Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)

2002-08-26 / Választási különszám

2002 október KÉPVISELŐJELÖLTEK 11 4. választókerület HEGYI MONIKA - MUNKÁSPÁRT Budapesten születtem 1967-ben. Két gyermekem van. ________ Az érettségi után bölcsődei, illetve óvodai dolgozó voltamTmajd titkár- nőként helyezkedtem el. Munkám mellett tovább képeztem magam, könyvelést tanultam. A megszerzett tudást az Inter-Európa Banknál tudtam hasznosítani, ahol jelenleg is dolgozom. Munkám során alkal­mam volt megtapasztalni a dolgozó emberek problémáit és gondjait. Mindezek alapján úgy érzem, szoros összefogásban a választópolgár­okkal, bizalmukra támaszkodva, meg tudnék felelni elvárásuknak és megbízhatóan képviselném érdekeiket. Mindezek miatt örömmel tettem eleget a Munkáspárt felkérésének és szívesen vállalom a dolgozók ér­dekeinek képviseletét a 4-es számú választókörzetben. BALOGH ERIKA - SZDSZ Tisztelt Hölgyem, Uram! Ha Önnek is fontos, hogy s a szegények és betegek segítséghez jussanak s az egyedül maradt idős emberek ne legyenek magukra hagyva s gyerekeink olyan isko­lákba járjanak, ahol minden lehetőség biztosított ahhoz, hogy a mai vi­lágban versenyképes tudást szerezzenek s a színvonalas kultúra ott­honra leljen Erzsébetvárosban s folytatódjon házaink megújítása s el­hanyagolt, sivár udvarainkat még több növény díszítse s szűk utcáink forgalmának csillapításával csökkenjen a zaj és a légszennyezettség ✓ utcáink tisztábbak legyenek s s mindannyian biztonságban érezhessük magunkat akkor szavazzon! Válasszon engem! 5. választókerület GEDEON PÉTER ■ centrum 52 éves, nős, három gyerekes apa vagyok. Műszerész szakmában a Főtaxinál, majd a Fővárosi Tűzoltóságon dolgoztam kü­lönböző beosztásokban nyugdíjazásomig. A kerületben kisebb megsza­kításokkal közel 40 éve lakom, dolgozom, így a kerület gondjait, prob­lémáit belülről ismerem, tapasztalom. Gondolok itt az épületek rossz műszaki állapotára, a fiatalok lakáskérdésére, a nagyfokú elszegénye­désre, közbiztonságra. Munkámmal szeretnék hozzájárulni ezen gon­dok enyhítéséhez - amit a Centrum is támogat-, ezért kérem az Önök támogatását szavazatukkal. A Centrumban munkabiztonsági és havária felelősként dolgozom. tOVÁCS GÁBOR - LAKSZ 27 éves vagyok és 27 éve a Nyár utcában lakom. __ A B udapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karán folytatott tanul­mányaimat két év után megszakítottam, és két évet egy budapesti reklám­cégnél dolgoztam üzletkötőként. Jelenleg, a BME Bánki Donát Főiskolai Ka­ra biztonságtechnikai mérnöki szakának végzős hallgatójaként, az Erzsé­betvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete biztonságtechnikai tanácsadója vagyok. Sajnálatos, hogy a je­lenlegi Önkormányzat olyan közterületi térfigyelő és távfelügyeleti rend­szert valósít meg, amelynek a működtetési feltételei - miszerint az Önkor­mányzatot 420 milliós költség terheli, míg a bevétel és a felszerelt eszkö­zök tulajdonjoga egy magáncégé marad - nem nyilvánosak. 4. választókerület SZŰTS ANDRÁSNÉ ■ miép Szűts Andrásné diplomás könyvelő közterületfelügyelők közreműködésével a körúti koldulás és az engedély nélküli árusítás haladék­talan megszüntetését tartja elsőrendű feladatnak. Az önkormányzatnak pe­dig meg kell oldania a körút mindkét oldalán telepített formatervezett pavi­lonok valóban tisztességes, kerületi kiskereskedőknek történő tartós bérbe­adását. A Blaha Lujza térnél és a Wesselényi utcánál lévő süllyesztett Illem- helyiségeket pályáztatással szintén bérbe kell adni. 5. választókerület DEVOSA GABOR - MSZP 29 éves vagyok, nős. 11 éve dolgozom Erzsébetvárosban, 4 éve az Önök bizalmából képviselem az 5. számú választókörzet érde­keit az önkormányzatban. Az elmúlt években számos lakóházi, egyéni és a körzet egészét érintő közbiztonsági és tisztasági problémát oldot­tunk meg közösen. A következő években is fő feladatomnak fogom te­kinteni az önkormányzati bérlakások megvásárlásának gyorsítását, a társasházak felújításának segítését és környezetünk nyugalmának meg­őrzését a terjeszkedő belváros irodaházai, szórakozóhelyei mellett. Ké­rem tiszteljenek meg továbbra is bizalmukkal, dolgozzunk együtt és te­gyük szebbé közösen Erzsébetvárost. 5. választókerület DR HONT IVAN ■ eee 54 éves tanár, művelődésszervező vagyok. Közel két évtizede lakom a kerületben. Rövidebb megszakításokkal 30 éve itt dol­gozom. Kerületi művelődésszervezőként egyik kezdeményezője és első szervezője voltam az Erzsébetvárosi Kulturális Napoknak (ERNA). Je­lenleg az Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnázium tanára vagyok, s a hasonló nevű alapítvány kuratóriumának elnöke. Programom meg­egyezik az Együtt Erzsébetvárosért Egyesület célkitűzéseivel. Igazi civil irányítást szeretnénk, ahol a pártok érdekeinél mindig fontosabb az itt lakók érdeke. Ezért a célért bárkivel szívesen együtt dolgozom. 5. választókerület MARTON ISTVÁN - munkáspárt 1951-ben születtem Nógrád megyében. 30 éve élek az Erzsébetvárosban, tehát a kerületi gondokkal, illetve a súlyosbodó problémákkal tisztában vagyok. Iskolai végzettségem: híradástechnikai érettségi, illetve szoftver üzemeltető vagyok. Szeretnék többet tenni a kerület helyes gazdálkodásáért, a kerületfejlesztésért, a kerületi közegészségügy javításáért, a környezetvédelemért, a közoktatásért, sőt a helyi televíziózás fejlesztéséért is. A Munkáspárt önkormányzati programját igyekszem bővíteni a helyi gondok megoldásának megfele­lően, és szeretném elérni a választó polgárok támogatását, a progra­mom teljesítéséhez és akkor biztos vagyok benne, hogy kerületünk életkörülményei folyamatosan fognak javulni.

Next

/
Thumbnails
Contents