Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-09-15 / 12. szám
Tájékoztató a Garay piac működéséről! Tájékoztatjuk a Tisztelt Vásárlókat, hogy a földszint átépítésének ideje alatt a piac zavartalanul üzemel! 2010/12. szám Milyen lesz a Síp utca? Start előtt a Kultúra utcája Lakossági fórum a tervekről I Szeptember 1-jén tartott lakossági fórumot az önkormányzat és a tervező iroda a Síp utca Dohány és Dob utca közé eső szakaszának felújításáról Gergely József alpolgármester, dr. Kispál Tibor, a kerületfejlesztési bizottság elnöke és a terveket készítő Szabó András mondta el a lakosoknak, hogy milyen szempontok domináltak az utca új kialakítási tervében. A fórum házigazdái várták, hogy a-lakosok is kifejezzék egyéni igényeiket, véleményüket, valamint feltegyék a kérdéseiket, hogy a közbeszerzési pályázatot már az ő igényeiknek maximálisan megfelelő tervekre írják ki, mint ahogy a Barcsay, Hemád, Szinva és Rózsa utca esetében történt. Mint Gergely József megfogalmazta: nagyon ellentmondásos elvárásokat kellene mindenki igénye szerint teljesíteni. így például a szűk utcában a gyalogosok zavartalanul szeretnének közlekedni a járdán, az autósok elegendő parkolóhelyet akarnak, a kerékpárosok meg autó és gyalogos mentes utat. És persze emellett legyen minél több zöld is! Az utca több mint 200 éve alakult ki, nem felel meg a mai előírásoknak. Nem csak a tönkrement kockakő burkolat, nem csak a sérült és helyenként lejtős járda, de az úttest és a járda szélessége sem megfelelő. A tervező vegyes forgalmú utca kialakítását javasolta. Ezt azt jelenti, hogy a járda és az úttest majdnem egy szintben lesz, kockakő burkolatot, míg a parkolók bazalt nagykockakővel lesznek kirakva. Az utcában nem lesz járdaszegély, helyette burkolati lámpák jelzik majd az út szélét, amelyeket napenergia működtet majd. A lámpatestek 4-5 centiméterre emelkednek ki a talajból, így a gyalogosok átkelését sem zavarja. Emellett az útszakaszra 30km/h korlátozást vezetnek be a gyalogosok biztonsága érdekében. A korábbi parkolóhelyek száma megmarad, így az útszakaszon található kiemelt épületek szállításai nem fogják akadályozni az áthaladó forgalmat. Szeptember 6-án tartott lakossági fórumot az önkormányzat azok számára, akiket érint a Kazinczy utca Dob és Wesselényi utca közé eső szakaszának felújítása. Gergely József alpolgármester, dr. Kispál Tibor a kerületfejlesztési bizottság elnöke és Szabó András tervező ismertette a lakosokkal a terveket, és a kérdésekre és problémafelvetésekre is szívesen válaszoltak. A Kazinczy utca adott szakasza egy szűk és rossz állapotú utcarész, amelyre a korábbi felmérések alapProf. dr. Hahn György, Solymári Gabriella, dr. Kispál Tibor képviselők, és Gergely József alpolgármester egyeztettek a lakókkal a fórumon az autók legfeljebb 20 km/óra sebességgel mehetnek, a gyalogosok az úttestet is használhatják, a kerékpárosok pedig csak az úttestet. így lényegében megmaradhat a jelenlegi parkolóhely mennyiség, de a gyalogosok sem kényszerűinek oldalazva menni a járdán, ami különösen babakocsival, kerekesszékkel lehetetlen. A járdák alatt lévő kábelek, csövek miatt csak az útkereszteződések közelében lehetséges a zöld szigetek kiépítése. A bemutató után sok észrevétel, javaslat hangzott el a lakóktól. Igényelték a több zöldet, említették a kisteherautók parkolási problémáját, a behajtó turistabuszokat, a nagy átmenő forgalmat. Javasolták, hogy segítsük a magántulajdonú - irodaházi, lakóházi - mélygarázsok kedvezményes igénybevételét. Gergely József alpolgármester elmondta, hogy a fórumot követően elkészítik a kivitelezési közbeszerzés dokumentációját. A vízművek és a gázművek tavasszal tervez csőcserét, ezt követi az utca felújítása. Kispál Tibor, a kerületfejlesztési bizottság elnöke beszélt a 10 éves fejlesztési program keretében már átadott utcákról, és a most előkészítés alattiakról is. Ebbe illeszkedett ez a fórum és a következő is, ahol a Dob utcáról, a Kazinczy utcáról és Rumbach Sebestyén utcáról lesz szó. Felújítások ján csak egy felújítási tervet lehet alkalmazni a hely adottsága és a jogszabályi keretek miatt. Az utca díszkő burkolatot kap, az út bazalt, a járda gránit kis