Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)

2002-10-28 / 20. szám

8 OKTATÁS 2002/20. szám Különleges hangversenyre készülnek a zeneiskolában Mozgalmas tanévkezdés Eseménydús tanévkezdést mondhatnak maguké­nak a Molnár Antal Zeneiskola növendékei és ta1 nárai. A novemberben megrendezendő Erzsébet­városi Napok rendezvénysorozatának nyitó hangversenye várhatóan olyan zenei különleges­ség lesz, amelyre hónapok óta készülnek, nem csak a zeneiskola, hanem a kerület iskolái is. A részletekről Tóthmátyás Lajosné, a Molnár An­tal Zeneiskola igazgatónője tájékoztatott.- Hatalmas erőbedobással készülünk az Erzsébetváro­si Napok nyitóhangverse­nyére. A koncerten Carl Orff Carmina Burana című zenemüvét adjuk elő, a ke­rületi iskolák legjobbjaiból összehívott, mintegy 200 fos kórussal, iskolánk szim­fonikus és kibővített ütős együttesével és szólistákkal. A kórus már tavasz óta, a zenekarok pedig szeptem­bertől folyamatosan készül­nek erre a nem mindennapi előadásra. Számomra na­gyon fontos, hogy egy olyan közös megmozdulás részesei lehetünk, amely várhatóan sokaknak nyújt majd maradandó élményt. Többek között, azért is esett a választás erre a zeneműre, mert a Carmina Burana szé­les korosztály számára is­mert és kedvelt dallamokat idéz fel. Hozzáteszem, nem volt egyszerű feladat a több száz fellépőből álló előadás helyét megtalálni. Az Almássy Téri Szabadidő- központ, bár ideális hely lett volna, felújítása miatt, saj­nos nem jöhetett szóba. Sokszor léptünk már fel a Dohány utcai zsinagógában is, azonban az inkább a templomi művek előadására szolgál, így végül az állat-or­vostudományi egyetem au­lájára esett a választás. A zeneiskola őszi prog­ramjai ezzel korántsem ér­tek véget. A zeneiskola igazgatónője beszámolt ar­ról a közös munkáról is, amelyet az iskola, három másik, nem kerületi zene­illetve művészeti iskolával folytat. Mint mondta, ezek­kel a testvériskolákkal ki­alakult jó viszony eredmé­nyezte, hogy tavasszal megtartották első közös hangversenyüket is. Ennek folytatásaként, a következő közös produkcióra novem­ber 7-én a Hársfa utca 43. szám alatt kerül sor. A ze­neiskola őszi programja­ként november 25-én az is­kola gitár-, vonós-, fúvós- és énekegyüttese ad önálló koncertet a Fáklya Klubban. A zeneiskola meghívására többek között Hedwig Swimberghe belga klarinétművész adott koncertet a Hársfa utcai koncertteremben október 17-én. Kicsiknek és nagyoknak Egészség hét a Murányi utcai oviban A Murányi utca 8. szám alatti napközi otthonos óvodában évek óta megrendezésre kerülő Egész­ség hét programjai hasznos és szórakoztató elfog­laltságot nyújtanak az ovisok és szüleik számára. Az október 14. és 18. között megtartott program­ról Bordás Józsefné, az óvoda vezetője tájékozta­tott, egyben összefoglalta az óvodában folyó pe­dagógiai munka legfontosabb ismérveit.- Óvodánk 1994 óta a „Lépésről lépésre” óvodai pedagógiai program szerint dolgozik, egyben a prog­ram régió központja és bá­zisintézménye vagyunk. A program sajátossága a gye­rekek személyiségére ala­pozott nevelési módszer. A kicsik különböző, játékos tevékenységek keretében szereznek ismereteket, mindezt a család, a szülők bevonásával. Egyébként ez utóbbi alapján született meg a szülők és a gyerekek szá­mára szervezett, őszi és ta­vaszi egészség hét ötlete is. Mindemellett azt tapasztal­juk, hogy nagy igény van a pedagógiai programunkhoz tartozó szociálpedagógiai munkára is. Ennek során, tőlünk telhetőén, segítséget nyújtunk a rászoruló csalá­doknak, a különböző szoci­ális támogatás lehetőségei­nek felkutatására is — mondta az óvoda vezetője. A Murányi utcai ovi őszi egészség hetének program­jain a kicsik és a szülők is­merkedhettek a salátakészí­tés „rejtelmeivel”, családi aerobicon, sportfoglalkozá­sokon és közös kirándulá­son vehettek részt, valamint megtekinthették az ovisok alkotásaiból, valamint a Ci­gány Ház-Romano Kher képzőművészeti közgyűjte­ményéből nyílt kiállítást is. Az egészséges életmóddal kapcsolatos program a „Dohányzás vagy Egész­ség” óvodai kiegészítő program keretében zajlott, amelyről bővebb részlete­ket Szúnyogh Tündétől, a program helyi vezetőjétől tudtunk meg: - Magyaror­szágon 500 óvodában mű­ködik az Országos Egész­ségfejlesztő Intézet prog­ramja. Célja a gyermekek egészségének megóvása, fő feladata, hogy a kicsik meg­tanulják, hogyan védekez­hetnek a passzív dohányzás ellen. Mindezt játékosan, mesével átszőve, és úgy, hogy a gyermekben ne kelt­sünk ellenszenvet a do­hányzó emberrel, vagy fé­lelmet a dohányzás okozta betegségekkel szemben. Nem cél a felnőttek do­hányzásról való leszoktatá- sa, az a fontos, hogy a gyer­mek szép szóval elérje, hogy a dohányzó ne az ő környezetében füstöljön, rossz szokásával ne a gyer­mek egészségét károsítsa. A program az óvodai gya­korlatban egy hét intenzív foglalkozást jelent, amelyre az év során többször is visz- szatérünk. Az egészség héten a salátakészítés bizonyult az egyik legnépszerűbb prog­ramnak az ovisok körében. Képünkön Bordás Józsefné óvodavezető, Fedrid Gábor képviselő, Szúnyogh Tünde óvónő és a kicsik

Next

/
Thumbnails
Contents