Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-01-20 / 1. szám
2010/1. szám K1ÉIR1I!) mm. Emlékplakett és címadományozás a legjobbaknak Az év iparosa, vendéglátója, kereskedője Képünkön balra a díjazottak, és Bodzsár Frigyesné a BKIK VII. kerületi elnöke valamint Gergely József alpolgármester, akik átadták a plaketteket. Nagyon fontos egy közösség életében, hogy a szolgáltatást végzők a lehető legjobban végezzék munkájukat. Fontos ez az egyén és a kerület érdekében is. Éppen ezért adományoz a kerületi önkormányzat a BKIK kerületi tagszervezetének javaslata alapján minden évben több kitüntető címet is a szakma legjobbjainak. Gergely József alpolgármester a december 15-i ceremónián elmondta, hogy az önkormányzat különös figyelmet fordított és fordít a kerületben működő iparosok, kereskedők, vendéglátósok tevékenységére. Meggyőződésünk - mondta -, hogy munkájuk nagyban hozzájárul városunk hírnevének növeléséhez, a lokálpatriotizmus erősítéséhez. „Az év iparosa” címet Pető Lajos cipész kisiparos kapta, aki 1972-től, édesapjától átvett cipészműhelyében, ma már nyugdíjasként folytatja mesterségét. Munkásságát a tömeggyártástól eltérő, a megrendelők igényeit maximálisan figyelembe vevő magatartás, az ügyfelek iránti figyelmességjellemezte egész élete során. Bán Imre a közrendvédelmi és környezetvédelmi bizottság elnökeként tájékoztat a 2010. évi tervezett feladatokról. Közrendvédelem ■ Térfigyelő rendszerünk kiépítése befejeződik, így megközelítőleg 100 kamerával az ország legsűrűbben kiépített közterületi biztonsági rendszere épül ki Erzsébetvárosban az idén. ■ A jelenlegi kameráink mintegy harmada új, korszerűbb eszközökre lesz kicserélve; ■ A rendőrség, a kerületőrség, valamint a közterület-felügyelet „Az év vendéglátósa” címet Skoufas Bas kapta, aki - görög nemzetiségű létére - a 2001- től a Dózsa György úton működő Paprika vendéglő üzemeltetése során a magyar vendéglátás hagyományai alapján a magyar ízvilág remekeit felszolgáló vendéglátóhelyet hozott létre Erzsébetvárosban. Üzlete idegenforgalmi vonzerő is, hiszen vendégköréhez orosz, amerikai, angol, német üzletemberek is tartoznak, és turistacsoportok is szívesen felkeresik. „Az év kereskedője” cím szorosabb együttműködésével, közös járőrözésével - különösen a nyári hónapokban, valamint az éjszakai órákban - kiemelten fogja biztosítani az itt élők nyugalmát. Köztisztaság, környezetvédelem ■ Az idei évben is több tízmillió Ft-os nagyságrendben tervezzük parkjaink, játszótereink felújítását, karbantartását. ■ Közterületeink takarításához birtokosa Kardos Tibor lett, aki az 1977 óta működő kereskedésében saját gyártású és részben vásárolt termékek forgalmazásával a szórakoztató, a szabadidős tevékenységek eltöltéséhez nyújt segítséget. Műanyag-, papír- és textilalapú tárgyai nemcsak a kerületben, hanem az egész fővárosban és vidéken is ismertek. Ajándéktárgyaival minden ön- kormányzati, kerületi és kamarai rendezvényt támogat. ■ A címet jelképező plakettet R. Törley Mária szobrászművész tervezte. ■ szükséges járműparkunkat felújítjuk, ehhez mintegy 400 milliós támogatásra nyújtottunk be pályázatot. Ennek elnyerése esetén az ország egyik legnagyobb köztisztasági beruházását indíthatjuk el; ■ Az eddigi pozitív tapasztalatok alapján idén is meghirdetjük a társasházi növényesítési pályázatot; ■ Továbbra is folytatjuk a tavaszi, őszi nagytakarításokat, amelybe még inkább szeretnénk bevonni az itt élő társasházi lakókat, egyidejűleg hasonló akciót tervezünk a nyári időszakra is. Erzsébetvárosiak ÉS A JÓTÉKONYKODÁS A kerület lakói a nagy havazás ellenére is lelkesen megosztották velünk az adakozással kapcsolatos véleményeiket. Hogy az erzsébetvárosiak kinek, milyen formában és milyen gyakran nyújtanak támogatást, azt sok minden befolyásolja, de az biztos, hogy nem hagyják cserben a segítségre szorulókat. NÉMET JÓZSEFNÉ:- A Heim Pál Gyermekkórház kis betegeit támogatom három havonta pénzzel. Jómagam ott dolgoztam, az unokámat pedig hosszú időn keresztül kezelték és meggyógyították, amiért nagyon hálás vagyok, én így próbálok meg segíteni más gyerekeken. Aluljáróban, utcán inkább olyan alapítványoknak adományozok, akik biztosan jó célra gyűjtenek. RÉZ KINGA:- Az utcán koldulóknak - kivéve ha kisgyerekkel vannak - nem szeretek pénzt adni, egyrészt mert nem becsülik meg, másrészt ezzel nem lesz jobb a helyzetük. Ha viszont tudom, hogy jó helyre kerül, akkor szívesen segítek. Az adóm egy százalékát minden évben az Erdélyi árváknak otthont és iskolát teremtő alapítvány számára ajánlom fel. HARMATH LÁSZLÓ:- Korábban, aktív dolgozóként az adóm egy százalékát a Vörös Keresztnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlottam fel, valamint a daganatos betegeket támogattam. Most nyugdíjas vagyok, így ez már nem lehetséges, de a Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi gyűjtését élelmiszeradománnyal most is támogatom. SOMLAI GÁBOR:- Karácsonyonként vásárláskor a Vörös Keresztet támogatom tartós élelmiszerekkel, például étolajat, lisztet, cukrot és egyéb hasznos dolgot veszek. Úgy gondolom, ez oda érkezik meg, ahol valóban szükség van rá. Utcán viszont csak ritkán adok pénzt, mert tapasztalataim szerint a kéregetők leginkább alkoholt és cigarettát vásárolnak, nem ennivalót vesznek belőle. A költségvetés tükrében: Közrend- és környezetvédelem A költségvetés minden kerület életének alapja. Bár ebben a dokumentumban főként csak számokat látunk, ezek a számok beszélnek is, ha olyan ember kezébe kerülnek, aki ismeri a munka hátterét is. A 2010. évi költségvetésről témakörönként a bizottsági elnököket kérdeztük. Bán Imre