Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2003-07-11 / 13. szám

18 OLVASÓI LEVELEK 2003/13. szám ISI Postaládánkból Akadálymentesen a Civil Házban Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a nemrégiben átadott Wesselényi utcai Civil Közösségi Ház belső építészetének tervezésekor, odafigyeltek arra, hogy a mozgássérültek akadálymentes közlekedése biztosított legyen. Terveim vannak A minap a kezembe került az Erzsébetváros című lap, melyben olvastam a Garay piac felújításáról aminek én személy szerint nagyon örü­lök. És annak is nagyon örülök, hogy írhatok, és el­mondhatom javaslataimat, mert nekem abból aztán van sok! Számomra az első és legfontosabb, hogy minél többet kéne parkosítani, minnél több fát kéne az ut­cákra is telepíteni, hogy ez­által kicsit hangulatosabb, barátságosabb legyen a környék. Ez azért is lenne jó mert így a kutyák is nagyjá­ból egy helyre piszkitaná- nak és nem össze-vissza, mint ahogyan jelenleg te­szik. Szerintem az új Dem­binszky utca lehetne az egész kerület követendő példája. Mióta fel lett újítva azóta az ott lakók is jobban figyelnek a tisztaságra az utcában. A másik nagy probléma a parkolás. Miért van, hogy az utca minden részén a járda mellett, hosszában állnak az autók csak pont a mi utcánkban (a Péterffy S. utcában lakom, Hernád és a Nefelejcs u. kö­zötti részen) állnak fel a járdára. Nem lehetne ez el­len tenni valamit, hogy a mi házunk előtt is a járda mel­lé álljanak az autók és ne a járdát torlaszolják el?? Igaz, a minap olvastam a cikkben, hogy parkoló is lesz a Garay piac helyén, remélem ez majd némiképp megoldást jelent a problé­mára nézve. Köszönettel: Kertész Ildikó * * * Tisztelt Filló Pál! Meg kell valljam, hogy katonaként teljes tisztelettel adózom az Ön megérzései (és íráskészsége) előtt. Amit az Erzsébetváros újság 12. számában megírt arra sar­kallt, hogy eddigi szoká­sommal ellentétben levele­zésbe kezdjek egy ismeret­len postaláda-tulajdonos­sal. Csak gratulálni tudok meglátásaihoz, és kívánom Önnek, hogy a jövőben ha­sonló ráérzéssel tevékeny­kedjen munkájában. Amit a katonák száműzésével kap­csolatban kiérzett a törté­netből, sajnos senkinek nem jutott eddig eszébe itt. (...) Ami kimaradt az írásból az annyi, hogy szokás szerint vannak kevésbé értelmes, kevésbé munkára, hadra- foghatók, akiknek jut és ma­rad mindig hely. Erről majd számot kell adni, de nem most, hanem hónapok múl­va, és nem annak, aki ezt az egészet rosszul szervezte és „ önző" módon hajtotta végre. Ha találkozik a minuszterrel, mondja el ne­ki, hogy igenis vannak olyan emberek ennél a "cégnél" is, akik nem alkal­masak arra a munkára, amit most felajánlottak ne­kik, és vannak, akik fekete- listások - de szakértők - lé­vén megkapták az elbocsátó parancsot. Kíváncsian vá­rom a folytatást. Maradok tisztelettel H.H. •k * * Máshol élünk Kolleganőimmel más­más kerületben lakunk és nem értjük, hogy miért van ilyen nagy differencia a kü­lönböző városrészekben. (...) Ha a többi kerület na­gyobb súlyt tudott fektetni a parkosításra, akkor talán az Erzsébetvárosnak is meg kellene ezt próbálnia. (...) Nagyon örülünk annak, hogy a Garay téri piacot korszerűsíteni akarják, mert úgy gondoljuk, hogy ráfér már a felújítás. Kérjük azonban, hogy ezzel egy időben a környező utcákra is fordítsanak gondot, mert az állapotuk már szinte tarthatatlan. Miért csak egyes utcákkal foglalkoznak (Dembinszky utca) ugyan­ilyen széppé kellene alakí­tani a piacot környékező ut­cákat is például: Péterffy, Hernád, Nefelejcs. Ezek az említett utcák a kerület szé­gyenei. (Vagy csak álom, hogy a lakók itt is otthono­san érezhessék magukat?) Azt mondják, hogy a kör­nyezet formálja az embert, ha szebbé tennék a kerületet talán az ott élő emberek is jobban vigyáznának a kör­nyezetükre.Reméljük, hogy javaslatunk megvalósítást fog nyerni: Lévay Sándorné Újpest, Kertész Attiláné Erzsébetváros, Schnell Erika Zugló *** Sziasztok!!! Csak annyit szeretnék hozzászólni a dolgokhoz, hogy a kerület nem csak a kőrútból, és forgalmasabb utcákból áll, hanem vannak más utcák is amikre jobban ráférne a restaurálás. A körútnak semmi baja ideje lenne már mással is foglal­kozni, például: Lövölde tér, Izabella, Rottenbiller, Hernád, Cserhát, Garay, Bethlen Gábor utcákkal, vagy magával a Keleti pá­lyaudvarral és környékével, és nem azokkal a részekkel amik igazából nem is olyan lepusztultak mint ezek, mert vannak olyan utcák ahol még normális út sincs csak ez az ezeréves macskakő! Köszönettel: Sz. L. Tisztelt Olvasóink! Igazán nagy öröm szá­munkra, hogy postaládánk az utóbbi időben egyre sű­rűbben telik meg az Önök leveleivel. Arról azonban tájékoztatnunk kell Önö­ket, hogy a bárki személyi­ségi jogait sértő, illetve a nyomdafestéket nem tűrő szavakat felsorakoztató, esetleg az első felindulás hevében megfogalmazott leveleket nem publikáljuk. Mindemellett nagyon fon­tosnak tartjuk, hogy Olva­sóink megírják véleményü­ket, javaslataikat. Problé­máik megoldását reméljük a jövőben is segíteni tudjuk azzal, hogy leveleiket meg­jelentetjük, illetve lehetőség szerint, e-mellett eljuttatjuk az illetékes kezébe is! Üdvözlettel a Szerk. Madách tér - „kálvária” tér? A Madách tér környékéről három olvasónk jelezte, hogy a parkolási nehézségek mel­lett most már az árkádok alatt meghúzódó hajléktalanok is rontják az életminőséget

Next

/
Thumbnails
Contents