Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2003-10-13 / 19. szám

12 OLVASÓI LEVELEK 2003/19. szám Postaládánkból Dicséret Hivatalos ügyek intézése előtt mindig némi stressz üli meg az arra kényszerültét. Ezt történt a napokban, ami­kor az ELMU-höz kellett va­lamivel személyesen fordul­nom. Azt hittem egy délelőt- töm rámegy, de perceken be­lül sikerült sorra kerülnöm, fel sem ocsúdtam, már kint is voltam a Péterfy Sándor ut­cán. Szép idő volt. Korán volt. Már régen nem jártam ebben a kerületben úgyhogy tudatosan szemléltem volna az épületeket, az utcákat, a forgalmat, általában a kerü­letnek ezt a részét. Egy órán át jártam az utcákat, néztem az épületeket, boltokat, iri­Előző két lapszámunk ol­vasói rovatában több olva­sónk levelét jelentettük meg a Péterfy utca 39. szám alatti közért előtti közterü­leti alkoholfogyasztás és közrendvédelmi panaszok okán, illetve az ezzel ellen­kező véleményekről. Sajnáljuk, ha többeket megsértettünk azzal, hogy az olvasóink által jelzett probléma kapcsán enged­tük, hogy lapunkban a felve­tett probléma mellett megje­lenjenek a levelek eredetijé­ben leírt megfogalmazások. Elnézést kérünk azoktól, akik úgy vélik, hogy negatí­van érintik őket a levelek­ben megfogalmazottak, és hogy a vélt és nem bizonyi­gyelve láttam, hogy délelőtt az utcák két oldala nem volt tele parkoló autókkal. Semmi kosz, ebmaradék, pedig a kö­zelben a Garay téri piac, ahol igen nagy a forgalom, sokan fordulnak meg a kör­nyéken. Tisztaság, kátyú alig, legalábbis nem botlottam egyben sem meg. Ami feltűnt, ez régi mániám, az utcatáb­lák különbözősége. A Hernád utca sarkán, az iskola falán, a többi sarkon is a táblák kri­tizálhatok. Egyik rozsdás, a másik kopott, de le kell szö­gezni, meg vannak. Csak az „esztétika" akad fenn rajta, rajtuk. Ha, majd sorra kerül az általános utcatábla-rende­zés, itt is bizonyára sor fog tott alapokon etnikai szár­mazásra utaltunk. Egyben azt is tudatni kívánjuk olva­sóinkkal, hogy a hozzánk érkező, Péterfy Sándor ut­cai közérttel kapcsolatos le­véláradat miatt, a közrend- védelmi és környezetvédel­mi bizottság elnökével sze­mélyesen látogattunk el a Péterfy Sándor utca 39. szám alatti közértbe, ahol meggyőződtünk arról, hogy a tulajdonosok a törvénynek és a helyi rendeletnek meg­felelően tájékoztatják vá­sárlóikat arról, hogy az üz­letben illetve az üzlet előtt a szeszesital fogyasztása ti­los, és ezt be is szándékoz­nak tartani mindenkivel. A felmerülő probléma, kerülni majd arra, hogy táb­la tudassa, hogy kik voltak, akikről az utcákat elnevezték. Dr. Dévai Lászlóné Belgrád rakparti lakos Honlap holnap? Hat éve intemetezek, és most szükségem lett volna egy kerü­leti rendeletre. Kaptam az al­kalmon, és mivel olvastam az újságban, hogy van erzsebet- vams.hu, felléptem. Valóban egy pillanat alatt megtaláltam a fent lévő, (nem sajnálva a fá­radtságot!), megszámoltam 61 darab rendeletet. Nevük nincs, csak számuk ugye nem gondol­ja senki, hogy végig fogok ol­vasni 61 darab rendeletet, hogy megtaláljam azt, ami nekem kell? Számoljunk: ha egy ren­azaz a közterületi alkohol- fogyasztás általános mivol­ta miatt utánajártunk a kér­désnek, riportunkat a 4-5. oldalon olvashatják. Egy­ben szeretnénk tájékoztatni Nagyné, V. Z, Sorlai Zita nevű levélíróinkat, és mind­azokat akik kérték, hogy ne­vüket ne jelentessük meg, hogy a témával kapcsolatos leveleiket köszönjük, azon­ban a témát lezártnak te­kintjük. A közterületi alko­holfogyasztással kapcsola­tos bejelentéseiket a közte­rület-felügyelet 342-47-95- ös telefonszámán lehet meg­tenni, akik a lehetőségeken belül rövid időn belül intéz­deletet mondjuk 10 perc alatt olvasok el, és Murphy törvényei szerint az utolsó az ami engem érdekel, akkor az összesen 610 perc, plusz a ki-be lépkedés mondjuk 61-szer 1 perc. Össze­sen 671 perc. A megoldás elvi­leg az, hogy hátulról kellene el­kezdenem olvasni? Nem. Én megmondom, bár ez egy kis munkát igényel, amit valószínű­leg nem szívesen fektetnek az oldal készítésébe. Ha az egérrel kiválasztom az adott rendeletet, jobb helyen felnyílik egy plusz kis ablak, amelyben elolvasha­tom a rendelet címét. De ez csak akkor logikus, ha szakember készíti a website-ot. Bocs... Kertész Zoltán Prostik a kerületben??? Levelemmel nem tudok kihez fordulni, ezért választottam Önöket, talán tudnak segíteni, felvilágosítást adni kihez for­duljak panaszommal. Az a problémám, hogy mostanában ismét "előkerültek" a prostituál­tak és az őket őrző "egyéb sze­mélyzet", ßleg a Cserhát utca Thököly úti elején. Én egy egyedülálló fiatal nő vagyok nem hinném, hogy le­gálisan vannak ott, állnak ott, mégha lám’ok már "elkeltek" akkor is ott ácsorognak várván vissza őket. Nem lehetne a rend­őrséget bevonni és kitisztítani a kerületet tőlük? Számomra annyira rémisztő, amikor for­dulok be az utcámba, vagy akár már a Hemád utca Thököly sarkánál is ott állnak Nem egy kellemes élmény elmenni mel­lettük főleg nem egy fiatal hölgynek És persze joggal mondhatják egy fiatal hölgy ne mászkáljon éjszaka, de 10 óra magassága még belefér és egyébként is mit keresnek ott, miért nem tesz valamit a rend­őrség? Miért mi lakók féljünk? Miért nincsenek járőrök rá­adásul a rendőrség sincs olyan messze, miéit nem lehet valamit tenni a közbiztonságért? Annyi fiatat lakik ezen a környéken és annyi rosszat hallott már az em­ber a juttatókról, de egy moziba se merjen elmenni az ember mi­attuk? B.G. Rendőrkapitányi kérés Fenti levelünk aznap érkezett hozzánk, amikor előző lapszá­munkat már elküldtük nyomdá­ba. Most azért jelentetjük meg, mert egy olyan problémára hív­ta fel a figyelmet, melyről előző lapszámunkhoz 4 levél is érke­zett. Akkor a kerület rendőrka­pitányát kérdeztük az erzsébet­városi helyzetről. Mint megír­tuk, a téma ismerős a kapitány­ság előtt, de intézkedni csak ak­kor jogosultak a rendőrök, ha “akción” kapják a lányokat. Dr. Nagy-Juhák István rendőrkapi­tány kéri olvasóinkat, hogy amennyiben utcai prostitúciós tevékenységről észlelnek érte­sítsék a kerületi rendőrkapi­tányságot az ingyenesen hívha­tó 102 illetve 107-es telefon­számokon keresztül. Filmforgatás?!? A Madách Imié út-on filmez­nek amely igen nagy zajjal jár! Szeretnénk tudni, hogy mi ez? Előre nem tájékoztatnak mint derült égből a villámcsapás ér bennünket ez a megmagyaráz­hatatlan felvonulás, zaj, stb. Oké, de ezt nem így kellene csi­nálni! Jó lenne ha a továbbiak­ban ezt a művészi produkciót nem így vinnék véghez! Üdv az itt lakók nevében EF. Hely van, csak lehetőség nincs Városligeti troli megállóban szerettem volna átszállni a 70- es troliról a 79-es re. Mivel a 70-es beállt a másik jármű mö­gé, így arra gondoltam csak ki­nyílik az ajtó, és páran még el­érjük a 79-est. De csak vártunk míg az előttünk levő el nem in­dult, majd mi beálltunk annak helyére, és csak akkor volt mó­dunk leszállni a járműről. Kide­rült hogy a vezető azért nem nyitotta ki az ajtót mert ez a megálló egyes megállóhelynek van minősítne.Ez azt jelenti hogy csak abban az esetben biztosíthatja a le és felszállást a vezető, amikor ahhoz a ponthoz ér a jármű ami az előirt helyre kerül.Pedig abban a megálló­ban három troli is elfér egy más után, nem egyszer láttam ilyent. Ez sok embernek azért is okoz gondot, mert nincs lehetősége átszállni a kívánt járműre, és következő csak 15 perc múlva érkezik (ünnep napokon 20-25 perc). Ha az illetékesek meg­néznék, és egy új rendelettel ket­tős megállóhelynek minősíte­nék, akkor sok ember utazását könnyítenék meg. Tisztelettel Vidovics Antal kednek.- a szerk. ­Képünkön a Péterfy Sándor utca 39. szám alatti közért, ahol a bejárati ajtón tábla jelzi, hogy az üzlet területén szeszesital fogyasztása tilos. Talán kevesek tudják, hogy a rende­letek értelmében az üzlethez tartozik az előtte levő járdarész is. Utoljára - közértügy

Next

/
Thumbnails
Contents