Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-02-18 / 2. szám
iKfÖVlBliVzWőmsfÁr^ 8 Trükkös lopások az elmúlt évben Főként 80 év felettieket tévesztettek meg az elkövetők Az elkövetők a legtöbb esetben villany- illetve vízóra leolvasás ürügyével jutottak be a lakásokba és vittek el értékeket idős emberektől - derül ki az elmúlt évben, Erzsébetvárosban történt trükkös lopás módszerével elkövetett bűncselekmények összegzéséből. A részletekről Nagy Zoltán kerületi rendőrkapitány tájékoztatott. A tavaly trükkös lopás módszerével elkövetett, mintegy 44 eset csaknem mindegyikét jellemzően idős emberek - túlnyomó- részt 80 év felettiek - sérelmére követték el. Az esetek közül két kivétellel a sértettek lakásából vittek el készpénzt és más értékeket az ismeretlen tettesek. Az adatok szerint, kétszer fordult elő, hogy az utcán szólították le a sértettet: egyik alkalommal álrendőr igazoltatott egy férfit, akitől elvette a pénzét, mobiltelefonját és személyi iratait. De volt olyan is, amikor a trükkös tolvaj az utcán, vízvezeték- szerelőként szólította le az idős férfit, mondván, a közös képviselő küldte utána, mert a lakásuk beázott. A férfi haza is ment a „szerelővel”, aki a kölcsönkért szerszámokkal felbontotta a fürdőszoba padlóján lévő lefolyót, majd közölte, hogy a szifont bizony ki kell cserélni. Ezt követően együtt indultak el új szifont vásárolni, azonban a „szaki” útközben lemaradt, visz- szatért a lakáshoz, ahol a feleségtől nagyobb összeget csalt ki, azzal, hogy a félje küldte őt vissza a pénzért. A bűncselekményeket főként a kora és késő délutáni órákban követték el, amikor az idősek általában otthon tartózkodnak. Az elkövetők általában 25 és 45 év körüli férfiak és nők voltak, egy esetben fordult elő, hogy 14-15 év körüli volt a tettes. Egyedül, kettesben, vagy harmadik társukkal csengettek be a lakásokba, de volt, hogy a kaputelefonon jelentkeztek be. Régi ismerősnek, az elhunyt feleség ismerősének adták ki magukat, illetve úgy jutottak be a házba, majd a lakásba, hogy azt mondták egy távoli rokon által küldött ajándékot hoztak, vagy, hogy „szomorú hírt kell közölniük” az ott lakóval. A trükkös tolvajok különféle ürüggyel jutottak be az otthonokba, ezek közül is a leggyakrabban a vízművek és az elektromos művek, alkalmazottainak adták ki magukat és az órák leolvasására, vagy éppen cseréjére hivatkoztak. Álrendőrök is többször feltűntek, információ- gyűjtésre, egy évekkel ezelőtti bűncselekmény nyomozására hivatkoztak, vagy gázár-támogatási kérelemmel kapcsolatos mesével tévesztették meg a sértettet. A régi trükkel, egy pohár víz kérésével is vezettek félre időseket, a jóhiszemű lakóval elbeszélgettek, miközben meglopták. Az álszerelők - ,késélező, vízvezeték-szerelő” stb. - munkadíjra vagy előlegként csaltak ki pénzt, de volt aki, valamely hivataltól, nyugdíj intézettől ho2008/2. szám zott pénz ürügyével rövidítette meg a sértetteket. Amikor az ismeretlen bejutott a lakásba, elterelte a tulajdonos figyelmét és elvitte az értékeket. Sok esetben valamilyen ürügygyei vették rá az idős lakót, aki végül maga fedte fel, hogy tartja a pénzét. Ilyen ürügy volt például, amikor „hamis pénz után kutatva” megmutattatták egy nagy címletű bankjegy sorszámát, így megtudták, honnan emeljék el az otthon tartott pénzt. Egy esetben arra hivatkoztak, hogy „táviratot hoztak”, majd villámgyorsan benyomultak a lakásba és elvitték az értékeket, mielőtt a meglepett férfi felocsúdott volna. Használt ruha vásárlásának ürügyével is történt trükkös lopás: a „vásárlók” 6000 forintot adtak a használt ruhákért, csakhogy ruhaválogatás közben észrevétlenül elemeitek 1 millió forintot. Az országos rendőrfőkapitány a rendőrség és a határőrség összevonásáról Nincs talán még egy olyan szervezet Magyarországon, amely akkora változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, mint a magyar rendőrség. Nem terhelném az olvasókat e folyamat valamennyi állomásával. A legfontosabbat azonban mindenképpen kiemelném, amely meghatározza e testület életét és tevékenységét: a rendőrség a demokratikusan működő társadalomban ma azt a helyet foglalja el, melyet a közösség elvár tőle, s szerepét nem egy hatalmi gépezetnek, hanem az őt fenntartó adófizetők elvárásainak megfelelően tölti be. Szolgáltat, biztonságot és védelmet kínál. Fenntartja az ország törvényes rendjét, őrzi a polgárok biztonságát. E folyamatban óriási mérföldkövet és egyben óriási kihívást jelentett 2007-ben hazánk csatlakozása a schengeni megállapodáshoz, ami az Unió felé nyíló határaink kinyitását jelenti, valamint két nagyszerű testület, a rendőrség és a határőrség szervezeti összevonása. E nemzeti intézmény ezzel nem csak Magyarország legnagyobb munkáltatójává vált, hanem az egyik legfontosabb uniós szervezetté is, mely 2007. december 21. óta az Európai Unió külső határainak jelentékeny szakaszaiért is felel. Mindebből az állampolgárok annyit már nagyon hamar érzékelni fognak, hogy gyakrabban látnak járőröző rendőrt, javul az általános közbiztonság és miközben ők a határokon megállás nélkül suhanhatnak át, a rendőrség olyan mélységi ellenőrzéseket végez, amelyekkel kiszűri a nyitott határokon hazánkba érkező bűnözőket. A megújuló rendőrségre az eddigieknél tehát nagyobb felelősség hárul, melyre felkészült. Az új feladatokra és a megváltozott működésünkre készített Védőbástya programunk ésszerűbb, hatékonyabb szervezetet, rugalmasabb, szakszerűbb munkára képes testületet eredményez. Két patinás szervezet, a rendőrség és a határőrség jó házasságot kötött. Hozományként mindkét fél magával hozta tapasztalatait, felkészült, világszínvonalú állományát. A szervezeti átalakítás arányaiban olcsóbb de hatékonyabb működést tesz lehetővé, amiből az emberek, szándékaink szerint annyit fognak érzékelni, hogy magasabb színvonalú és látványosabb lesz a rendészeti munka, a rendőrség jól és olcsón szolgáltat. Ezt várják el tőlünk az adófizetők, akiknek a bizalma elengedhetetlen e testület jó működéséhez. Az Európai Unió is bizalmat szavazott nekünk, miután meggyőződött arról, hogy felkészültünk a feladatokra, s képesek vagyunk megvédeni közös, keleti határainkat, és persze benne saját magunkat. Európa védőbástyájának szerepe nem ismeretlen történelmünk során. Hálás de leginkább fontos szerep, mely hazánkat újra felértékeli a közösségen belül. Színházi hasonlattal élve a próbákon, főpróbán túl vagyunk. A premier decemberben nagyszerűen sikerült, talán érzékelhették is a hangos sikert, az ünneplést, a tűzijátékot. 2008-tól azonban már minden nap van előadás, s a publikum minden nap a legmagasabb színvonalat várja el a jegye áráért. Nos ez a társulat, ez a testület felkészült, s ráadásul még tapsot sem vár el a teljesítményért. Nekünk éppen elég, ha javul a közbiztonság, s ezt az állampolgárok is így gondolják! Dr. Bencze József országos rendőrfőkapitány