Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-01-20 / 1. szám
3« @ 5 ! 2010/1. szám Janikovszky Eva Szövegértési Vetélkedő Időutazók versengtek egymással A Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium az elmúlt év novemberében, hatodik alkalommal rendezte meg a Janikovszky Éva Szövegértési Vetélkedőt, ahol tudásukat, rátermettségeiket, kreativitásukat mérhették össze a versenyző csapatok. A verseny célja minden évben a szövegértés fejlesztése és az olvasás megszerettetése ismert és kevésbé ismert ifjúsági műveken keresztül. A vetélkedőt az iskola ötödikes tanulóknak rendezi, akik 3 fos csapatban versenyeznek egymással. Minden évben meghívott vendégként érkezik a rendezvényre Janikovszky János, aki immár hagyományosan nyitja meg a versenyt. Ezt követi egy nyitódarab, amit a meghívott vendégek adnak elő. Ebben a tanévben a „Három perc az élet” című darabot adták elő. Idén az időutazás volt a téma, a versenyre benevezett 8 csapat a témához kapcsolódó jelmezben érkezett, és mutatkozott be a zsűrinek. Ezután ügyességet, gyorsaságot, rátermettséget, felkészültséget, kreativitást igénylő feladatok következtek. Az eredményhirdetés előtt a gyerekek egy interaktív játékban is részt vehettek, amit láthatóan nagyon élveztek. Említésre méltó az a jó hangulat, vidámság, ami minden évben ezt a vetélkedőt övezi, továbbá a hangulatosan feldíszített terem, mely az iskola tanulóinak munkáját dicséri. A vetélkedő eredménye: 1. helyezett: FAZÉK - Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 2. helyezett: TELEPORTÁCIÓ - Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 3. helyezett: MÓZES SEREGE - Amerikai Alapítványi Iskola KÖZLEMÉNY Köszönjük a szülőknek, munkatársaknak, rokonoknak, ismerősöknek, hogy jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával 366081 Ft-tal támogatták Egészséges Magoncokért alapítványunkat! A bevételből óvodásaink egészségesebb környezetének alakításához játéktároló polcokat, fejlesztő játékokat, könyveket vásároltunk. Tervezzük az udvarokra hintaállvány és egyéb udvari játékeszközök beszerzését. A Magonc Óvodások nevében: Szabó Margit óvodavezető KARÁCSONYI JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ A Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium a Magyar Televízió Fogadóóra című műsorával karöltve részt vett egy karácsonyi jótékonysági akcióban. A gyűjtést az Irodalmi Centrifuga Alapítvány kezdeményezte, amely már évek óta segíti a Tálas roma telepen élők életét. Nagyon sok felajánlást kaptunk az iskolába járó gyerekek szüleitől, többségében gyermekruhákat és cipőket, de kaptunk felnőtt ruhát, játékokat, konyhai edényeket és mosógépet is! Köszönjük a segítséget! Bulka Éva tanítónő - szervező FELHÍVÁS Díszdiploma adományozása pedagógusoknak Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája tisztelettel felhívja a VII. kerületben élő óvodapedagógusok (óvónők), tanító és tanárok figyelmét a díszdiploma igények benyiijtási határidejére, illetve a jogosultság feltételeire. Díszdiplomára az a pedagógus (óvónő, tanító, tanár) jogosult, aki pedagógusi pályán legalább 30 évet eltöltött, és oklevelét 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt magyarországi felsőoktatási intézményben kapta kézhez. Az első (arany díszoklevél, 50 évvel ezelőtt végzettek) kérelem beadásakor - melyhez rövid szakmai önéletrajzot kell csatolni - be kell mutatni: — az eredeti oklevelet- munkakönyvét. Amennyiben a kérelmező már részesült díszdiplomában elegendő egy kérelem és az előző díszdiploma bemutatása. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a díszdiplomák adományozása a felsőoktatási intézmények hatáskörébe tartozik, hivatalunk a kérelmeket a díszoklevél kiállítására jogosult intézménybe továbbítja. Felhívjuk a Tisztelt Pedagógusok figyelmét, hogy a díszdiplomára jogosultakat megillető jutalom kifizetéséhez szükséges a TÁJ- számot, valamint az adóigazolványon szereplő adóazonosító jelet, a nyugdíjas törzsszámot is bemutatni. A kérelem leadásának helye: Művelődési Iroda, Budapest, VII. Garay utca 5. IV. emelet, 403 szoba (ügyintéző: Kádár Mihályné, telefonszám: 462-3395). A kérelmek előzetes időpont egyeztetés után 2010. február 15- től február 26-ig adhatók le.