Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-10-30 / 16. szám
OlNIK<OlR'MrA»N^AVTÄ»«K»ÖVZ^ÖLiiEiT 2008/16. szám Emlékbeszéd A mai nap nemzetünk két jeles dátumára emlékezünk. 1956 október 23-án tört ki a forradalom és szabadságharc, 1989 október 23-án pedig kikiáltották a Magyar Köztársaságot. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat, a Képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal nevében köszöntőm azokat, akik elfogadták meghívásunkat, és most itt vannak velünk. Itt vannak velünk azért, hogy együtt ünnepeljünk, és együtt emlékezzünk. (...) Sokáig úgy kellett élni ebben az országban, mintha ez a nap sohasem létezett volna. Vagy ha mégis, akkor holmi „sajnálatos események” történtek volna akkor. Sok mindent el lehetett mondani róla, csak éppen az igazságot nem. Azt, hogy nemzetünk történelmében ez egy olyan pillanat volt, amikor az emberek azt mondták, hogy elég volt. Elég volt a félelemből, a zsarnokságból, elég volt az elnyomásból. Szabadok akartak lenni És nem csak gondolták, vagy mondták, hanem tettek is a szabadságért. Hittek a szabadságban. Hitték, hogy Magyarország lehet még szabad, független és igazságos állam. Hittek a szabad Magyarországban, és tettek érte még akkor is, amikor az elnyomó sereg túlerejével álltak szemben. Egyedül, segítség nélkül, sokak szerint cserbenhagyva. Néma főhajtással adózhatunk azok emléke előtt, akik elbuktak, de soha sem adták fel Áldozatuk újabb nemzedékeket sarkallt arra, hogy megoldást, kiutat keressenek az akkori helyzetből. Emlékük minket is kötelez Október 23-a, ez a szomorú-őszi, mégis reményteli nap, miattuk is felemelő ünnep. Ez a nap minden elhallgatás és megtorlás mellett is megmaradt nekünk. Csodálatos a nemzet elszántsága! Ha nem ünnepelhet nyilvánosan, kedve, meggyőződése szerint, akkor hallgatásával ünnepei Minél jobban igyekeztek eltüntetni, elnyomni '56 emlékét, annál súlyosabb, magaszto- sabb csend jelezte az ünnepet. Nehéz, fenyegető csend. A szabadságra váró tömegek dacos, konok csendje. A szabadság pedig beköszöntött, méghozzá 1989 október 23-án. A harmadik Magyar Köztársaság természetesen sok mindenben különbözik a forradalmi Magyarországtól Ám alapértékei ugyanazok. Magyarország ma szabadabb, mint bármikor. Magyarország ma ott van, ahová mindig is tartozni szeretett volna: az európai nemzetek közösségének tagja. Magyarországon ma félelem nélkül élünk, mindenki, kivétel nélkül, elmondhatja álláspontját. Úgy gondolom, egyáltalán nem véletlen, hogy ilyen alkalmakkor feltesszük a kérdést: mit üzen az ünnep? Mit jelent ma október 23-a? Van-e még valódi jelentősége számunkra, vagy csak ez is egy ünnepi alkalom lett a többi közül? Nem beszélhetek mások nevében. Ám azt el tudom mondani, mit jelent számomra. Ha engem kérdeznek, kedves barátaim, akkor '56 mai üzenete a következő: lehetséges az összefogás. Lehetséges, hogy bizonyos alkalmakkor egy ütt legyünk. Nem vagyunk egyformák, és mást gondolunk a világról Néha kemény, szikrázó vitáink vannak. De mi, erzsébetvárosiak mindig tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor különbözőségeinket félre kell tennünk. Mert vannak lényegesebb kérdések is. Mert léteznek magasztosabb elvek is. Mert vannak pillanatok, amikor felülemelkedünk azon, ami elválaszt, és együtt emlékezünk. Nem véletlen, hogy ma itt, ennél a szobornál találkozunk. Hiszen éppen '56 emléke miatt döntöttünk úgy, hogy szükség van erre a helyszínre. Kellett egy hely, ahol mindannyian össze tudunk jönni, egy hely, amelyik a máig élő emlékezetről szól. (...) Magyarország hatalmas utat járt be. A levert forradalom, a megtorlás és pangás évtizedei után beköszöntött a szabadság kora. Mi másra is gondolhatnánk, mint arra, hogy az '56-os forradalom és szabadságharc végül diadalmaskodott. Ötvenkét évvel az események után egy szabad ország fővárosának szivében ünnepelhetünk. Az áldozatok nem voltak hiábavalóak. Hosszú utat jártunk be, és vannak még súlyos kihívások előttünk. De sorsunkat már magunk alakítjuk, aminél felemelőbb érzés nincs. És tudjuk azt is, hogy az igazán nagy szükség idejében számíthatunk egymásra. Nem vagyunk egyedül. Mint mondtam: lehetséges az összefogás. Például Erzsébetvárosért. Mert az mindannyiunké. És együtt még szebbé, még jobbá tehetjük. Ha engem kérdeznek, nekünk ez a legfőbb feladatunk. Hunvald György1 polgármester megemlékező beszéde, 2008. október 23-án.
