Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-07-06 / 9. szám

i©)smwATs] 2010/9. szám Több mint kétszáz vendég, főként szülők látogatottak el június 9-én a Baross Gábor Általános Iskola ha­gyományos rendezvényére, a Baross Estre. A progra­mot ezúttal is nagy siker övezte, az esten az iskola minden osztálya képviseltette magát különféle műfa­jokban. A gyerekek mellett a szülők is műsorral ké­szültek, egy hangulatos táncos előadással szereztek meglepetést a közönségnek. Zárásként közösen el­énekelték Presser Gábor Neked írom a dalt című szerzeményét, amellyel májusban nevezett be az is­kola a zene és a zenélés gondolatának népszerűsítését célzó Hangfoglaló Hétfő elnevezésű pályázatra. A Baross Estet minden évben az intézmény névadójá­nak emlékére rendezik meg. BESZÁMOLÓ Az Őszikék Madách Imre Gimnázium Alapítvány (Adó­szám: 18015212-1-42) elkészítette 2009. évi beszámolóját. Bevételek: 91.732 Ft. Ebből APEH 1 %: 424.925 Ft. Kiadá­sok: 377.700 Ft. Pénzügyi eredmény: 114.032 Ft. Az ala­pítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik támogatá­sukkal segítették az alapítvány működését. A kuratórium döntése alapján a felajánlott összeget: - a Bártfai Emlék­érem ez évi kitüntetettjének díjazására, - nyugdíjas kolle­gák megajándékozására használtuk fel. Tanulmányi versenyek legjobbjainak gálája Az „EPSZK” Erzsébetvárosi Pe­dagógiai — Szakmai Szolgáltató intézmény 1994 óta szervezi meg azt a gálát, melynek alkalmával a tanulmányi versenyeken eredmé­nyesen szereplő tanulókat és fel­készítő tanáraikat jutalmazzák. A tiszteletükre megrendezett ün­nepséget idén június 8-án, a Dob utcai iskolában tartották. Ezúttal 174 diák és 105 pedagógus ve­hetett át értékes könyvjutalmat, illetve zenei CD-t. A gálán a kerületi tanulmányi ver­senyek első helyezettjeit, a fővárosi versenyek első hat, valamint az orszá­gos első tíz helyezettjét és felkészítő ta­nárait jutalmazták. Szintén szép hagyo­mány, hogy a diákok és tanáraik neveit valamint eredményeit az EPSZK gon­dozásában megjelenő Aranyos könyv is megörökíti, ezzel is elismerve tehet­ségüket és munkájukat. A jutalmakat Ripp Ágnes a műve­lődési bizottság elnöke (képünkön), Devosa Gábor és Gergely József al­polgármesterek, valamint Kispál Ti­bor képviselő adta át a tanulmányi versenyeken jól szereplő diákoknak és felkészítő tanáraiknak. A gála mű­sorát minden évben más-más iskola adja, idén ezt a feladatot a Baross Gá­bor Általános iskola vállalta fel. Djijá'ifcojfcait; és tanatroJiat jjuitallmaztak Veteményes kert az óvoda udvarán A Csicsergő Óvodá­ban már hagyo­mánnyá vált, hogy a Föld napja alkal­mából a gyermekek, a szülők és az óvoda dolgozói együtt szé­pítik az udvart vi­rágpalánták ülteté­sével. Ezúttal régi álmukat is sikerült megvalósítani­uk: az udvar lehetőségeit kihasználva, az egészsé­ges életmódot támogatva kis veteményes kerteket varázsoltak. Az előkészí­tő munkában sok segít­séget nyújtott az óvoda kertésze, aki felásta és kialakította a csoportok ágyúsait, illetve az óvoda gondnoka, aki a csopor­tok jelképeit fatáblára festve egészítette ki a kis kertek esztétikai hatását - A csoportok tagjai minden kicsi ágyúst saját kezűleg alakítottak ki. Vetettek borsót, retket, sárgarépát, tököt, sóskát. Palántáztak paradicso­mot, paprikát és földi ep­ret, de a gyermekek ked­vence a dughagyma dug- dosása volt. Nemcsak nekik volt újdonság ez a fajta tevékenység, az anyukák, apukák, nagypa­pák is élvezettel dolgoz­tak. Kis kertünk gondozá­sát, az öntözést, kapálást, gyomlálást folyamatosan végezzük, és a munka eredményeként napról- napra láthatjuk növénye­ink fejlődését. Álmunk va­lóra válását abban látjuk, hogy gyermekeinket kö­zelebb hozzuk a termé­szethez, megismertetjük őket a munka örömével és eredményességével, az egészséges táplálkozás ismérveivel. A kiskertek­ben megtermett zöldsége­ket a gyerekek szívesen fogyasztják, reggeli és uzsonna mellé. Azt tapasz­taltuk, hogy gyermekeink előszeretettel végzik ezt a fajta tevékenységet, ezért arra törekszünk, hogy ez a játékos nevelési forma is hagyománnyá váljon - számolt be Hódosán Jó­zsefbe és Rózsa Istvánná óvodapedagógus. A kerti szerszámok be­szerzését az óvoda alapít­ványa segítette, vásároltak kis kapákat, ásókat, gereb- lyéket és locsolókannákat. A magokat és a palántákat a szülők szerezték be, tá­mogatásukat az óvoda ez­úton is köszöni. Baross Est - a névadó emlékére

Next

/
Thumbnails
Contents