Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-02-18 / 2. szám
íU'L'T-U'R'A-^K'O-Z'E'l.-E-T 2008/2. szám Ötéves az Erzsébetvárosi Közösségi Ház Idén ünnepli megalapításának 5. évfordulóját a közösségi ház, mely korábban civil házként kezdte meg működését. Váczi András, a közösségi ház vezetője beszélt a kerület művelődésszervezéséről, a ház működéséről.- A közösségi ház a kerületben működő más kulturális intézmények és a házban működő civil szervezetekkel összefogva elérték, hogy a programjaik látogatottsága az elmúlt évben sokat nőtt. Ezt szeretnék továbbvinni az idei évre, rengeteg programmal, tervvel készülnek. A Közösségi házban tartott rendezvényeken kívül kihelyezett kerületi rendezvényekkel is próbálják a kerület lakosai számára elérhetővé tenni a szórakozást és a kultúrát, lehetőleg ingyenesen. A költségvetésen kívül pályázatokkal és szponzorokkal és a civil szervezetekkel való együttműködéssel próbálnak minél több elfoglaltságot nyújtani a közönségnek, legyen az fiatal vagy idős - mondta Váczi András igazgató. A tervek között szerepel az átalakítás is: az udvarban büfét, és kerthelyiséget terveznek, növényekkel, nyárra szabadtéri programokkal. A reneszánsz év alkalmából a gyerekeknek vetélkedőt hirdetnek és vigasságokat rendeznek, szeretnének piknik jellegű rendezvényt a Kéthly Anna térre, a Klauzál térre nyári gyermekprogramokat, 15 kiállítást, és rendezvény- sorozatot a Ház működésének ötödik évfordulójára. Persze továbbra is folytatják eddigi tevékenységüket, részt vesznek az Erzsébetvárosi Napok szervezésében májusban, megtartják a Topogó klubot minden csütörtökön és minden hónap utolsó péntekén a Morvay Nóta- és Dalkör ingyenes műsorát. Új programsorozatuk is érdekes, Mentsük meg a férfiakat címmel újabb tájékoztató jellegű egészségcentrikus napot tartanak, két hetente, ahol meghívott vendégek és előadók várják az érdeklődőket. A Születés hete és az egészségnapok keretében is támogatott mentálhigiénés programokat is fontosnak tartják, mint Váczi András mondta, nem csak Mozart és Ady Endre a kultúra része, hanem az is, hogy mit eszünk, hogyan alakítjuk életünket menynyire figyelünk egészségünkre. A munkájuk sokrétű, mindenféle korosztályhoz igyekeznek kapcsolódni, és minden kerületi lakost elérni, lehetőleg a kerület minden terét, kulturális központját kihasználva. Erzsébetvárosi a meseíró pályázat különdíjasa Nagyon nagy dolog, amikor egy ifjú ember, leküzdve az előtte álló akadályokat, kiemelkedik a többiek közül, és megpróbál maradandót alkotni. Különösen akkor tekinthető kiemelkedőnek a teljesítmény, amikor valaki eleve „hátránnyal”, valamilyen fogy atékossággal éri el célját. Taskovics Adél a Hetedhét Oázis Alapítvány meseíró pályázatán kiilöndíjat elért írásának 3. részét olvashatják az alábbiakban. Taskovics Adél: A szeretet hatalma - Novella / 3. rész (Folytatás az előző számból) Pillanattal később elrugaszkodnak az angyalok is a földről, kezükben kosarakkal, a kosarak megpúpozva csillagokkal. Oh! Oh! Képzeljétek! Adél tulajdon kezecskéivel ékesítheti fel a Szentkarácsonyi égboltot. Még a telihold is kikukkantott a fodros felhők mögül, egy-egy sugarával kitörölte szeméből az álmosságot, majd azonnal aranysárga csillogó ruhácskába öltöztette a kicsi lányt. Hatalmas orrával mélyet szippantott az ünnepi levegőből s ráfordította a Göncölszekér rúdját a Tejút- ra, amelynek legvégén Inka mami várakozik a döbbenettől szinte megmerevedetten, hálával csurig töltött leikével. Uram fia ! Mit láthat? Lányát kíséri le egy őrzőangyal, búcsúzóul megfogható csillaggal ajándékozza meg Adacát, aki repdeső örömmel szorítja azt mellkasához, majd a következő pillanatban azt hallani a szájából:- Ennek a csillagnak dobog a szíve !!!!!!!- sikoltja. (Képzeljétek, hogy nem csak dobog, hanem ráköltözött a kislány fehérbotjának a végére, így is jelezve, hogy Ő vette át nagy felelősséggel a VÉDŐANGYALI szerepet. E nap óta ez a cserfes kicsi lány önállóan közlekedik fehér botjával kezében, amelynek végén azóta is ott az óvó-védelmező csillag. Egyedül megy át Adél a gyalogátkelőhelyeken, egyedül rátalál házuk kapujára. Igaz! - édesanyja három lépésnyi távolságból féltőn követi lányát, de érzi, tudja, hogy szemével nem látóként is látóbb Ő sok - sok szemével látónál.) Adél földet érve rohan lakásukba, Búvitykájához, aki ismét kicsinyke lett, de még ott árválkodik rajta az egyetlen szem szaloncukorka. Rátalál ujjacskájával, odahajol, megpuszilja... No... Ne....hm...pszt....oh... - nyög, sóhajtozik, hiszen már nem egy, hanem kettő, dehogy kettő, hat, csodát hat, talán húsz szaloncukor is van a fán, már-már a fa alatt is... Potyog, potyog kifogyhatatlanul a cukor. Szalad egy tálért, de már hozni kell egy vödröt is, majd egy kosarat. Dugdossák Adélék minden létező helyre. Tele van már az ágyneműtartó, kezdenek megtelni a spejzben a polcok, pincében a ládák..., már a szomszéd gyerekek is hordják, ám úgy tűnik, hogy jut az utcai járókelőknek is. Előkerül egy futószalag, azon eregetik le Inkáék a szinte bugyogva záporozó, sokasodó szaloncukrokat. Lenn a téren már sorba állnak a Mikulások szánkóikkal, krampuszok zsákokkal, ám legyőzi őket a sok! Megjelennek a szaloncukor-hegyek, hegyek tövében a kamionok, amelyek csak szállítják-szállítják innen minden jó gyereknek, mindenjó embernek. így jutott el ez a fajta szaloncukor szép Sziporkádiába, onnan Gyöngyországba, Gyöngyországnak a Gyöngyfolyó partjára, Gyöngyfolyó partjáról Csillagvárosba, Csillagvárosból a Szeretet szigetére, Szeretet szigetéről az Édességvölgybe, amelyet mákos- és diós- beigli hegyek ölelnek körül, ahonnan a Cola és Fanta patakok lágy csobogása hallik. E patakokon nutella hidak ívelnek át Zseléországba, ahol a szaloncukorfákon nagyszámyú, szelíd Csipszmadarak fészkelnek. Ezek a madarak védett vándormadarak s évente három alkalommal tojnak kilenc-kilenc szalontojást. Ezeket a tojásokat ízesítik, dolgozzák fel százféleképp, amelyeket mi is megvásárolhatunk üzleteinkben, zacskókba csomagolva, mint sózott, paprikázott, sonkázott, Istentudj még milyen csipszek! Ennek a csodának a híre kereken három egész öttizenkettedszer járta be a Földet, a Tv közreműködésével egyenes adásban falatozhattuk a legfrissebb híreket. A napokban jelezték, így karácsony közelmúltjában, hogy aki Adél fájának sza- loncukoijából eszik, legyen figyelmes, gondos, óvatos, ugyanis némelyikében gyöngyszem található! A fehér, csillag alakú gyöngyszemek Adél könnyeiből kövesedtek, míg a vörös szív alakúak Inka mamiéból. Akit megérint ragyogó fényük, menthetetlenül elkapják a szeretet, a jóság, az egészség vírusát. E fertőzést gyógyítani a jelenlegi orvosi kutatások, gyógymódok eredményei s eredménytelenségei alapján még lehetetlen. (Folytatjuk)