Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-11-17 / 16. szám

EE 2010/16. szám A Magyar Fotográfusaik Háza ajánlója Az ismeretlen ismerős Escher Károly jubileumi fényképkiállítása I „Egy nagyszerű fotós életművét mutatjuk be, aki a riportfényképezést is művészi rangra tudta emel­ni, és akinek képei az aktualitás múltával sem kerültek a szemétbe, vagy a feledés poros polcaira. Az elsők közt volt Magyarországon, aki valóban képekben beszélt és képekben is gondolkodott" A kétévenként megren­dezett Fotóhónap kere­tében, az idén 120 éve született Escher Károly (1890-1966) munkássá­gával ismerkedhet meg a látogató. A Mai Manó Ház kiállításán amatőr fotók, a profi riporter képei, szociofotók, dokumen- tarista- és színházi fotók alcímekkel igazítják el az érdeklődőt. Az első, a tízes években készült „olaj­nyomásos" portrék már sokat elárulnak alkotó­juk érzékenységéről, emberekhez fűződő vi­szonyáról. Escher film­híradó és játékfilm ope­ratőri tevékenysége után, 1928-tól az Est Lapokhoz szerződik fo­tóriporternek. A korabe­li Magyarország legte­kintélyesebb sajtóbiro­dalmához három napi­lap, Az Est, a Magyaror­szág, a Pesti Napló, majd később a Pesti Napló Képes Melléklete tartozik. Eschert mind­egyik lapnál foglalkoz­tatják. A több mint tíz itt eltöltött év alatt készített fotográfiáival nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Pesti Napló Képes Melléklete a magyar ké­pes sajtó legjobb orgá­numának számít. Az elsők között volt, aki felismeri, és kihasz­nálja a kisfilmes fény­képezőgépek előnyeit. Az elsők között alkal­mazza a bemozdulásos életlenséget (A csodála­tos mandarin 1957), szemben az akkor elfo­gadott tűéles statikus ri­portképekkel. Ott van a gépével mindenütt, ahol meg­örökítésre méltó ese­mény történik. Minden­re nyitott személyisége eredményezi, hogy élet­műve rendkívül szerte­ágazó. A második világ­háborút megelőző és az azt követő évtizedek ne­ves és névtelen alakjai őrződnek meg képein: történelmi személyisé­gek, Teleki Pál, József főherceg, Horthy Mik­lós, Nagy Ferenc, Ráko­si, művészek, Rippl-Ró- nai, Bajor Gizi és kila­koltatott nincstelenek, razziák elszenvedői, az Opera új közönsége va­lamint a május elsejei felvonulás részvevői 1949-ben. A fotográfia minden ágában kiválót alkotott, legyen szó portréról, sport- hír­vágy nagyobb lélegzet­vételű riportfotóról. A kiállítás megte­kinthető 2010. decem­ber 12-ig, minden hét­köznap 14 és 19 óra, hétvégén 11-19 között. Cím: 1065 Nagymező utca 20. Escher Károlyra emlékezik még A rejtőzködő életmű" címmel az Országos Szé­chényi Könyvtár is, vala­mint a József Attila Klub "Foto Escher" címmel. November 20. A gyermekek jogának Világnapja A Gyermekek Jogának Világnapját, először 1954-ben tűzi ki megünneplésre az ENSZ közgyűlése. Öt évvel később ezen a napon fogadják el "A gyermeki jogok nyilatkozatát", majd a "A gyermekek jo­gainak konvencióját". November 21. A Filozófia Napja Az UNESCO 2002-ben tartja meg először a Filozófia Napját. Azóta minden évben megünnepelik szerte a világon, tudományos konferenciákkal, vitafórumokkal November 27. Véradók napja A Magyar Vöröskereszt, 1988-ban, a Véradók Napjává nyilvánítja a napot, ezzel is felhívva a figyelmet a véradás szükségességére. December 1. Az AIDS elleni Világnap 1988-ban, a WHO az AIDS elleni küzdelemre világnapjává jelöli meg ezt a napot. Múltidéző 1916. november 21. A Britannic gőzhajó utolsó útja A Titanicnál is nagyobb, elsüly- lyeszthetetlennek tartott luxushajót 1914-ben bocsátják vízre. Az első világháború kirobbanása miatt kór­házhajóvá alakítják át. Sebesülte­ket szállít amikor, az Égéi tengeren, találat éri és süllyedni kezd. Har­minc ember meghal, ezerszázat azonban sikerül kimenteni. 1976- ban a világhírű francia tengerkutató Jacques Cousteau megtalálja az elsüllyedt hajót. 1889. november 23. Üzembe helyezik az első wurlitzert A San Francisco-i Palais Royal bárban állítják fel az első wurlit­zert, ami csakhamar meghódítja az egész világot. 1701. november 27. Megszületett Anders Celsius svéd fizikus 1737-ben tervezi meg Anders Cel­sius svéd fizikus és csillagász a máig is általánosan használt (100 fokos beosztású) hőmérsékletská­lát, mely világhírűvé teszi nevét. 1961. november 29. Az USA fellövi első űrhajóját A Mercury űrhajó kétszer kerüli meg a Földet. Ekkor még Enos ne­vű csimpánzzal. A kísérlet célja, hogy ember kerüljön a fedélzetre és épségben térjen vissza. 1996. november 30. Visszatér Skóciába a Sors Köve A bibliai eredetűnek tulajdonított kő közvetítéssel jut el az ír szige­tekre, ahol Patrick az írek védő­szentje megáldja, és ezután neve­zik el Sors Kövének. A skót kirá­lyokat ezen a kövön koronázzák meg, mindaddig, míg Edward an­gol király el nem rabolja. 1996-ban visszakapják, ám időnként köl­csön kérik az angolok koronázási szertartásokra. 1946. december 1. Ismeretterjesztő lap indul Ezen a napon jelenik meg Szent- Györgyi Albert Nobel-díjas tudós köszöntőjével az Élet és Tudo­mány első száma. A máig egyik legnépszerűbb lap a társadalom - és természettudomány ismeretter­jesztésére szakosodott.

Next

/
Thumbnails
Contents