Erzsébetváros, 2009 (18. évfolyam, 2-18. szám)
2009-11-13 / 16. szám
A lakosság érdekében is 2009/16. szám Erzsébetvárosi Esték Miniszterelnöki vendég Megújul a Thököly út és a Verseny utca? H1N1 ellen oltják a hivatal dolgozóit Nagytakarítás November közepére végeznek I A képviselő-testület november 6-ai ülésén megtárgyalta és elfogadta Molnár István képviselő javaslatát, mely értelmében H1N1 védőoltást kaphatnak a polgármesteri hivatal ügyfélfogadást végző szervezeti egységeiben dolgozók.- Bár előteijesztésem lényegében a hivatal dolgozóiról szólt, szeretném hangsúlyozni, hogy az intézkedés a lakosság érdekét szolgálja - tájékoztatott Molnár István a testületi ülés után.-Azúj típusúH1N1 és a hagyományos influenza tévedésének megakadályozása mindenki számára fontos. A Polgármesteri Hivatal egyes szervezeti egységeinek - kiemelten az Okmányiroda, Ügyfél- szolgálati Iroda, Adócsoport, Szociális Iroda - ügyfelekkel foglalkozó dolgozói naponta több száz kerületi állampolgárral kerülnek közvetlen kapcsolatba, így az abszolút veszélyeztetett csoportba tartoznak. Ugyanekkor ez igaz fordítva is, hiszen az ügyeit intéző lakók számára is fontosnak tartom, hogy biztonságban térhessenek be a Polgármesteri Hivatalba. A javaslatot a képviselő-testület egyhangúlag támogatta. Mint minden évben, idén is javában tart az őszi nagytakarítás a kerületben. A körzetekben a kapualjakban kiragasztott szóróanyagon tájékoztatta a lakókat a munkát végző Kamilla Kft. a takarítás időpontjáról. Nagy lakossági mozgolódás nem történt, a hétvégi időpontokban úgy tűnik inkább a családdal töltötték az időt a lakosok, viszont a legtöbb helyszínen megjelent a körzet képviselője, magával invitálva néhány lakót is. Volt ahol az önkormányzati referens szállt be a sepregetésbe, képünkön például Nyáry Brigitta segíti a Ka- millások munkáját a lakókkal. Következő lapszámunkban beszámolunk az összesített „eredményről”. I Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök volt a vendége a Fiiló Pál országgyűlési képviselő által szervezett Erzsébetvárosi Esték legutóbbi rendezvényének október 28-án.- Rendkívül nagy érdeklődés mellett zajlott az MSZP Erzsébet körúti nagytermében szervezett találkozó - mondta Fiiló Pál. - Gyurcsárry Ferenc egyrészről nagyon önkritikusan szemlélte mind saját, mind kormánya tevékenységét, másrészt viszont rendkívül agilisán próbálta a jelenlévőket meggyőzni arról, hogy a baloldalnak igenis van esélye a következő választáson. A volt miniszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy még a rossz közvélemény-kutatási eredmények ellenére is van mire büszkének lenni, van mit emelt fővel vállalni, például, a sorkatonai szolgálat megszüntetése, a szakmunkás minimálbér bevezetése, a nyugdíj korrekciós intézkedések, vagy akár az ÁFÁ-nak vagy a személyi jövedelemadónak az átalakítása. Filló Pál erzsébetváros országgyűlési képviselője, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Ripp Ágnes képviselő a fórumon I A Thököly út nem kerületi, hanem fővárosi tulajdonban van, így annak felújítása is a fővárosra tartozik. Bán Imre képviselő már több előterjesztésben kérte fel a képviselő-testületet arra, hogy szorgalmazzák a fővárosnál az út felújítását. Többek között ennek a lobbymunkának, valamint a több, mint 200 érintett lakó aláírásával jegyzett kérelemnek köszönthető, hogy a főváros idei költségvetésében elkülönítésre került a munkálatok fedezete - tájékoztatott Bán Imre képviselő a november 6- ai testületi ülésre benyújtott előterjeszté- sében. A képviselő jelezte: bár örömre ad okot, hogy a XIV. kerületet érintő útszakaszon már végeztek a munkálatokkal, komoly aggodalomra ad okot, hogy a VE. kerületi szakaszt a főváros nem saját, hanem a DBR Metró Kft. bevonásával kívánja lebonyolítani, ami akár a munkálatok hosszabb késedelmét is jelentheti. Ezért azt kérte a testülettől, kezdeményezzék a fővárosi frakcióknál, hogy a Thököly út kerületi szakaszának felújítását tervezzék a főváros 2010. évi beruházásai között, és annak kivitelezésére önállóan kerüljön sor még a jövő évben. A Baross téri munkálatok miatt az elkerülő forgalmat a Verseny utcára terhelték, minek következményeként az útpálya burkolata nagymértékben elhasználódott. Bán Imre javasolta a testületnek, hogy kérjék fel a Fővárosi Önkormányzatot, hogy a terelőútként használt Verseny utca burkolatát, „szőnyegezéssel” vagy egyéb módon lehetőleg még az idei évben újíttassa fel. Mindkét javaslatot támogatta a képviselő-testület. Bán Imre