Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)

2008-11-28 / 18. szám

2008./18. szám ÜIMlISif 120 éve alakult az MTK elnök Fekete János személyéi, akiknek szellemisége és ki­emelkedő tevékenysége nélkül elképzelhetetlen lett volna az. egyesület sikeressége. Hunvald (Jyörgy fontosnak tartotta megje­gyezni: az M i k megalakulása óta, tehát százhúsz éve követke­zetesen polgári demokratikus egyesület, ahol mindig volt hely a tehetségek számára, tekintet nélkül vallásukra, nemzetiségük­re, iskolai végzettségükre vagy foglalkozásukra. Az MTK-ban sportolhattak először nők, ott kaptak először szavazati jogot az ifjúsági sportolók, dolgozhattak először külföldi edzők, és az M I K színeiben versenyeztek először más nemzetiségű sporto­lók. Mint mondta, hatalmas meg­tiszteltetés számára, hogy társa­dalmi elnöke lehet az egyesület­nek, mely közel egy éve az M IK-lr/séhet város nevet viseli. Egyben feladatának tekinti az MTK hagyományainak megőr­zését, ápolását, az elődök mun­kájának folytatását. Or. öyenesei István sportot felügyelő mi­niszter beszédében ki­tért arra a sportértékre, amelyet az egyesület 120 év alatt képviselt, az eddig 27 olimpiai bajnokkal, VJ arany­éremmel és több mint 170 világbajnoki arany- nyal büszkélkedő klub eredményeire. Ezt kö­vetően a miniszter a ju­bileum alkalmából a ma­gyar sportéti végzett ki­magasló sportvezetői te­vékenységéért a Magyar Köztár­saság címerével ékesített arany­gyűrűt adományozott Fekete Já­nosnak az M l K tiszteletbeli elnö­kének, Hunvald Györgynek, az M I K elnökének és Jóny István­nak az. M I K elnökhelyettesének. Or. Schmitt Pál a MOH elnö­ke, aki 51 éve tagja és kétszeres olimpiai bajnoka az. egyesületnek ünnepi köszöntőjében hangsú­lyozta: az M I K története több Fekete János, Hunvald György, Schmitt Pál, Gyenesei István és Pazár Sándor „Van mit ünne­pelnünk, és van mire büszkék lennünk ~ mondta ünnepi köszöntőiében az MTK- Erzsébetváros elnöke.” aldnöke méltatta a jelenleg már 15 szakosztály működését bizto­sító klub múltját és jelenét, majd a SOS/, nevében emlékplakettet adott át az egyesületnek. Az ünnepség alkalmából megjutalmazták az M I K olim­piai érmes versenyzőit, illetve az „M I K 120 éve” emlék­könyvvel ajándékozták meg a résztvevőket. A díszközgyűlést ünnepi fogadás zárta. tízezer ember története, továbbá, bogy a polgári egyesület minden időben igyekezett a fiatalokkal megszerettetni a sportot, nevelni a sportszerű életmódra, éléire* szóló, nélkülözhetetlen útravalót adni számukra. A sportra való ne­velést ma is időszerű feladatként jelölte meg, hiszen, mint mond­ta. tíz. magyar fiatal közül hét nem sportol. Végül Pazár Sándor a S< )S7. Százhúsz évvel ezelőtt, 1888. november 16-án ala­kult meg az MTK, a Ma­gyar Testgyakorlók Köre, A jubileum alkalmából az egyesület ünnepi díszköz­gyűlést tartott november 14-én a Kadisson SAS Béke Hotelben. A családias ünnepségen több száz. vendég vett részt, köztük a nagy múltú egyesület „élő sportlegendái”, kiváló sportem­berei, vezetői, valamint Erzsé­bet város képviselő-testületének tagjai is. Az eseményen külön köszöntötték de Gyenesei István sportot felügyelő minisztert, á: Schmitt Pált a Magyar Olimpiai Bizottság (MOBj elnökét, Fekete Jánost az MTK örökös tisztelet­beli elnökét és Hunvald Gyár- gyöt a klub társadalmi elnökét, egy ben Erzsébetváros polgár­mesterét, es Pazár Sándort a S port egyesületek országos Szö­vetségének (SOS/) alelnökét. Van mit ünnepelnünk, es van mire büszkék lennünk. Százhúsz év eredmény eirc es si­kereire. Múltunkra és jelenünk­re - mondta ünnepi köszöntőjé­ben Hunvald György az M'fK- Erzsébetváros elnöke. Beszédé­ben számos hajdani és jelenlegi bajnok és edző nevét megemlí­tette természetesen a teljesség igénye nélkül akik a patinás .sportegyesület tagjaiként hoz­zájárultak a magyar sportsíke- ívkbcz. a hazánkban és a világ­ban való megbecsüléshez. Fel­elevenítve a kezdeteket elmond­ta: 1888. november 16-án olyan fiatal sportemberek alapították a Magyar Testgyakorlók Körét, akiket nem csak a torna érde­kelt. hanem egyéb sportokat is művelni akartak. Létrehozták az. atlétikai, a birkózó, a kerékpá­rozó és a súlyemelő szakosztá­lyokat, később pedig az úszók, a vívók és a labdarúgók szakosz­tályát. Kiemelte az. egyesületet 1905-től csaknem negyven évig vezető Brüll Alfréd es a későbbi

Next

/
Thumbnails
Contents