr. Kispál Tibornak megszerveznie a 150 kerületi csemete számára óriási élményt nyújtó kulturális kirándulást. Rendszerben (AKIR) működik egy kocká- zatelemző rendszer is, amely egy adott témával kapcsolatban minden adatot megvizsgál, az összes szempontot figyelembe veszi, kijelöl egy kockázati szintet, és jelzi, ha életre vagy vagyonra veszélyes dolgot észlel, majd javaslatot tesz, hogy hogyan és mikor érdemes elhárítani a kockázatot. A rendszer adatai alapján egy mérnök dönti el, milyen beavatkozást kell végezni, mondjuk egy veszélyessé vált díszfa esetében. A kockázatelemzéshez pályázati forrásból beszerzünk egy akusztikus tomográfot, ez egy olyan mérőeszköz, amely a fák gyökér-, törzs- és vázág vizsgálatához, ezek belső, rejtett korhadásai- nak kimutatásához nyújt segítséget, mindezt háromdimenziós képben jeleníti meg a számítógépen. Előnye, hogy így a díszfák a megfelelő kezelést kapják, ráadásul ez minimalizálja a faki- dőlést, az ágak leszakadását, megelőzheti a baleseteket. A teljes térinformatikai rendszer egyszerre költségmegtakarító és hatékonyság növelő az önkormányzat számára. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felhívásai Két felhívással kereste meg szerkesztőségünket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Első felhívásukban a Kulturális Örökség Napjainak hétvégéjére (szeptember 18-19.) keresnek érdekes megnyitható épületeket, sétaútvonalakat. A másik felhívás „Magyarázom a házam" címmel kortárs épületek bemutatásáról szól. Mindkét felhívás teljes terjedelmében megtalálható a kerület honlapján, a www.erzsebetvaros.hu címen, a hírek között. Bán Imre