Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-08-24 / 11. szám
2010/11. szám ■ilmmMmw Kábítószerre csapott le a Körzeti Megbízotti Akciócsoport (Folytatás a címoldalról) Gergely József alpolgármester július 27-én fogadta a a Körzeti Megbízotti Akciócsoport négy munkatársát. A kis házi ünnepségre, illetve a jutalmak átadására egy rendkívüli akció teljesítése adott lehetőséget. Az eseményen megjelent az önkormányzat képviseletében Gergely József alpolgármester mellett Bán Imre, a közrendvédelmi és környezetvédelmi bizottság elnöke, dr. Kispál Tibor a kerületfejlesztési bizottság elnöke, valamint a VII. kerületi Rendőrkapitányság részéről Nagy Zoltán, a kerület rendőrkapitánya, és Bihami Jenő, a Kapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője. Ám miért ez a különleges ünnepség, miért a jutalom? Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a történteket. A Körzeti Megbízotti Akciócsoport munkatársainak nevét nem véletlenül nem írjuk ki, saját és családjuk védelme érdekében „csak” a csoport tagjaiként említjük őket. De lássuk mi történt azon a július 21-ei délutánon: A Körzeti Megbízotti Akció- csoport munkatársai szokásos, mindennapi munkájukat végezték, ám 16 óra 30 perc körül megállítottak egy ukrán rendszámú autót. A gépkocsit F. H. ukrán állampolgár vezette, mellette, a jobb első ülésen ült T. D., szintén ukrán állampolgár, míg a hátsó ülésen B. I. ukrán állampolgár. Az iratok ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy B. I. jogellenesen tartózkodik Budapesten, ugyanis a kishatár- forgalmi engedélyével a magyar határt csak 50 km-ig lépheti át. Az intézkedés során, mindhárman rendkívül idegesen viselkedtek, ezért az intézkedő rendőrök úgy döntöttek, hogy átvizsgálják az autót is. Persze nem az elsősegélycsomagot keresték.... A vizsgálódás során a gépkocsi hátsó üléséről előkerült egy sárga-fehér színű szatyor, amelyben marihuánára emlékeztető szagú és színű anyag volt, mintegy 200-250 gramm súlyban. A helyzet bonyolódott, hiszen ez már egy komolyabb vizsgálatot kívánt. Rendőreink nem is késlekedtek, így pillanatok alatt előkerült az autó bal első ajtajának kárpitjából egy gondosan bedobozolt Diamond Model500 feliratú elektromos mérleg, melynek mérési tartománya 0,1 g-tól 500 g-ig terjedt a mérleg felirata szerint. B. I. észlelve, hogy a jogellenes itt tartózkodása mellett még a kábítószer és a mérleg is megtalálásra került, menekülni kezdett a Dembinszky utca irányába. Míg a KMB-s csoport két tagja biztosította a helyszínt, a többiek azonnal a nyomába eredtek, és néhány 100 méter után már el is kapták a férfit. A 3 elkövetővel szemben a büntetőeljárást a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság folytatja. Gergely József az ünnepségen megköszönte a rendőrök munkáját, a hatékonyságot, ami ■ nem csak erre az esetre jellemző, hanem általánosságban kiterjed a kerület és lakóinak védelmére. Mint elmondta, néhány év alatt Erzsébetváros közbiztonsága olyan jelentős mértékben javult, hogy jelenleg a főváros egyik legjobb közbiztonsági mutatóival rendelkező kerülete. Bán Imre, a közrendvédelmi bizottság elnöke a jutalomátadás után elmondta, hogy az illetékes bizottság elnökeként javaslatot nyújt be a képviselő- testület elé költségvetés módosítással kapcsolatban a térfigyelő rendszer modernizálásra, új monitorok vásárlására, és két új rendőrségi használatra átadható autó vásárlására. Tájékoztató az üzletek éjszakai ellenőrzéséről I Erzsébetváros Önkormányzata újabb lépéseket tett a kerület rendjének és nyugalmának biztosítása érdekében. Az alkoholtartalmú italokat árusító üzletek éjszakai nyitva tartásáról szóló 30/2007.(XII.17.) sz. önkormányzati rendelet szabályainak betartását az elmúlt években is rendszeresen próbavásárlásokkal ellenőrizte a kereskedelmi hatóság. A rendeletben meghatározott (élelmiszerüzletek 23 és 06 óra között nem tarthatnak nyitva, kivéve, ha az alkoholtartalmú italok árusítását beszüntetik. Ezek az ellenőrzések azonban eddig nem minden esetben voltak eredményesek, mivel a kerületben a kereskedők között hamar elterjedt a híre a hatósági próbavásárlásnak (az elsőként ellenőrzött üzlet eladói sms-ben, vagy telefonon értesítették a többi üzletet az ellenőrzésről), így egy éjszaka alatt legfeljebb 1-2 non stop üzletben lehetett tetten érni a szabálytalankodókat. Éppen ezért a szeszesitalt árusító üzletek éjszakai ellenőrzésére egy akciósorozatot indított el Erzsébetváros Önkormányzata. Az akció célja, a lakosság jelzéseire, az éjszakai szeszesital árusítás hatékonyabb ellenőrzése, és a rendelet megszegőivel szemben a szükséges intézkedések megtétele. Az első ilyen akcióra július 20-án éjszaka került sor Belső-Erzsébetváros élelmiszer üzleteiben, tekintettel arra, hogy a legtöbb éjszaka is nyitva tartó üzlet itt található és a lakossági bejelentések zöme is erről a területről érkezik. A próbavásárlást a hivatal 24 munkatársa, egyszerre, egy időpontban végezte, így biztosítva az ellenőrzés hatékonyságát. Az éjszaka folyamán összesen ellenőrzött 15 élelmiszerüzlet közül 9 üzletben szolgálták ki szeszesitallal az ellenőrzést végzőket, 6 üzletben betartották a rendelet előírásait. A rendeletet megszegő eladókkal szemben szabálysértési eljárást kezdeményez a kereskedelmi hatóság, az üzlet tulajdonosa pedig figyelmeztetésben részesül és amennyiben egy következő ellenőrzés során ismételten kiszolgál szeszesitalt, a hatóság megindítja az üzlet ideiglenes bezárására irányuló eljárást. 2010. augusztus 3-án ismét sor került a szeszesitalt árusító üzletek 23 óra utáni ellenőrzésére. Az akció ez alkalommal kiterjedt nemcsak Belső-Erzsébetváros, hanem Külső-Er- zsébetváros egyes üzleteire is. Az éjszaka folyamán 13 üzlet közül mindössze 4-ben szolgáltak ki szeszesitalt, 9 üzletben betartották a rendelet előírásait. A szabályszegő eladókkal szemben ismételten szabálysértési eljárást kezdeményezett a kereskedelmi hatóság. Azokkal az üzletekkel szemben pedig, amelyek másodszorra sem tartották be a rendeletben foglaltakat, megindult az üzlet ideiglenes bezárása iránti eljárás. Összességében megállapítható, hogy a fokozottabb ellenőrzés hatására, jobban figyelnek a kereskedők, és eladók a rendelet szabályainak betartására; csökkent azon üzletek száma, ahol 23 óra után még lehetett szeszesitalt vásárolni. Az akció folytatódik a nyár folyamán, nemcsak Belső-Erzsébetváros, hanem Középső- és Külső-Erzsébetváros területén működő üzleteket is ellenőrizni fogják a hivatal munkatársai, és amennyiben szükséges, eljárnak a szabálytalankodókkal szemben. Erzsébetváros Önkormányzata