Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-08-12 / 15. szám
KERÜLETI KÖZÉLET 2003/15. szám Állomásrekonstrukciós program 2010-ig megújul a Keleti pályaudvar A MÁV tíz évre tervezett állomásrekonstrukciós programja 1998-ban kezdődött. A felújításra váró állomásépületek között szerepel a Keleti pályaudvar épülete is. A MÁV július 29-én tartott sajtótájékoztatóján Mándoki Zoltán a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a 25 milliárd forintra tervezett, tíz éves programot magántőke bevonásával folytatnák. Az 1998-ban kezdődött rekonstrukciós program során az ország harmincöt pályaudvari épületét renoválják, az utas- csarnokokat korszerűsítik. Folyatódik a Keleti pályaudvar, évekkel ezelőtt A homlokzatra július 29-én hajnalban kerültek vissza a szobrok: balról a nehézipart megtestesítő bányász, a könnyűipart egy szövőnő, a mezőgazdaságot a guzsalyos asz- szony alakja, a negyedik szobor pedig kereskedőt ábrázol. megkezdődött, négy ütemre tervezett felújítása is, amelyre eddig a társaság két és fél milliárd forintot költött, de, mint elhangzott, ennek legalább a Ismét leöntöttek vörös festékkel Harmadszorra rongálták meg a Churchill-szobrot Sir WlnMoii Churchill (1871-1903): tiagyformílontd brit államférfi és Irt, aki a II, tlláiMürt Iáéjén mlntatoeliÉtkénl epégbé fórra,1(Ma a brit nonuolot. 1 latoapk téri, vérojtékél és kthiy áyékét Igém a Hitleri Némélmág leverése érdekében bárkivé! hajtanáé volt émfopf, I OlÜ-ban nap hatkötetes munkájáért 1853-ban Irodalmi ibél-átjal kapott négyszerese szükséges a teljes rekonstrukcióhoz. A pályaudvar felújításának már korábban befejeződött első üteme során teljesen megújult a vonatfogadó csarnok, a Baross téri homlokzaton látható Watt- és Stephenson- szobrok, a timpanonon lévő szoborcsoport, valamint a főbejárat kovácsoltvas portálja. Július 29-én a főbejárat fölé visszahelyezték az 1935- 36 között eltűnt, két női és két férfi alakot ábrázoló szobrokat, amelyeket korabeli dokumentumok alapján Szabó Gyula fő- restaurátor vezetésével, Janzer Frigyes és Gyurcsek Ferenc szobrászművész készített. Az eredeti szobrok, Bezerédi Gyula és Engyel Károly szobrászművész alkotása nyomtalanul eltűntek annak idején. A következő lépés a pályaudvar Thököly úti bejáratának felújítása lesz, a tervek szerint még ebben az évben sor kerül az épület födém- illetve tetőszerkezetének cseréjére. A végső cél a Keleti pályaudvar, mint a legnagyobb úgynevezett fejállomás korszerű közlekedési csomóponttá alakítása, a teljes rekonstrukció befejezését 2010-re tervezik. Havai János, a MÁV ingatlangazdálkodási üzletág vezetője elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a tervek szerint kétszintes lenne a megújult állomásépület, igényesen kialakított várótermekkel, üzletekkel, éttermekkel. Az utascsamok két szintje között látványliftek és mozgólépcsők biztosítanák az utasforgalmat. Az alsó szintet a pincerendszer egybenyitásával alakítanák ki, itt biztosítanák a pályaudvar peronjainak gyors és akadálymentes megközelítését. Zenélő Udvar Kurhéja László zongoraművész, zeneszerző közreműködésével zenés délutánra várják az érdeklődőket az Akácos Udvarban (Akácfa utca 61.). A program augusztus minden keddjén 15 órakor kezdődik. Bőven találni helyesírási hibákat az emléktábla feliratában A Városligetben július 24-én felavatott Churchill-szobrot harmadszorra öntötték le vörös festékkel július 31- én. Egyelőre nem tudni, ki rongálta meg az alkotást, de elképzelhető, hogy ugyanaz, aki az elmúlt hónapban Gróf Károlyi Mihály szobrát is leöntötte vörös festékkel. A szobor kezeléséért felelős Budapest Galéria augusztus 6-án ismét megtisztította a meggya- lázott szobrot, Demszky Gábor főpolgármester pedig felkérte Gergényi Pétert, Budapest rendőr- főkapitányát, hogy a BRFK járőrei folytassák a frekventált fővárosi közterületek ellenőrzését. A szobortól néhány méterre elhelyeztek egy emléktáblát is, amelynek felirata tele van helyesírási hibákkal. A táblán sok egyéb helyesírási hiba mellett például a nagyformátumú helyett „nagyformá- tomú”, hitleri helyett „Hitleri”, és a Nobel-díj helyett „Nóbel-díj” olvasható. A hibákra már sokan felfigyeltek, valaki filctollal ki is javította azokat. 965 éve, 1038. augusztus 15-én halt meg I. István király. 75 éve, 1928. augusztus 16-án született Juhász Ferenc költő. Augusztus 20.: az államalapítás ünnepe 85 éve, 1918. augusztus 21-én született Lengyel Balázs író. 60 éve, 1943. augusztus 21-én született Nagy Franciska író. 165 éve, 1838. augusztus 24-én hunyt el Kölcsey Ferenc költő, politikus. 85 éve, 1918. augusztus 27-én született Mészöly Dezső író, műfordító, irodalomtörténész.