Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-12-22 / 24. szám
8 KARÁCSONY Örökzöld ünnep A termőágtól a karácsonyfáig A szaloncukor története 2003/24. szám A karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. A kereszténység előtti időkben a többisten hívő népek napistenük, átvitt értelemben a fény születését ünnepelték ilyenkor. A mai értelemben vett karácsonyról a IV. század óta emlékezünk meg: eredetileg december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, 26-a pedig az ünnep második napja volt. A középkorban ekkor kezdődött az új esztendő. M íg a karácsonyt megelőző advent a reményteli várakozás ideje, szenteste - december 24. - a Megváltó születésének napja. Hagyományosan ezen a napon állítunk karácsonyfát, és ezen az estén ajándékozzuk meg családtagjainkat. A karácsonyfa állításának előzménye a pogány hagyományokban a termőág házba vitele, a ház és környékének örökzöld ágakkal való díszítése volt. Hazánkban a zöldágat általában rozmaring ágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága jelentette, amelyet dióval, almával, szalmafigurákkal díszítve függesztettek a gerendára. A diónak rontást űző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőséget, egészséget jelképezte, míg a szalma a betlehemi jászolra emlékeztetett. A karácsonyi ágból később kis fácska „lett”, amely feldíszítve kapott helyet a házban. Az első hagyományosnak mondható karácsonyfát állítólag freiburgi pékinasok állítottak a város kórházában a XV. században. A fenyő a természet évről-évre való megújulásának szimbóluma, ugyankkor díszítéseinek is külön jelentéseket tulajdonítanak. így például az alma a tudás fájáról tépett gyümölcsre emlékeztet, a gyertyák a fény, a keresztény felfogás szerint Jézus szimbólumai. A napjainkban szokásos színes üveggömbökkel, szaloncukorral ékesített fa, német protestáns hatásra teijedt el hazánkban, az első karácsonyfát - a feljegyzések szerint - Brunswick Teréz grófnő állította. A mai értelemben vett karácsonyfa állítás szokása a magyar népi hagyományban a XX. században terjedt el. A karácsonyfát a hagyomány szerint Vízkeresztkor, január 6-án bontják le. Karácsony a konyhában Bőséget, jó termést „ígérő” étkek A néphagyományban a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnep során, díszítésének, az étkezéseknek is szigorú rendje volt. A karácsonyi abroszt az év közben általában vetőabrosznak használták, ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. Az asztalra helyezett gabonamagvakból adtak a baromfiaknak, hogy minél több tojást hozzanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészségesek legyenek. A karácsonyi asztalra foként a bőséget, a jó termést „ígérő” ételek kerültek: a bab, a borsó, lencse, mák, dió és a hal. A fokhagyma az egészséget, a méz az élet édességét szimbolizálta. A kalácsból, almából az első falatokat, egymást közt osztották szét, hogy a család mindig összetartson, a karácsonyi morzsákat pedig az állatoknak adták, hogy azok termékenyek legyenek. Sok helyütt nem szedték le este az asztalt, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes. Manapság is gyakori, hogy hal, illetve halból készült étel kerül a karácsonyi asztalra, de - angolszász hatásra - elterjedt a pulyka is. Míg a borleves a nagypolgári családoknál volt szokás, a mákosguba és a bejgli - a mákos, diós kalács - hagyományos népi étek volt. A szaloncukor elmaradhatatlan dísze a karácsonyfának, egyben édes nyalánkság is, amely ma már többféle ízben, színes csomagolásban vásárolható meg. Bár már. a múlt században is készítettek szaloncukrot, a századfordulón vált igazán népszerűvé. Francia minta nyomán a reformkorban jött divatba a polgári lakásokban a szalon. E fogadószobaként funkcionáló helyiségben állították fel a karácsonyfát, így lett a fenyőt díszítő csemege neve szaloncukor. A budapesti Vendéglátó- ipari Múzeum őriz régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírokat harmincféle színben, és ott látható az úgynevezett ricselő gép is, melynek segítségével egy mozdulattal be lehetett rojtozni a szaloncukor papírját. A századfordulón és a két világháború között a cukrászdákban az ünnepek előtt a különféle sütemények, édességek mellett, jelentős mennyiségű szaloncukrot is készítettek. A pozitív formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe öntötték a folyékony cukrot. Amikor a cukor megdermedt és megszáradt, kivették és becsomagolták, a papírra angyalkákat ragasztottak. Sokan - akik nem engedhették meg maguknak, hogy cukrászdában vásároljanak szaloncukrot - otthon készítették el e karácsonyi finomságot. /Forrás: www.origo.hu/ Vízkereszt J anuár 6-a, Vízkereszt- napja, a karácsonyi ünnepkör vége. E naphoz kötődik a víz- és házszentelés szokása. Az egyház már az előző nap délutánján megáldotta a vizet, amelyet dézsákban a templomfolyosókra, udvarokra helyeztek el, hogy a hívek azokból meríthessenek, otthonukat ezzel felszentelhessék. A vízszenteléssel együtt szokás volt a krétaszentelés is, amivel a pap a házak bejáratára írta fel oltalomként a három szent király nevét. A házak szentelése igen látványos szokás volt: a pap kíséretében angyaloknak és háromkirályoknak öltözött fiatalok jártak házról- házra, és egy Jézus születését ábrázoló kép előtt verssel, énekkel köszöntötték az „Új királyt”. így alakult ki a háromkirály- járás szokása.
