Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-09-15 / 12. szám
2010/12. szám 19 BÓKA B. LÁSZLÓ ROVATA Kis falusi gyógyszertár egy világváros szívében Erzsébetváros kicsit olyan, mint egy nagyobbacska falu. Az ember ismerőshöz megy, ha újságot, zöldséget, kenyeret, ruhát, edényt vagy akár gyógyszert venni indul. Mindenki köszön mindenkinek, mindenki ismer mindenkit, így aztán mindig akad egy cseppnyi idő egy rövid beszélgetésre. Volt a Nagydiófa utcában egy apró patika, amely egy napon hirtelen a Rákóczi útra költözött. A költözéssel megváltozott a gyógyszertár arca, de a kedves, segítőkész emberek, akik ott dolgoznak szerencsére nem. Erzsébetvárosi kötődéséről, az emberekhez való viszonyáról kérdeztem Szabó Krisztiánt, a Szent Rókus patika vezetőjét.- Pap Endre gyógyszerész nyitotta meg 1993-ban a Nagydiófa utcában a patikát. Róla azt kell tudni, hogy ő alapította Magyarországon az első magángyógyszertárat, a Reményt, amely 1990-ben nyílt meg Csepelen. Pap úr megkérdezte, vajon tudom-e ki volt Szent Rókus és szégyen, de akkor még nem tudtam. Azóta már azt is tudom, hogy tulajdonképpen nem szent, mert soha nem avatták szentté, de szentként tisztelték, mert leprásokat gyógyított. Jómagam 2002 szeptembere óta dolgozom itt. Az egyetem elvégzése után körbetelefonáltam, hol van állás, olyan helyet kerestem, ahol férfi a főnök. Sok nővel nagyszerű dolgozni, de aki már dolgozott hölgyek között, az tudja, legalább még egy férfira szükség van.- Még most is fiircsa egy gyógyszertárban férfit látni a tára mögött.- Valóban extrém ritka, az egyetemen a férfiak és nők aránya egy az öthöz volt. Negyven éve még rosszabb volt, nagyjából egy a kilencvenkilenchez. Csoporttársaim közül nagyon sokan orvoslátogatónak mentek, mert azzal elvileg sok pénzt lehet keresni.- Mindenáron gyógyszertárban szerettél volna dolgozni?- Talán nagy dolog ilyet mondani, de itt a tára mögül sok emberen lehet segíteni. Bejönnek az ajtón és gyakorta nem csupán az egészségügyi problémáikat osztják meg velünk. A múltkor egy idős hölgy például arra kért, menjek el hozzá és csináljam meg a CD-lejátszóját, mert nem működik. Elmondta, nem szívesen enged be senkit a lakásába, de bennem megbízik. Szerintem ez VII. kerületi sajátosság: Erzsébetváros olyan, mint egy kis falu. Soha nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy sokan ne köszönjenek rám. A hozzánk betérő embereknek általában tudjuk a nevét, hölgyeknél a keresztnevet is, azt, hogy milyen gyógyszert használ általában, mire érzékeny, milyen a családja. És ez nagyon fontos.- Mért lehet ez így?- Valószínűleg ennek történelmi okai is vannak. Az itt lakók nagyobb része évtizedek óta itt lakik, talán már a szüleik is itt nőttek fel. Az itt élők pontosan tudják, hogy a Dohány utca Nagydiófa utca sarkán álló trafikban Móni dolgozik, tudják azt is, hogy a trafik korábban az édesapjáé volt, akit mindenki ismert, Mónit szintén. A hasonló ismeretségek miatt szinte egész Erzsébetváros egy nagyobbfajta zárt közösség. Emlékszem, amikor az első napomat töltöttem a patikában, idősebb kolléganőim elmondták, majd meglátja Krisztián, itt dolgozni olyan, mint egy falusi gyógyszertárban. Kérés nélkül kezdték sorolni a törzsvásárlók nevét, azt, hogy kinek mi a mániája, mit szokott kérni, mire kell figyelni. Még arra is kioktattak, kivel hogyan kell viselkedni. Akik hozzánk benyitnak néha nem is gyógyszerért, csupán egy jó szóért jönnek.- Mikor és miért költözött a Szent Rókus patika a Rákóczi útra?- Tavaly december közepén költöztünk át. Itt minden szebb, de a Nagydiófa utca sokkal családiasabb volt. Aki ott bement, mintha egy más világba lépett volna be. Mostani helyünk sokkal városiasabb, ezért minden bútorunkat áthoztuk, hogy a hangulat megmaradjon. Az ottani atmoszféra egy r kicsit jobban tetszett, de itt dolgozni praktikusabb, és majd ezt is belakjuk és akkor a szívünkhöz nő.- A költözés után a régi bejárók is megmaradtak?- A régiek, akiket ismerünk valamennyien átjöttek utánunk ide a Rákóczi útra. Az emberek hűségesek hozzánk és szeretnek bennünket.- Mennyire fontos egy patikában a standard gyógyszerek és a különlegességek aránya? Hogyan állítjátok össze, mi kerüljön a polcokra?- Ez a legnehezebb dolog, hiszen 8-10 ezer féle gyógyszer van forgalomban. Fizikailag képtelenség valamennyit tartani, de muszáj minél többet, hogy ne kelljen kétszer jönni a vásárlónak. Fel szoktuk ajánlani az ingyenes házhoz szállítást is, de meglepően kevesen élnek vele. Magyarországon ennek nincsen hagyománya, sokan nem tudják, hogy erre van lehetőség, a gyógyszertárak pedig ha reklámozzák is, nem népszerűsítik eléggé. Pedig a gyógyszertári kultúrának szerves része kellene, hogy legyen az arra rászorulóknak a gyógyszer házhoz szállítása. Néhány emberhez rendszeresen viszek gyógyszereket, de nem kifizetődő, mert ez biztos, hogy félórás beszélgetést is jelent: leülök, kávézunk, beszélgetünk. Visszatérve a gyógyszerekre, az a legfontosabb, hogy ha valaki bejön és elmondja, mi a baja, mindig tudjunk valamit adni neki. Az már más kérdés, hogy esetleg az neki nem tetszik, de ilyenkor általában szaladnak tovább, hiszen, ha a VII. kerületben eldobunk egy követ egy patikát biztosan eltalál.- Mennyire számít a verseny?- Egyre kiélezettebb a helyzet. Többek között ez kényszerített minket is a költözésre. A patikai piac sokáig védett piac volt. Sokan mondják, teljesen rendben van, hogy bárki árulhat bármit és ez mennyire jó a vevőknek. Úgy látom, hogy a jelenlegi helyzet nem a beteg érdekeit szolgálja. Néha szoktam látni, néhány helyen kiírják, hogy bizonyos gyógyszerek x% kedvezménnyel kaphatók. Azt gondolom nem így kell megfogni a betegeket. Nem véletlenül hatósági áras portéka a gyógyszer. A gyógyszer ára nem sarkalhat vásárlásra. Jut eszembe betegek... nem tudom eszébe jutott-e bárkinek, de nincs szavunk arra, hogy kik azok, akik bejönnek a patikába. A bejövök nem ügyfelek, mert ez nem bank, a legtöbben szerencsére nem is betegek és a páciens szót sem használhatjuk, hiszen nem vagyunk orvosok, a vevő pedig túl személytelen volna.- Egy autókereskedőnek az a célja, hogy minél több gépkocsit adjon el. Mi a fontos egy gyógyszer- tárban?- A hozzánk bejövök megelégedettsége a legfontosabb. Ha az ember úgy húzza be maga mögött az ajtót, hogy minden szükséges felvilágosítást és információt megkapott, akkor mindent megtettünk. Ne feledjük, nem csupán a gyógyszert kell átadunk, de a hozzá kapcsolt információkat is. Nem feltétlenül az a fontos, hogy eladjunk egy pirulát. A cél mindig az, hogy az emberek jobban érezzék magukat. Ha ez egy húszforintos valami, akkor azt fogom odaadni. Lehet, hogy emiatt nem vagyok jó kereskedő, de nem bánom.
