Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-09-28 / 13. szám

3. szál 2010/1 m K«E<R<Ü IWEkTJI *K<G>VZCIliEi.T A Cseresznye iroda nyertes projektjének első féléve Érik a cseresznye Az év elejétől a Cse­resznye Ifjúsági Iro­da legtöbb tevékeny­ségét, azok fejleszté­sét a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyert támogatással valósítja meg. A részletekről, illetve a nyertes projekt első félévének eredmé­nyeiről Csalagovits Zóra a Cseresznye Ifjúsági Iroda veze­tője számolt be.- 2008 nyarán adtuk be pá­lyázatunkat a Társadalmi Megújulás Operatív Prog­ram keretében, hogy támo­gatást szerezünk a Cse­resznye Ifjúsági Iroda szakmai tevékenységének fejlesztése, bővítése, vala­mint az ehhez szükséges humán erőforrás és inf­rastruktúra biztosítása cél­jából. Egy évvel később, 2009 őszén a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökséjg úgy döntött, hogy az Új Ma­gyarország Fejlesztési Terv keretében támogatja projektünket. Ez azt jelen­ti, hogy a 2010. január el­sejétől 2011. december 31­„De ki is az a zEUs?” elnevezéssel a projekt egyik programja valósult meg, melynek helyszíne az Erzsébet téri Gödör volt. Az EU-s lehetőségekről, önkéntességről, különböző programokról és az európai mobilitás formáiról tájékoztatták a fiatalokat. ig az Európai Unió támo­gatásával és az Európai Szociális Alap társfinan­szírozásával valósul meg sok-sok programunk és fejlődik az irodánk - tájé­koztatott az előzmények­ről Csalagovits Zóra, aki vázolta az Erik a cseresz­nye elnevezésű projekt el­ső félévében megvalósult tevékenységeket is: — A projekt első félé­vében fejlesztésre került az ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatás, az egyéni pályázati, pálya- választási, szexuális ta­nácsadás, megvalósultak egyéni és közösségi kom­petenciákat fejlesztő programok és értékterem­tő szabadidős komplex programok. Továbbá nemzetközi ifjúsági programokra va­ló felkészítés és nyári tá­bor, valamint felkereső jellegű ifjúságsegítői te­vékenység és csoportos pályaválasztási tanács­adás is zajlott. A felsorolt programokon az első fél­évben összesen 198 fiatal vett részt összesen 388 ta­lálkozás során. Eközben a háttérben ifjúságsegítői feladatokat ellátó szak­emberek foglalkoztatása, szakemberek és önkénte­sek felkészítése folyt, va­lamint hasonló szerveze­tekkel való együttműkö­dések alakultak. Az idő­szakban projektmenedzs­ment tevékenységünkön túl az irodai infrastruktúra is fejlődött. KOROLTÓ kiállítás A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Budapesti Esé­lyek Háza KOROLTÓ címmel meghirdetett fotópályá­zat országos és regionális kiállításának megnyitójára és díjátadójára válj a az érdeklődőket október 5-én, kedden 17.30 órakor. Helyszín: Erzsébetvárosi Közösségi Ház (Wesselényi utca 17.), első emeleti kiállítóterem. A ki­állítást megnyitja: Kincses Károly fotókurátor, a KOR­OLTÓ pályázat zsűrijének elnöke és Császár Rózsa, a Budapesti Esélyek Háza irodavezetője. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a PROGRESS Közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program keretében fotópályázatot hirdetett „Koroltó” címmel. A pályázat célja az volt, hogy az időskort - me­lyet a közvélemény gyakran az emberi élet elesett, ki­szolgáltatott periódusának tart - aktív, tevékeny és pozi­tív szemléletű életszakaszként jelenítse meg a nyilvá­nosság előtt. Fő szándékuk, hogy az időskorról és az idős emberek hétköznapjairól készülő fotók segítségé­vel felfedezhessük a Magyarországon élő ötven feletti emberek színes, mozgalmas és érdekes világát. A kiállí­táson a legjobb pályázati munkákból láthatunk váloga­tást. Részletek: www.korolto.eu oldalon. Alkotó polgárok - Felhívás Kedves VII. kerületi írni, rajzolni szerető Lakosok! Kedves Gyere­kek és Felnőttek, Fiatalok és Szép- korúak! A VII. kerületi „EPSZK” Erzsébetvá­rosi Pedagógiai - Szakmai Szolgáltató Intézmény a 2008-2009-es tanévben próbaképp elindította honlapján az Al­kotó polgárok a VII. kerületben rova­tát: írni, rajzolni szerető lakosaink szá­mára. Továbbra is örömmel tesszük közzé az EPSZK honlapján a szakmai bírálók által legjobbnak ítélt (helyes­írási hiba nélkül elküldött, esztétikus küllemű) fogalmazásokat, elbeszélése­ket, novellákat, verseket, rajzokat, le­gyen az diák vagy felnőtt műve. Feltételek: 1./ Az alkotó a VII. kerület­ben lakjon, vagy VII. kerületi oktatási intézmény tanulója legyen 1-12. évfo­lyamon. 2./ Terjedelmi korlátok: Szö­veges mű esetében 5-10 oldal, rajz ese­tében A4-es formátum. 3./ Beadni mind digitális, elektronikus formában lehet (CD, DVD, -e-mail) 4./ Vala­mennyi beküldött pályamunka szak­mai zsűrizés után kerülhet csak az in­tézmény honlapjára. A szerző a bekül­déskor automatikusan hozzájárul a publikációhoz, és nem tart igényt szer­zői díjra. 5./A beküldés folyamatos, a szerkesztőség havonta-negyedévente frissíti a honlapot. Beküldési cím: 1073 Bp. Kertész ut­ca 20., e-mail: epszk@ epszk.hu — a tárgy megjelölés rovatába közölni kell: Alkotó polgárok. A honlap címe: www.epszk.hu

Next

/
Thumbnails
Contents