Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-10-28 / 20. szám
2003/20. szám OKTATÁS - KISEBBSÉG 9 Szüreti mulatság A Baross Gábor Általános Iskolában a napközisek közreműködésével szüreti mulatságot rendeztek október 13-án. A vidám hangulatú délutánon a gyerekek megismerkedhettek a mustkészítéssel, sőt kóstolót is kaptak az így készült szőlőléből. A gyerekek műsorral is készültek: stílusosan Bacchusról, a szőlő és a bor istenéről szóló verseszenés összeállítást mutattak be. Az ERNA Kisebbségi estjén Erzsébetvárosi bolgárok Az erzsébetvárosi bolgár önkormányzat is részt vesz azon a hagyományosan Halottak napja alkalmából tartandó koszorúzáson, amelynek keretében a harkányfürdői temetőben megemlékeznek a II. világháborúban elesett bolgár katonákra - tudtuk meg Kirov Pétertől a kerületi bolgár önkormányzat elnökétől. Továbbá tájékoztatott az önkormányzat szervezésében, illetve részvételével a következő hónapban sorra kerülő programokról. Az Erzsébetvárosi Napok hivatalos megnyitóján, november 7-én 18 órakor rendezendő Nemzetiségi Esten a görög, valamint a roma kisebbségi önkormányzat műsora mellett, a bolgár önkormányzat programjaként fellép a Martenica Együttes. November 8-án a Bolgár Kultúra Házában Veliko Tirnovo- i színház előadása lesz, november 15-én 19 órakor a Vigadóban a Bulfeszt elnevezésű fesztivál keretei között mutatkozik be a Filip Kutev bolgár állami népi együttes, a Jantra Rosica táncegyüttes és a Bolgár Rádió Zenekara. Jegyrendelés: Bolgár Országos Ön- kormányzat, IX. Lónyai utca 41. tel.: 216-4210. Iskolákat és óvodát látogattak Norvég delegáció tanulmányozta a kerületi művészeti oktatást A norvégjai Sor-Trondelag megye önkormányzati iskoláinak ás óvodáinak adminisztrációs vezetőiből álló 26 fős delegáció látogatott Budapestre október közepén, amelynek keretében Erzsébetváros két iskoláját és egy óvodáját is felkeresték. A küldöttség tanulmányozni kívánta a magyar oktatási rendszert, ezért találkozót kezdeményeztek a magyar óvodai és iskolai igazgatásban dolgozó felelős munkatársakkal, mind minisztériumi, mind önkormányzati szinten. O któber 14-én ellátogattak az Elő-Tér Általános és Művészeti Iskolába, az Alóserdősor utcai Ének-Zene Tagozatos Ál- I talános Iskola és Gimnáziumba, valamint a Nefelejcs utcai óvodába, a küldöttséget elkísérte többek között Devosa Gábor a művelődési bizottság elnöke is.- A norvég kollégákat elsősorban a művészeti oktatás, illetve a zene- és tánctanítás érdekelte. Ennek alapján négy témában szerveztünk számukra óra- látogatást, így rajz, dráma, néptánc és egy énekóra megtekintését biztosítottuk számukra - tájékoztatott Varga Márta az Elő- Tér iskola igazgatónője. - A zenei neveléssel, ezen belül kiváltképp a Kodály- módszerrel kapcsolatban tájékozódtak, mindemellett nagy tetszést arattak művészeti óráink is. Annál is inkább, mivel náluk, a művészeti órákat másmódon, külön iskolai szerveződésben, délután tartják. A néptánc oktatáshoz fűződő kérdéseik főként arra vonatkoztak, hogyan keltjük fel a gyerekek érdeklődését e területen, azaz az életkori sajátosságok figyelembe vételével, játékos formában történő ösztönzésről folytattunk rövid eszmecserét. A vendégek érdeklődtek a pedagógusok továbbképzési-lehetőségéből, a tehetséggondozásról, a differenciált oktatásról, sőt, szó esett forgalmas helyen lévő iskolánk kapcsán, a gyerekek közlekedési magatartásáról is. A norvég küldöttség az Alóserdősor utcai iskolában a gimnáziumi idegen nyelv oktatásról szerezhetett tapasztalatokat. Varga Gábor az iskola igazgatója elmondta: az emelt szintű érettségire készülő 11. osztályosok angol nyelv óráját mutatták be nekik, amelynek végén a gyerekek, természetesen angol nyelven, beszélgettek a vendégekkel. - Bár eredetileg nem volt a programban, de mivel a művészeti nevelés is érdekelte őket, ízelítőt adtunk egy néptánc órából is - mondta Varga Gábor. A Nefelejcs utca 62. szám alatti óvodában a norvég vendégeknek Gyulai Tamásné az intézmény vezetője ismertette programjaikat, hagyományaikat. - Három csoportunkat látogatta meg a küldöttség, amelyekben az ovisok közreműködésével mesejátékot, körjátékokat és kézműves foglalkozást láthattak - tájékoztatott Gyulai Tamásné. - Rövid látogatásuk során szót ejtettünk óvodánk és a szülők A norvég vendégek az Elő-Tér iskolában jó viszonyáról, a gyermekek nevelésében tőlük kapott támogatásról, alapvetően az óvodai munkánkban betöltött szülői szerepről. Érdeklődésük kiterjedt a finanszírozási kérdésekre is: nagyra értékelték az önkormányzat szociális intézkedései kapcsán megvalósult ingyenes óvodai étkeztetés lehetőségét, illetve az egészséges életmódra neveléshez való hozzájárulását.