Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-11-12 / 21. szám
18 KERÜLETI KÖZÉLET 2003/21. szám Erzsébetváros Sportegyesület programjai Katkó Tamás fotókiállítása A z idei évad második kiállítása nyílt november 6-án a Bethlen Fotógalériában. Az érdeklődők Katkó Tamás képeiből láthatnak válogatást, amelyek a Nemzeti Színház nyitóelőadásáról készültek. A képek tehát a színháztörténeti közelmúlt jelentős eseményének megörökí- tői, hiszen Szikora János rendezése - az Ember tragédiája - idén végleg lekerült a színház műsoráról. A galéria nemcsak az előadás egykori közönségének érdeklődésére számít; izgalmas színházi kalandozást ígér azok számára is, akik az előadást már csak fotókon keresztül ismerhetik meg. A kiállítás megtekinthető november 6. és január 14. között hétköznap 10-16 óráig, a Bethlen Kortárs Táncműhely előadási napjain 19 óráig. Cím: Bethlen Gábor tér 3. Az Erzsébetvárosi Napok hivatalos megnyitója alkalmával Nemzetiségi estet rendeztek az Almássy Téri Szabadidő Központban november 7-én. A kerületi kisebbségi önkormányzatok rendezvényén többek között a bolgár, a görög és a roma kisebbségek képviseltették magukat. Képünkön a bolgár Martenica Együttes, az est egyik fellépője látható. Nemzetiségi est Asztali labdarúgás (Százház u. 9-23.) Péntek: 17.00-20.00 • Hegymászás (Százház u. 9-23.) Csütörtök: 18.00-20.00 • Küzdősportok: Goju - Ryu Karate (Lövölde tér 2/a.) hétfő, szerda, péntek: 17.00-20.00 * Goju - Ryu Karate (1082 Budapest, Kőfaragó utca 12.) Kedd, Csütörtök: 16.30-20.30 * Kyokushin Karate (Lövölde tér 2/a.) Hétfő: 19.00- 21.00, Kedd: 16.00-20.00, Csütörtök: 16.00- 20.00 • Kosárlabda: (Százház u. 9- 23.) Szerda: 17.00-18.00 « Labdarúgás: Városligeti Sportcentrum. Kispályás minden nap: 16.00-23.00 * Nagypályás minden nap: 16.00-23.00 • Ritmikus gimnasztika: (Százház u. 9-23.) Hétköznap: 16.00-18.00 • Sakk: (Százház u. 9-23.) Szombat: 14.0018.00 • Természetjárás: (Százház u. 9-23.) Csütörtök: 15.00-18.00 • Testépítés: (Százház u. 9-23.) Hétfő-péntek: 10.0021.00, Szombat: 10.00-13.00 • ízisz hastánc: (Asbóth u. 20.) Hétfőtől-péntekig: 6.0010.00 és 16.00-20.00 • Asbi torna, zenés torna: (Asbóth u. 20.) Szerda: 6.00-10.00 Csütörtök: 16.00-20.00 Magyar Elektrotechnikai Múzeum A szikrainduktor feltalálójának emlékkiállítása A XIX. század elfeledett nagy találmánya a szikrainduktor. Feltalálója Daniel Rühmkorff, akinek emlékére kiállítás nyílt november 3-án a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban. A nagy tudományos felfedezések és technikai újdonságok korszakaként emlegetett XIX. század végén új fejezete kezdődött a fizikának: az atomfizika. A színképelemzéssel meg tudták állapítani, a távoli csillagok anyagát, majd 1897-ben megismerték az első elemi részecskét, az elektront. Röntgen az elektronok kutatása közben 1895-ben fedezte fel az anyagokon és az emberi testen is áthatoló sugarakat, felfedezésével kiérdemelte az első fizikai Nobel-díjat. Néhány évvel később ugyanezt a kitüntetést kapta Lénárd Fülöp az elektronokkal kapcsolatos munkájáért. Heinrich Hertz 1888- ban mutatta ki a rádióhullámok létezését, 1895-96- ban Marconi és Popov elkezdte szikratávíró-kísérleteit. Csodaszámba mentek Nikola Tesla nagyfrekvenciás kísérletei az 1890-es években. A rádiózás történetét is Nobel-díjak jelzik. Carl Benz elkészítette az első mai értelemben vett autót 1886-ban. A fenti találmányok közti kapcsolatot pedig Daniel Rühmkorff szikrainduktora adja, amely mindegyik kísérlet, illetve berendezés alapvető eszköze volt. Manapság már más készülékeket használnak, de a szikrainduktor egyenes ági leszármazottját, a gépkocsik gyújtótekercsét a mai napig használják. A kiállítás Rühmkorff születésének 200. évfordulóján emlékezik legfontosabb találmányára és annak tudományos és technikai jelentőségére. A tárlat anyagát több múzeum, többek között a világhírű Deutsches Museum bocsátotta a kiállítás rendelkezésére. Az ERNA keretében nyílt, az önkormányzat által is támogatott kiállítás megnyitóján részt vett többek között Demeter Tamás alpolgármester is.