Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-08-12 / 15. szám
2003/15. szám FŐVÁROSI PÁLYÁZAT 9 Tájékoztató a fővárosi társasházi pályázatok eredményéről „A pályázatok nyertese: Erzsébetváros” A címben idézett kijelentés Demszky Gábor szájából hangzott el, melyet Molnár István képviselő, a fővárosi közgyűlés illetékes, a pályázatokat elbíráló bizottságának tagja az alábbi adatokkal támasztott alá. A pályázó kerületek közül Erzsébetváros nyújtotta be a legtöbb, 463 pályázatot. Ez az összes beérkezett pályázat 20 %-a volt. A nyertes, támogatott pályázatok közül szintén kimagaslik Erzsébetváros, hiszen 263 társasház, azaz az ösz- szes nyertes pályázat 22 %-a a kerületből érkezett be.- Két dologra szeretném felhívni a társasházak közös képviselőinek illetve a számvizsgáló tagoknak a figyelmét mondta Molnár István képvisé- lő. - Egyrészt arra, hogy a pályázaton nem nyert házak visszakérhetik a benyújtott eredeti alapító okiratot, mely- lyel jövőre pénzt és időt spórolhatnak meg, hiMolnár István szén (ameny- nyiben változás nem történt!) újra felhasználhatják azt. Másrészt a nyerteseknek a határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül meg kell kötniük a szerződést a fővárossal, ellenkező esetben elesnek a támogatástól. Mindenkinek sikeres munkát kívánok, és kérem a társasházakat, hogy jövőre is minél többen vegyenek részt a kerületi önkormányzat által kiírt társasház-fel- újítási pályázaton, hiszen a fővárosnál csak azok pályázhatnak, akik a kerület támogatását is elnyerték. w W NYERTES HAZAK LISTÁJA CÍM TÁMOGATÁS CÍM TÁMOGATÁS CÍM TÁMOGATÁS Akácfa u. 4. 346.000,Cserhát u. 17. 75.000,Dózsa Gy.út 68. 750.000,Akácfa u. 9/b. 170.000,Damjanich u. 16. 811.000,Erzsébet krt. 2. 576.000,Akácfa u. 22. 384.000,Damjanich u. 25/a. 203.000,Erzsébet krt. 8. 650.000,Akácfa u. 24. 127.000,Damjanich u. 26/a. 564.000,Erzsébet krt. 16. 623.000,Akácfa u. 27-29. 402.000,Damjanich u. 27. 843.000,Erzsébet krt. 26. 285.000,Akácfa u. 34. 483.000,Damjanich u. 30. 565.000,Erzsébet krt. 33. 141.000,Akácfa u. 37-39. 1.250.000,Damjanich u. 33. 449.000,Erzsébet krt. 39. 283.000,Akácfa u. 41. 258.000,Damjanich u. 37. 327.000,Garay tér 15. 148.000,Akácfa u. 54. 1.820.000,Damjanich u. 47. 525.000,Garay u. 3. 145.000,Akácfa u. 56. 233.000,Damjanich u. 56. 414.000,Garay u. 4. 248.000,Akácfa u. 59. 1.014.000,Damjanich u. 58. 1.104.000,Garay u. 42. 46.000,Akácfa u. 65. 2.375.000,Dembinszky u. 10. 634.000,Hársfa u. 10/c. 364.000,Almássy tér 8. 387.000,Dembinszky u. 11. 333.000,Hársfa u. 24. 238.000,Almássy tér 10. 28.000,Dembinszky u. 18. 853.000,Hársfa u. 26. 220.000,Almássy tér 12. 362.000,Dembinszky u. 20. 114.000,Hársfa u. 27. 147.000,Almássy tér 16. 104.000,Dembinszky u. 37. 471.000,Hársfa u. 28. 176.000,Almássy u. 4. 217.000,Dembinszky u. 38. 718.000,Hársfa u. 34. 295.000,Almássy u. 6. 120.000,Dembinszky u. 39. 218.000,Hársfa u. 57. 207.000,Alsó erdősor u. 18. 151.000,Dob u. 13. 654.000,Hársfa u. 59/a. 112.000,Alsó erdősor u. 30. 220.000,Dob u. 52. 169.000,Hernád u. 4. 524.000,Alsó erdősor u. 34. 654.000,Dob u. 66. 419.000,Hernád u. 7. 69.000,Alsó erdősor u. 36. 248.000,Dob u. 89. 87.000,Hernád u. 12. 87.000,Barát u. 4. 48.000,Dob u. 92. 272.000,Hernád u. 21. 483.000,Barát u. 5. 17.000,Dob u. 94-96. 858.000,Hernád u. 30. 404.000,Barát u. 11. 202.000,Dob u. 97. 750.000,Hernád u. 45. 814.000,Barcsay u. 8. 182.000,Dob u. 106. 100.000,Hevessi S. tér 1. 2.080.000,Baross tér 13. 744.000,Dob u. 108. 367.000,István u. 3. 76.000,Baross tér 18. 572.000,Dohány u. 16-18. 1.957.000,István u. 12. 244.000,Bethlen G. u. 29. 350.000,Dohány u. 20. 1.000.000,István u. 29. 137.000,Csengery u. 5. 586.000,Dohány u. 22-24. 790.000,István u. 41-43. 728.000,Csengery u. 6. 354.000,Dohány u. 28. 351.000,Izabella u. 6. 625.000,Csengery u. 10. 41.000,Dohány u. 30/a. 1.048.000,Izabella u. 12. 192.000,Csengery u. 17. 48.000,Dohány u. 57. 337.000,Izabella u. 13. 223.000,Csengery u. 30. 1.452.000,Dohány u. 58-62. 598.000,Izabella u. 29. 620.000,Cserhát u. 3. 364.000,Dohány u. 63/b. 694.000,Izabella u. 34. 409.000,Cserhát u. 4. 923.000,Dohány u. 73-75. 823.000,Izabella u. 40. 56.000,Cserhát u. 7. 1.000.000,Dohány u. 77. 199.000,Jósika u. 4. 178.000,Cserhát u. 15. 116.000,Dohány u. 78. 300.000,Jósika u. 24. 1.248.000,Cserhát u. 16-18. 590.000,Dohány u. 86. 328.000,Károly krt. 1. 459.000,-