Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-09-15 / 12. szám

2010/12. szám KlB^ÜlDTÉfrJiBRfe^EÍLfÉiTi^JiOrií^WAfS Idősek és hallássérültek ismerkedhettek örmény főzési szokásokkal Az Erzsébetvárosi Örmény Önkormányzat programja Az első gólyák Augusztusban első ízben rendezett gólyatábort a Janikovszky Éva Általános Is­kola és Gimnázium. Tizennégy diák, öt gimnazista segítő és három tanár költö­zött két napra az iskola falai közé, e két nap alatt maguk gondoskodtak ellátásuk­ról. Az iskola minden zugát felkutatták, belakták, szórakoztató programokon vet­tek részt, és közben még Alizt is örökbe fogadták - az iskola gólyáinak gólyáját a Fővárosi Állatkertből. A Főkert pályázati felhívása A Főkert Nonprofit Zrt. pályázatot hirdet lakossá­gi „KERTÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ HÁLÓZAT” kiépítéséhez. A pályázat célja, olyan budapesti, pest megyei szakcégekből álló hálózat kiépítése, akiket a Főkert Nonprofit Zrt. ajánlhat lakossági megkeresések esetén. A részletes pályázati kiírást letölthetik a www.fokert.hu oldalról, illetve bő­vebb információt kérhetnek ügyfélszolgálati iro­dánkban (1073 Budapest, Dob utca 90. tel: 06 1 342 1720/114 mellék). INGYENES JOGI tanácsadás a Twist Olivér Alapítvány­nál lakással, lakhatással kapcsolatos ügyekben, a lakás­vesztés megelőzése céljából. Lakáscsere és adásvétel feltételei, ügymenete; lakhatást érintő kérdések (adó, ille­ték, haszonélvezet, öröklés); lakás-eladás, -vétel, -csere buktatóinak kikerülése; adásvételi, csere-, ajándékozási, bérleti szerződések véleményezése. Telefonos tanács­adás, időpont egyeztetés személyes tanácsadásra hét­köznap 12-14-ig. Tel.: 06-20/269-9838. Az Erzsébetvárosi Örmény Önkormányzat főzésoktatást szervezett időseknek és hallássé­rülteknek. A programot a Fővárosi Önkor­mányzat Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspo­litikai és Kisebbségi Bizottságának 2010. évi pályázata tette lehetővé. A projektnek a Hal­lássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egye­sülete (HARKE) Murányi utcai irodája adott otthont, augusztus 25-én. — Fontos küldetésként vállalta fel a kerületi ör­mény önkormányzat, hogy megismertesse az egymás mellett élő embe­rek szokásait. Egymás el­fogadása, tolerálása a gyökerek feltárásában rej­lik. Nem bontható le a kérdés csupán különböző nemzetiségűekre, hanem a népek közti keveredés­sel kell elfogadtatni. A hangulatos közös progra­mok elősegítik azokat a közös gondolatokat, ame­lyekkel minden nap nem­zetiségtől függetlenül szembe nézünk. A kultu­rális ismeretterjesztés egy külön színfoltja társasági életünknek. Az ismeretek gazdagodásával mindenki számára értékelhetőbbé válik mások szokása, té­ves nézeteket oszlathat szét, az új ismeretek bir­tokában a lehetőségek is tágulnak. A hallássérültek projektbe való bevonásá­val, vált igazán valóssá ez az elképzelés, olyan cél­csoportot szólított meg a program, ahol az emberek maguk is küzdenek az el­fogadtatásukkal. A Főző oktatás idősek és hallás- sérültek részére, a szabad­idő hasznos eltöltésére cí­mű projekttel a közösségi élet halló és hallássérült emberek közösen eltöl­tött hasznos időtöltését tűzte ki célul. Jelentősé­ge nem csak a történelmi ismeretterjesztés, más nemzetiségek szokásai­nak megismerése, hanem a közös társadalmi élet, egymás elfogadása - ösz­A program a kerületi örmény kisebbségi önkormányzat kezdeményezése szegezte a program célki­tűzését Gogescu Márta az örmény kisebbség elnök- helyettese. Fullajtár Ildi­kó, a HARKE egyesület elnöke a kezdeménye­zéssel kapcsolatban így fogalmazott: - A hallás- sérültekkel közös beszél­getések, programok a halló emberekkel közö­sen nagyon fontos társa­dalmi tudatformáló ere­jűek, mert így a hallók is láthatják, hogyan lehet kommunikálni hallássé­rülttel. A hallássérültek számára nagyon jók azok a lehetőségek, ahol a hallók kellően lassan beszélgetnek velük, akár a kérésükre megismétel­ve a mondanivalókat, így a hallássérültek is ér­tesülnek az élő kommu­nikáció során elhangzó információkról. A szervezők tapasz­talata szerint az örmény főzési szokásokról szóló előadás, az egyes ételek megkóstolása, az ételek­ről készült receptek aján­dékozása, elnyerte a résztvevők tetszését. A nagyszámú résztvevő, amit a vendégkönyvbe írottak is alátámaszta­nak, arra adnak bizony­ságot, hogy létjogosult a projekt, van igény a foly­tatására.

Next

/
Thumbnails
Contents