Erzsébetváros, 2009 (18. évfolyam, 2-18. szám)

2009-12-16 / 18. szám

iWlfSÍSVZTAVWElWIINWÖI avagy mi történt idén? Közbiztonság Ezen a területen elsősorban azt említeném meg, hogy a közterü­leti bűncselekmények száma a korábbi tendenciának megfelelő­en idén is csökkent, ami valószí­nűsíthetően a térfigyelő-rendszer működésének köszönhető. Ezen a téren szervezeti változás válható január 1-től. A testület előző ülé­sén döntöttünk arról, hogy a tör­vényi változások miatt az üze­meltetés január 1-től átkerül a közterület-felügyelethez, ugyan­úgy, ahogy a Kerületőrség is. Ez­zel az önkormányzat Közbiztonsági Kft-je ugyan megszűnik, viszont reményeink szerint a közbiztonsági térfigyelés módszere az új üze­meltető hatáskörében kiteljed majd a köztisz­taságra, és akár az illegális utcai árusokra is. Idén az Almássy téri park és a Kéthly Anna park ki­vételével már minden terünket, játszóterünket és parkunkat kerítés, valamint biztonsági őrség védte. Köztisztaság, környezetvédelem- A kerületi közhasznú munkásokat foglalkozta­tó Kamilla Kft. végezte idén is a kerület - ön­kormányzati tulajdonú - közterületeinek takarí­tását, valamint ezen felül tavaszi és őszi nagyta­karítást és nyáron por elleni vizes, fertőtlenítő­szeres lemosást is végeztek. Megbízásuk sze­rint a kerületi tulajdonú úttestek síkosság­mentesítését is el fogják végezni a téli hónapok­ban - de fontos tudnivaló, hogy a társasházak előtti járdák takarítása a lakóközösség feladata. Itt kell megemlítenem a társasházi szelektív hulladékgyűjtést, ami tavalyelőtt indult, egy 60 házat magába foglaló próbaüzemmel. Idén már 700 társasház csatlakozott a programhoz, re­méljük jövőre újabb lakóközösségek is jelent­keznek a programban való részvételre. Parkjaink, tereink gondozását, növényesítését is elvégeztette az önkormányzat, több beruházás esetében pedig tavasszal várható újabb növé­nyesítés (ezekről bővebben a Parkok, terek utak cím alatt). Örömmel tájékoztatom a lakó­kat arról, hogy a néhány éve ideiglenes jelleggel átadott Király és Kazinczy utcák sarkánál lévő játszótér és kis park, most már bizonyos, hogy végleges marad. Ide ebben az évben már nyil­vános illemhelyet is csináltattunk, és tervezzük, hogy a foghíjtelek nevet is kapjon, ha lehet már jövőre. Lakosságbarát intézkedések, technikai háttér, honlap- Mindenképpen meg kell említenem a Hivatal munkáját, ahol ugyan a lakosság számára szin­te természetes, de a hivatal számára nagyon fontos fejlesztések történtek idén is. így többek között megemlíteném, hogy okmányirodánkon már bankkártyás fizetési módot is lehet alkal­mazni, illetve, hogy az informatikai fejlesztések kapcsán már honlapunkon is be lehet jelentkezni fogadóórákra, időpontot lehet kérni az okmány­irodái ügyintézéshez, és többek között már a parkolómatricák ügyfélszolgálati átvételéhez is. A néhány hónapja megújult honlap szolgáltatásai olyan széles spekt­rumban mozognak, ami gyakor­latilag minden kerületi informá­ció beszerzését lehetővé teszi a látogató számára. Ugyancsak új lehetőség, hogy a kerületi újság mellett ma már a helyi televízió adása is megtekinthető a www.erzsebetvaros.hu címen. (A honlap szol­gáltatásairól részletes információk a 8. oldalon) Felújítások, beruházások- Abban állapodtunk meg hogy tematikusán, a legfontosabb, kerületi lakosokat is érintő beru­házásokról adunk tájékoztatást, illetve a lakók életteréhez közel álló, kerületfejlesztés témakö­rű intézkedéseket foglaljuk össze. Ha beruházá­sokról van szó, akkor gazdasági bizottsági dön­tések testületi határozatok megvalósulásáról is beszélünk Melyek voltak a legfontosabb, idén megvalósult döntések? - kérdeztük a gazdasági bizottság elnökét, Fedrid Gábort. Parkok, terek, utakELFOGADÁsi hely"- Nagy volumenű útfelújításokrról idén nem igazán beszélhetünk, ellenben a Király utca felújítása a tervek sze­rint - és az időjárás függvényében- még az idén megkezdett munká­latok sorába tartozik - mondta Fedrid Gábor bizottsági elnök. - Ezt a VI. kerülettel közösen végez­zük, úgy, hogy a Csányi utcától a Holló utcáig a VI. kerület, míg a Holló utcától a Károly körútig a mi önkormányzatunk újítja fel az adott utcaszakaszt. Idén átadásra került a felújított Bethlen tér, ahol a különleges adottságoknak kö­szönhetően négy különálló kis szigeten alakítottuk ki a parkré­szeket, és a játszóteret. Itt nem csak felújítás, ha­nem növényesítés is történt, a korábbi 240 m2- ről 1000 m2-re növelve a parkosított területet, és 25 új facsemetét is kiültettünk. Az egyik szige­ten nyilvános illemhely is működik, amit kísér­leti jelleggel a téli időszakban is nyitva tart a Kamilla Kft Ugyancsak elkészült a Carl Lutz emlékmű körüli park, ahol már csak a növénye­sítés várat magára, hogy teljes legyen a meg­újult környezeti kép. Lakásépítés, privatizáció, bérlakások- Ónkormányzati beruházásban elkészült a Dob utca 25-27. szám alatti lakóépület, ahova a lakók mintegy 50%-a már be is költözött. Ez az ingatlan önkormányzati tulajdonban marad, itt bérlakásokat alakítottunk ki. Lakóház priva­tizációnál két ingatlan, a Kertész utca 32. és a Király utca 47. került sorra az idén, ami elég kicsi szám. Ennek oka, hogy sajnos több lakó­háznál kifejezetten „papír”-problémák miatt nem sikerült elindítani az elidegenítést, remé­lem ezek esetében mielőbb megoldódik a probléma. Társasházakban lévő önkormány­zati lakások közül idén 43 lakást adtuk el. Idén a 100%-os önkormányzati tulajdonú házaink karbantartására, és üzemeltetésére közel 273 millió Ft-ot, míg a társasházak támogatására 100 millió forintot költöttünk, ez utóbbit tár- sasházfelújítási pályázat címen, és 20 millió forint volt a gázszolgáltatásból kizárt társashá­zak támogatása. Lakáslicit, szociális lakáspályázat-Alakások értékesítésével kapcsolatos feladatok is a gazdasági bizottsághoz tartoznak Idén há­rom lakásárverést tartottunk, a vagyonkezelő szervezésében, ezen 30 „dobraverf ’ lakásból 23 került új tulajdonoshoz. Idén változtattunk a szo­ciális lakások kiutalásának módján, immár pon­tozásos rendszerben bírálják el a benyújtott pá­lyázatokat. Itt azért szeretném megjegyezni, hogy ezek a lakások akár árverésen, akár szoci­ális pályázaton kerülnek felajánlásra, minden esetben felújításra szoruló, általában kis alapte­rületű ingatlanok melyek lakhatóvá tételét az új tulajdonosnak illetve bérlőnek kell megoldania Sportközpont, Városligeti sportpálya- A Százház utcai Sportközpont bontása a tervek szerint lezaj­lott, az építés megkezdését azonban akadályoztatja egy bí­rósági polgári per, melyet né­hány, a szomszédos lakóházban élő indított önkormányzatunk ellen, személyes indokok alap­ján. Jövő év elején várható az el­ső tárgyalás, remélem hamaro­san sikerül megállapodnunk és elkezdődhet a kerület egyik leg­nagyobb, és leginkább lakosság­barát beruházása. A városligeti sportpályán is fontos beruházást végzett idén az önkormányzat, hiszen a Moz­dulj Erzsébetváros szeptemberi kerületi sport- vetélkedő keretében átadásra került a műfüves pálya, ami egy lakossági-, diák- és tömegsport rendezvények céljára alkalmas, 18 milliós beru­házás. Apálya befedése a jövő évi tervek között szerepel. Fedrid Gábor bizottsági elnök egy tervezett munkálattal zárta az összefoglalót, ami alapján azonnal felmerült a kérdés, hogy mikor kapha­tunk tájékoztatást a jövő évi tervekről. Gergely József alpolgármester ígéretet tett arra, hogy ja­nuári lapszámunkban már olvashatóak lesznek a 2010. évi tervezett munkálatok, beruházások, fejlesztések is. Gergely József Fedrid Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents