Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-04-20 / 5. szám
2010/5. szám ■SSwwmaimg^ m&rnt. HZ Milyen legyen Erzsébetvárosban a parkolás júliustól? Ha nem lesz fővárosi szabályozás, a kerület dönthet! I Amikor parkolási kérdések kerülnek szóba, a legtöbben azonnal arra számítanak, hogy kedvezőtlen hírt kapnak. A fővárosi parkolási helyzet pillanatnyilag átmeneti állapotban van, mivel a jelenlegi fővárosi parkolási rendeletet az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte június 30-i hatállyal. Mi várható utána? Gergely József alpolgármester a tájékoztatás mellett felhívással is fordul a kerületiekhez.- A parkolási helyzetre mindenképpen megoldást kell találni, hiszen szabályozás nélkül eluralkodna a parkoló autók káosza a fővárosban - mondta Gergely József alpolgármester. - Lehet, hogy az országgyűlési választás után az új parlament hetek alatt módosítja a szükséges törvényeket, majd a főváros új rendeletet alkot. Két lehetőség van: vagy előírják a teljes fővárosra vonatkozóan a parkolási rendszer szabályait vagy lehetőséget kapunk a kerületi részletek szabályozására. Ez utóbbi azt jelenti hogy mégsem lesz magasabb jogszabály, és nekünk, a kerületen belül lehetőségünk lesz helyi szabályozásra. Ez nem csak fontos, hanem szükséges is, hiszen e nélkül ingyenes lenne a parkolás, ami a már említett forgalmi káosz előidézője lehetne. A szabályozatlanságból adódóan nagyon hátrányos helyzetbe kerülhetnének a helyi autósok, akik nem találnának parkolóhelyet, egyben hátrányos lenne minden erzsébetvárosinak, mert a parkolóhelyet kereső forgalom fokozottan szennyezi a levegőt. Hogyan szabályozna a kerület?- Bár nem biztos, hogy lehetőség lesz a helyi szabályozásra, fel kell készülni erre a lehetőségre is. Saját rendelet esetén meghagyjuk azt a szabályt, hogy a matricával rendelkező helyi lakosok ingyen parkolhatnak Erzsébetvárosban. A helyi vállalkozók kedvezményt kapnának. Szállításigényes alapellátást végzőknek nagyobb, a többieknek kisebb kedvezmény járna. Ugyancsak célszerű kedvezményt adni a helyi szociális és egészségügyi ellátást végzőknek (szociális gondozó, ételkiszállító, házi orvos, gyermekorvos). A vállalkozók kérték, hogy legyen kedvezményre jogosító bérlet félévre vagy negyedévre is. Várják a lakosság javaslatait is A részletek kidolgozásához várjuk az olvasók javaslatait is, legkésőbb május 7-ig. Amennyiben a parlament úgy dönt, hogy a kerületek saját szabályozást vezethetnek be, akkor a július 1-től hatályba lépő rendelet elfogadását május végére tervezzük. A javaslatokat a gergely.jozsef@erzsebet- varos.hu (elválasztás nélkül) e-mail címre, vagy levélben „Gergely József alpolgármester Erzsébetvárosi Önkormányzat, 1073 Erzsébet krt. 6.” címre várjuk. Kedvezmény a helyiségbérlőknek Az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiségek bérbeadása jelentős bevételi forrás a kerületnek. Ám nagyon fontos, hogy ne csak saját bevételi forrásként tekintsünk ezekre a helyiségekre, hanem gyümölcsöző bevételi forrásként is kínáljuk a vállalkozók számára. Fedrid Gábor képviselő egyéni módosító indítványt nyújt be a képviselő-testület elé, a helyiségek bérbeadásával kapcsolatos kedvezmények bővítéséről.- A kerületi vagyonkezelő által megadott adatok szerint több üres, kiadásra váróhelyiség is van kerületi tulajdonban, közülük sok nagy alapterületű. Amíg a bérbe adandó helyiségek sorát gyarapítják, ezek az üzletnyitásra alkalmas területek nem hoznak bevételt. Javaslatom lényege, hogy adjunk a bérbevételi szándékot jelző vállalkozóknak kedvezményt az idei évben. Miért van erre szükség? Sokszor a komoly érdeklődők is visszalépnek, tekintettel a várható kiadások mellett elsőként kifizetendő bérbevételi díj miatt. Van olyan kerület, ahol kauciót kémek a bérbevevőtől, ám Erzsébetvárosban a bérbevételi díj rendszere került beépítésre a vonatkozó rendeletbe. Helyi rendeletben, pontosan a vállalkozók érdekeinek védelmében szabályoztuk, hogy bizonyos méretű helyiségek esetében milyen mértékű bérleti díjat, valamint ez alapján bérbevételi díjat kell fizetnie a bérbevevőnek. Ez utóbbi összeg a havi bérleti díjnak akár a negyvenszerese is lehet. Ám a helyiségek mérete, állapota, helye nem egyforma. Vegyünk egy példát: az Erzsébet körúton található egy nagyobb üzlethelyiség, ami üresen áll. A helye, valamint a mintegy 1500 nm-es alapterülete vélhetően vonzó lenne a befektetők számára, azonban horribilisnek mondható az az összeg, amit a bérbevételkor egy összegben ki kellene fizetni érte. Egyik javaslatom tehát, hogy engedjük el 2010-ben a bérbevételi díjat, másik hogy a táblázatban szereplő bérleti díj a jövőben tulajdonképpen nm függő legyen, és 100 nm méret felett kedvezményt igényelhessen a bérlő. Az előterjesztés kitér arra is, hogy dupla kedvezmény nem kérhető, tehát akkor veheti igénybe az újabb kedvezményt a bérlő illetve a bérbe vevő , ha korábban nem élt még kedvezmény lehetőségével. Fedrid Gábor Javaslatomat támogatja a gazdasági bizottság, a képviselő-testület várhatóan az áprilisi ülésen dönt róla. A bérbe vehető üres helyiségek listája megtalálható a kerületi vagyonkezelő honlapján, a www.ervainfo.hu címen. Gergely József