Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)
2002-02-14 / 3. szám
2002/3. szám ÖNKORMÁNYZAT 7 Nyugdíjasok szociális ellátása Az időskorúak átmeneti gondozóháza A szociális bizottság tavaly óta, a közvetlenebb kapcsolattartás és a helyszíni tapasztalatok megszerzése érdekében kihelyezett bizottsági üléseket tart. A megbeszélések helyszínéül a kerületi idősek otthonai illetve idősek klubjai szolgálnak. Ilyenkor az intézményvezetők, klubvezetők részletesen is beszámolnak munkájukról, melyről dr. Vedres Klára képviselő, a szociális bizottság elnöke részletes tájékoztatást adott lapunknak. Elsőként így bemutatjuk az időskorúak átmeneti gondozóházának belső életét, munkáját. A gondozóház a Dózsa György út 46. szám alatt lévő, 1995-ben létesült, 30 férőhelyes intézmény, melyben két hatágyas betegszoba és hét 2-3 ágyas apartman (konyha, zuhanyzó, WC.) található.- Ez a gondozóház átmeneti elhelyezést nyújtó, szakosított szociális intézmény, mely elsősorban a VII. kerületben élő idősek számára, jövedelmi viszonyuktól függő térítési díj ellenében, személyes gondoskodást nyújt - mondta dr. Vedres Klára. - Az intézmény célja, hogy azok a kerületi idős lakosok, akik kórházi ápolásra nem szorulnak, de a családi gondozást átmenetileg nélkülözik, egy ideiglenes ellátásban részesüljenek. A gondozóházban a bentlakás során biztosítják az éjszaki és nappali tartózkodás, pihenés, a tisztálkodás feltételeit, az egészségügyi állapotnak megfelelő, normál, kímélő illetve cukros étrenden belül napi háromszori étkezést A bent lakó időseknek lehetőségük van a közösségi együttlétre, alapvető kulturális és egyéb szórakozásra, mindemellett gondoskodnak a rászoruló idős emberek tiszta és rendezett környezetéről. Nagyon fontos, hogy a gondozóházban megoldott az egészségügyi felügyelet, illetve az egészségügyi alapellátás is.- Az idős korú lakosság részéről egyre nagyobb az igény az elhelyezésre - mondta VedElkezdődött a kopogtatócédulák gyűjtése A fenti illusztráció ugyan csak egy vicces karikatúra, de nem árt ha komolyan is végiggondoljuk a kérdést. A választások előtti időszakban, a pártok megbízásából járják a kerületet a kopogtatócédulát gyűjtő emberek. Nyilvánvalóan nekik be kell jutniuk a házakba, és beszélniük kell a lakosokkal. Azonban ezt az időszakot könnyen kihasználhatják rosszindulatú emberek is, akik esetleg feltérképezni járják a házakat. A közbiztonsági szakértők javasolják a lakosságnak, hogy ne féljenek igazolást kérni a kopogtatócédulát gyűjtőtől. És még egy jó tanács: nagyon gondoljuk meg, kit engedünk be a lakásunkba. A személyes gondoskodás a lényeg rés Klára, majd hozzátette, a várakozási idő sokszor hónapokig eltarthat, amíg egy-egy várólistán lévő idős embert fogadni tudnak. A felvételnél figyelembe veszik az ellátást igénylő szociális, egészség- ügyi, családi és lakhatási körülményeit is. (Folytatjuk) Kabos emléktábla A Fővárosi Önkormányzat a színházművészeti szakma kezdeményezésére - saját költségvetése terhére - Stremeny Géza szobrászművész által tervezett, egységes kivitelű emléktáblákat kíván elhelyezni a kiemelkedő magyar színészegyéniségek volt lakóházain. Erzsébetvárosban március 18-án kerül sor Kahos Gyula színművész emléktáblájának a felhelyezésére, a Király utca 77. szám alatt lévő társasház falán. Mivel az önkormányzati törvény értelmében művészi alkotás közterületen történő elhelyezéséhez az érintett önkormányzat beleegyezése is szükséges, a társasház hozzájárulása után, a képviselő-testület is hozzájárult az emléktábla elhelyezéséhez. A tábla az alábbi szöveget tartalmazza: Ebben a házban lakott Kabos Gyula (1887-1941) színművész - Fővárosi Ön- kormányzat 2002. Kinevezték a szabadidőközpont új vezetőjét Régi-új igazgató Tavaly novemberben írta ki az önkormányzat az Almássy téri Szabadidő- központ igazgatói státuszának betöltéséről szóló pályázatot. A testület a januári ülésen úgy határozott, hogy Nagy Károly pályázatát fogadja el, aki 2001. január elseje óta megbízott igazgatóként vezette a szabadidőközpontot. Következő lapszámunkban beszámolunk Nagy Károly terveiről, és az Almássy téri Szabadidőközpont éves összefoglalójáról.