Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-11-05 / 15. szám

Jio[ 2010/15. szám Megalakult az MTK karate szakosztálya Karate szakosztály- lyal bővült az MTK. A szakosztály a sport­ág kiemelkedő ver­senyzője S. Kovács Ádám szakmai irá­nyításával alakult meg. Az október 20-án tartott sajtótájékoztatón S. Ko­vács Adám közölte, hogy rajta kívül az Eb­bronzérmes Horváth Ot­tó és Hargitai Róbert, va­lamint a vb-5. Horváth Éva szerződött az MTK- hoz. Mint mondta, nem csupán az élversenyzők­re szeretnének koncent­rálni, ezért januártól kez­detét veszi a 100 fősre tervezett utánpótlásbázis kialakítása. Deutsch Ta­más, az MTK elnöke be­jelentette, hogy nemrég megalakult a jégkorong­szakosztály, a tervek sze­rint újraéled az atlétika és kosárlabda az egyesü­letben, valamint rövide­sen beindulhat a ritmi­Sajtótájákoztatón jelentették be, hogy új szakosztállyal bővül az MTK. Képünkön Deutsch Tamás az MTK elnöke és S. Kovács Ádám a karate szakosztály vezetője. kusgimnasztika-szakosz- tály is. A novemberre el­készülő, 2020-ig szóló fejlesztési stratégia egy sportiskola indítását is tartalmazza majd. Az MTK elnöke elmondta: céljaik közt van, hogy olyan sportágak is csat­lakozzanak a klubhoz, amelyek eddig nem vol­tak az MTK-ban, ahogy a nem olimpiai sport­ágak körének bővítése is. Ezzel kapcsolatban kö­zölte, hogy szeretnék megerősíteni a klub két legeredményesebb szak­osztályát, a vívást és a kajak-kenut. Kirándulás nyugdíjasoknak Az Erzsébetváros Sportcsoport és az ÁPISZ SE kirándu­lásokat szervez nyugdíjasok számára. Legközelebb de­cember 2-án a Budai-hegységbe indul túra. Útvonal: Fe­nyőgyöngye - Szép-völgy - Határ-nyereg - Kecske -hegy - Látó-hegy - Árpád-kilátó - Fenyőgyöngye. A táv 6 km. Találkozás: 9 órakor a Nyugati téren, a 206-os autóbusz végállomásánál. Túravezető: dr. Balogh Istvánná, Andrási István. További információk: dr. Balogh Istvánná, tel.: 06- 30-911-9965. TORNA NYUGDÍJASOK RESZERE az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatásával HETENTE NÉGY ALKALOMMAL! ÚJ helyszín, RÉGI időpontok: VII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Sport csoportjának klubhelysége (pontos cím: 1074 Budapest, Hutyra Ferenc u. 11-15.) • Keddi napokon 9.00-10.00 10.00-11.00 • Pénteki napokon 9.00-10.00 10.00-11.00 A foglalkozásokat ünnepnapok kivételével hirdetjük meg, ahol szakképzett oktatók várják a mozogni vágyó erzsébet­városi nyugdíjasokat. A programon való részvétel ingye­nes! Váltócipő használata kötelező! További információ: VII. kerületi Önkormányzat, Sport csoport. Tel.: 351-74-61 A program fő támogatója Budapest - Főváros Erzsébetváros VII. kerület Önkormányzat Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága Válassz sportágat! Gyere, edzz a nagyokkal együtt! Belőled is lehet sikeres sportoló, vagy egy sportot szerető sikeres ember! MTK: www.mtkinfo.hu. mtk@mtkl888.hu H-1073 Budapest Erzsébet körút 24.1. em. Tel: +36-1-343-0034. Fax:+36-1-413-0335 A szakosztályok szeretettel várják a sportolni vágyó gyerekeket! ASZTALITENISZ Edzéshely: Budapest, XIV. kér. Róna u. Időpont: szerda 18-21 óráig. ATLÉTIKA Edzéshely: Budapest, XIV. Csömöri út. EVEZES Edzéshely: Budapest, XX. Vizisport u. 24. Időpont: hétköznap 16 órától sötétedésig. GYORSKORCSOLYA Edzéshely: Budapest, XIV. Népstadion Gya­korló pálya. Időpont: hétköznap 14-15.45 és 20-22 óráig, szombat-vasárnap: 8-10-ig. JÉGKORONG Edzéshely: Budapest, XX. Zodony u. 1. Kisstadion Millenáris. Időpont: változó. JÉGTÁNC Edzéshely: Budapest, XX. Pesterzsébet Zodony u. 1. Népstadion Gyakorló pálya. Időpont: egyéni egyeztetés szerint. JUDO Edzéshely: Budapest, VII. Hemád u. 42-46. Időpont: hétfő és péntek 15:30-17 óráig. KAJAK-KENU Edzéshely: Budapest, XXI. Duna u. - Gu­bacsi hídfő. Budapest, XIII. Népsziget u. 15. Időpont: változó, egyeztetés szerint. KARATE Tel: +36 1 343-00-34 Fax:+36 1 413-03-35 ÖKÖLVÍVÁS Edzéshely: Budapest, X. kér. Népligeti edzőterem. Időpont: h-sze-p: 17.30-19.30- ig, k-cs: 19-21-ig. SAKK Edzéshely: Budapest, VII. Erzsébet krt. 24. Időpont: Gyerekcsoport hétfőn 17.30-19 óráig. m MŰKORCSOLYA - MŰVÉSZI GÖRKORCSOLYA Edzéshely: Budapest, XTV. Népstadion Gya­korló pálya, Budapest, XX. Pesterzsébet, Zo­dony u. 1. Időpont: egyéni egyeztetés szerint. SZEKTORT ABDA Edzéshely: Budapest, VII. Erzsébet krt. 51. Időpont: csütörtök 18 órától. I'AEKWONDO Edzéshely: Budapest, XIV. Hermina u. 9­15., Általános iskola. Időpont: felnőtt: k-p 17-18.15-ig, sze: 17.30-18.45-ig. Utánpót­lás: k-cs-p: 17-18.15-ig. I'ENISZ Edzéshely: Budapest,XI. Bartók B. út 63. - Feneketlen tónál. Tel.: 279-09-30, fax: 372- 06-93. Időpont: hétköznap 14-17-ig és egyénileg. Edzéshely: Lantos Mihály sportcentrum. Budapest, XIV. Rákos patak u. 13-27. Idő­pont: hétköznap 14 -19.30-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents