Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)

2008-02-18 / 2. szám

iHl|«TVÉÜÍE»T>! > j v ' v i 1074 Rózsák tere S. TeUfax.: 322-4117 Február 19-én, kedden este 18 órakor szentmise Dégen Titusz atyáért, templomunk első plébánosáért (elhunyt 1894-ben). Ekkor emlékezünk meg templo­munk többi plébánosáról is. Február 22-én, 29-én és március 7-én, pénteki napokon délután 17 órakor keresztutat tartunk a templomban. Február 27-én, szerdán este 19 órakor hittanóra felnőttek részére a hittanteremben. Február 28-án, csütörtökön este 19 órától Ifjúsági Szentségimádás. Március 4-én, ked­den 17 órakor a Karitász munkatársak értekezlete. Március 5-én, szerdán 19 órakor a KÉSZ klubestje a hittanteremben. Március 7-én, első pénteken betege­inket a szokásos módon meglátogatjuk.. Az esti szentmise után szentóra. Szeretettel kérjük, hogy adófizető híveink adójuk 1-1 %-át ajánlják fel a Magyar Katolikus Egyháznak (technikai száma: 0011), illetve a Szent Erzsébet Plébániáért Alapítványnak, melynek adószáma: 18001927-1-32. Az alapítvány céljai között szerepel templomunk tatarozása, a szociálisan rászorulók tá­mogatása és az ijjúság testi-lelki fejlődését célzó programok megvalósítása. Megköszönjük a 2007. évben ezekre a célokra felajánlott összegeket. Ez év­ben is számítunk nagylelkű támogatásukra. ______________________________________/ 2 008/2. szám Görög katolikus egyházközség Egyházunk művészete Ismételten egy könyv­ről szeretnék írni, mely nemrégiben jelent meg. A címe: A görög katolikus egyház mű­vészete a történelmi Magyarországon. Az alcím: Hagyomány és megújulás. Szerzője Puskás Bernadett művészettör­ténész, aki diák korában templomunkat látogat­ta. Édesapja Puskás László festőművész, s görög katolikus lelkész, édesanyja Puskás Nadia textilművész. Tehát szinte családi örökség­ként hozta a művészet iránti elkötelezettséget. A 219 oldalas, 243 szö­vegközti fekete-fehér képet tartalmazó, s 171 színes képet külön ol­dalakon elénk táró könyvet nem lehetett könnyű megírni. Szám­talan résztanulmány, s több kiállítás előzte meg, az utóbbiak közül egy nagyobb szabású, a Nemzeti Galériában 1991-ben Kelet és Nyu­gat között címmel. A könyv egészen a kezdetekig vezet vissza bennünket, amennyire ezt a fennmaradt régi emlékek lehetővé teszik. Főként három nagy terü­lettel foglalkozik: temp­lomépítészet, ikonok és ikonosztázok. Utal a tör­ténelmi Magyarországon túli kapcsolatokra, forrá­sokra, gyökerekre, meg­kísérli szimbolikájukat, teológiai mondanivaló­jukat is bemutatni. A XX. század elejéig kíséri végig egyházunk művészetének történetét, így helyet kap benne Roskovics Ignác festő­művész (1854-1915), aki Rózsák terei templo­munk belső - görög szer­tartás szerinti - átalakítá­sát tervezte, s tőle való az oltárkép: a Magyarok Nagyasszonya. Termé­szetesen egy kötetbe nem fér bele minden, de egy esetleges átdolgozás, bővített második kiadás - ami egyhamar azért nem következik be - számára is vannak még területek: bővebben a kegyszerek­ről, esetleg textíliákról, valamint olyan régiók­ról, melyek csak említet­tek, mint Erdély, s a Dél­vidék, hogy a cím még jobban lefedje a tartal­mat! dr. Sasvári László Zsidó hagyományok Hová szökik a szökőév? Megemlékezés a budapesti gettó felszabadulásának évfordulóján 5768 szökőév. 13 hó­nap, két Ádár hónap van benne és a Purim ünnepét második Adárban tartják meg. így az első Ádár 14- én (idén március 21.) csu­pán Purim Kátánt, „kis Purimof ’ tartanak. A Tóra szerint a zsi­dóknak a Hold járásához kell igazítani a napok szá­mítását. A hónapok kezde­te és időtartama könnyeb­Elérkezett a Nagyböjt ideje. Az az időszak, amikor az ember magába néz, elcsen­desedik és igyekszik köze­lebb kerülni Istenhez. A nagyböjt lelki gyakorlatai továbbá az imádság, az ön­megtagadás és az irgalmas­ság testi, lelki cselekedetei, vagyis a jótettek. Az ima bensőséges párbeszéd Isten­nel. A testi-lelki jótettek ese­ben megállapítható a Hold fázisainak megfigyelésé­vel. A „naphónapok” szá­mítás eredményei: az év időtartama elosztva tizen­kettővel. Az emberi termé­szet mint a Hold: van jó és van rossz oldala. Egy holdhónap 29 és fél nap, 12-vel szorozva 354 napot tesz ki. Ez három év alatt 33 nap különbözetet je­lent. A Peszách tavaszi ün­tében igyekszünk segíteni a felebarátnak ott, úgy, ahol és ahogyan lehetőségünk nyí­lik rá. Az önmegtagadás lé­nyege, hogy lemondunk va­lamiről, ami egyébként meg van engedve. Például bár­mikor ehetnék egy szelet sütit, de most lemondok ró­la, mert ezt az önmegtaga­dást fölajánlom valakiért, vagy valamiért. így lesz a le­nepe így lassan a télbe hát­rálna. A szökőévi plusz hónappal a holdnaptár összhangba kerül a napév évszakaival, így Peszáchra mindigMavasszal kerül sor. A lubavicsi rebbe, szerint a szökőév a tsuvá-t, a megtérést és a bűnbánatot jelképezi. A szökőév meg­mutatja: behozhatjuk az elvesztegetett időt, soha­sem túl késő! mondásból hatékony ke­gyelmi eszköz. Kedves Testvérek! Eljött hát a meg­térés, a megtisztulás ideje, a maga üdvösséges eszközei­vel, lehetőségeivel. Éljünk velük jól, hogy ezáltal is kö­zelebb kerülhessünk Urunk­hoz, Istenünkhöz Török Csaba Plébános Szent Erzsébet Plébánia 1945. január 18-án szaba­dult fel a pesti gettó. Deutsch László főrabbi­nak a Budapesti gettó fel- szabadulásának 63. év­fordulója alkalmából a Dohány utcai zsinagógá­ban megtartott megemlé­kezésen mondott beszé­det. „Emlékezni és emlé­keztetni jöttünk ma ide templomunk megszentelt falai közé, hogy felidéz­zük a huszadik század fa­siszta időszakát. Kiszol­gáltatottan, megalázottan, emberi jogaiktól meg- fosztottan kellett élni test­véreinknek a zsidó embe­reknek abban a korban, amíg élhettek, mert aztán jött számukra a gettósítás, a deportálás, a koncentrá­ciós táborok kínja és vé­gül a könyörtelen biztos halál. 1945. január 18.-án szabadult fel a pesti gettó. Történelmünknek e fon­tos évfordulóján emléke­zünk ma itt mindazokra, akik áldozatai lettek a gettó élet borzalmainak, mindazokra, akiket ül­döztek a huszadik század fasiszta időszakában, mindazokra, akiket előre kitervelt gonosz cseleke­detekkel pusztítottak el.” - mondta többek között beszédében Deutsch László főrabbi. Mindenkit szeretettel várunk a Presbiteriánus Misszió alkalmaira: szerda 18 órakor biblia óra, vasárnap 10.30 órakor Istentisztelet. Minden hónap első vasárnapja délután 17 órakor evangelizációs alkalmat tartunk. Keresztyén könyvtárunk működik! 1074 Rákóczi út 78.1/4. Tel.: 322-9317, www.reformatus.org A Nagyböjt ideje

Next

/
Thumbnails
Contents