Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-04-28 / 8. szám
2003/8. szám PÁLYÁZAT 19 Tájékoztató Korábbi ígéretemnek megfelelően tájékoztatom Erzsébetváros lakosságát, hogy Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Városképvédelmi Bizottsága valamint Kulturális Bizottsága által kiírásra került a 2003. évi Települési Értékvédelmi Támogatás. A pályázati űrlapok és mellékletek beszerezhetők: Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján, 1052 Budapest Károly krt. 28. sz. alatt, vagy letölthetők: www.budapest.hu weboldal pályázatok címszó alatt, további felvilágosítást a Települési Értékvédelmi Ügyosztály munkatársai adnak a 327-14-50-es telefonszámon. Gergely József alpolgármester Települési Értékvédelmi Támogatás 2003. - Pályázati Kiírása Budapest Főváros Önkormányzata a Közgyűlés 54/1993. (1994.11.1.) sz., a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről szóló rendeletének 14-17. §. értelmében a rendelet hatálya alá tartozó épületek, épületegyüttesek, azok szűkebb környezete, illetve tartozékaik felújítása, rekonstrukciója érdekében végzett munkák segítésére „települési értékvédelmi támogatást” hozott létre, 2003. évre 125 millió Ft összeggel. A támogatás célja olyan munkák elvégzésének a segítése, amelyek az épületnek olyan részeit, tartozékait, díszítéseit általában olyan értékeit újítják fel, állítják vissza, amelyek a fővárosi védettség alá helyezést indokolttá tették. A támogatás célja hangsúlyozottan az eredeti részek felújítása, restaurálása, visszaállítása. Ilyenek többek között: a„ Kívülről látható, arculat-, utcakép-, településkép meghatározó részek, mint- kerítés- kapuzat- elölépcső, kertépítészeti elemek- előtető- homlokzat- külső nyílászárók -tető-terasz- valamint ezek tartozékai, díszítései. b. , Belsőépítészeti, iparművészeti, képzőművészeti értékek, mint- kapualj- lépcsőház (felvonó)- udvar- belső közös terek- valamint ezek díszítései és tartozékai. c. , Különösen indokolt esetben, helyiségen belüli építészeti, iparművészeti, képzőművészeti tartozékok, berendezések. A támogatás elnyerésében elsőbbséget élvez az az építtető, akit ilyen munka elvégzésére jogerős hatósági döntés kötelez. A rendelet hatálya alá eső épületek tulajdonosai, használói pályázhatnak, mint építtetők. A védett épületek és épületegyüttesek egységes listája a 2000. szeptember 27-i Fővárosi Közlönyben található, míg a 2000. szeptembere után védetté nyilvánított épületeké a 2000. november 30-án 59/2000. (XI.30.), a 2001. május 11-én 26/2001. (V.11.), a 2001. november 20-án (72/2001.(XI.20.), 2002. május 28-án 28/2002. (V.28.), továbbá 2002. október 18-án 54/2002. (X.18.) megjelent Fővárosi Közlönyben találhatóak. A beküldött pályázatnak tartalmaznia kell: 1. Általános feltételek:- az építési engedélyhez kötött munka esetén: az építési engedélyezési tervdokumentációt és a jogerős engedélyezési határozatot;- fényképdokumentációt az épület jelenlegi állapotáról;- előzetes hozzájáruló nyilatkozatot arra vonatkozólag, hogy az elnyert kamatmentes kölcsönösszeg visszafizetésének biztosítására az érintett ingatlanra a kölcsön teljes összegének erejéig a kölcsönadó jelzálogjogot jegyeztessen be az ingatlan-nyilvántartásba, a kölcsön visszafizetésének időtartamára; (Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy nyertes pályázat esetében a szerződés- kötéskor ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az egyes tulajdonosok a jelzálogjog bejegyzéshez hozzájárulnak.)- az ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát;- a szerződéskötésre vonatkozó meghatalmazást;- a megpályázott munka elkészülésének tervezett határidejét;- a megvalósítást szolgáló részletezett, tételes költségvetést;- a megpályázott pénzösszeg megjelölését felhasználásának tervezett módját és határidejét;- előzetes kötelezettségvállalást arra, hogy a támogatás elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel. 2. Társasházak és közös tulajdonú ingatlanok esetében az általános feltételeken túl, az alábbi mellékletek is szükségesek:- lakóközösségi közgyűlési határozat arról, hogy a pályázaton elnyert támogatást, illetve kölcsönt igénybe kívánják venni;- társasház esetén annak pontos megjelölése, hogy az egyes tulajdonosok ingatlanát milyen összeg erejéig terhelje jelzálog;- a szerződéskötésre vonatkozó, a tulajdonostársak képviseletére jogosító meghatalmazás;- albetétenkénti tulajdoni lapok 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát;- amennyiben bármely tulajdoni hányad jelzálogjoggal illetve elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt, úgy a jogosult (a tulajdoni lapra bejegyeztető) nyilatkozata arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat jelzálogjogának bejegyeztetéséhez hozzájárul; A beérkezett pályázatokat a Közgyűlés Várostervezési és Városképvédelmi Bizottsága bírálja el, a Kulturális Bizottság egyetértésével. Az elbírálásra a főjegyző előterjesztést tesz. A pályázat alapján vissza nem térítendő támogatás, illetve kamatmentes kölcsön nyerhető el. A kölcsön futamideje 2-5 év, az elnyert, visszatérítendő kölcsön összegétől függően. (A visszafizetésre kölcsönadó 2004. október 1-ig fizetési moratóriumot enged.) A kiíró Bizottságok határozzák meg, hogy az egyes pályázók a vissza nem térítendő támogatást, a kamatmentes kölcsönt vagy a két támogatási formát milyen arányban kapják. A Közgyűlés által e támogatásra jóváhagyott éves keret legalább 50%-át kamatmentes kölcsönként kell felhasználni. A támogatást elnyert pályázókkal a főjegyző megállapodást köt. A megák lapodásnak tartalmaznia kell a megítélt pénzösszeg felhasználásának módját, határidejét, feltételeit, az ellenőrzés szabályait, törlesztési határidejét, feltételeit. A főjegyző a pályázat alapján elnyert pénzösszeg felhasználását a bíráló bizottságok, szükség esetén mások közreműködésével ellenőrzi. A kamatmentes kölcsön összegének erejéig - a hatályos jogszabályok keretei között - az ingatlanra jelzálogot kell bejegyeztetni. Az esedékes törlesztőrészlet teljesítési határidejének elmulasztása esetén a kölcsön hátralevő összegét és annak mindenkori jegybanki kamatait a pályázó egy összegben, haladéktalanul köteles a Fővárosi Önkormányzatnak visszafizetni. A pályázatokat 2003. július 15-ig kell postán beküldeni vagy személyesen benyújtani a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájába (1051 Budapest, V. kerület, Károly körút 28. sz.), hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30, pénteken 8.00-14.00 óráig. A pályázatokat zárt borítékban kell benyújtani - akár postai úton küldik, akár személyesen adják be -, a borítékra kérjük ráírni: „Települési Értékvédelmi Támogatás 2003.” A beküldött pályázatokat a kiírók 2003. szeptember 30-ig elbírálják. A döntésről ezt követően 30 napon belül a pályázók értesítést kapnak. A döntés végleges, felülbírálatát kérni nem lehet. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott pályázati anyag eredeti példánya az elbírálást követően a kiírótól nem igényelhető vissza. A határidőn túl érkező, valamint tartalmilag és formailag meg nem felelő pályázatok elbírálására nem kerül sor, azok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek. Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Városképvédelmi Bizottsága Kulturális Bizottsága