Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)
2002-06-06 / 11. szám
6 EXKLUZÍV 2002/11. szám Fiiló Pál önálló indítványa:„a törvénymódosítással helyre kívánjuk állítani a munka becsületét. ” Javaslat a Munka törvénykönyvének módosítására A munkavállalók kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a Munka törvény- könyve legutóbbi, az előző kormányzat idején megvalósított módosítása során - tájékoztatott Fiiló Pál Erzsébetváros országgyűlési képviselője a június 11-ei parlamenti beszéde előtt, melyen a Munka törvénykönyvéhez előkészített törvény- módosító képviselői önálló indítványának részleteiről tájékoztatta a honatyákat. Az MSZP-s képviselők által benyújtott törvényjavaslat az elmúlt ciklus alatt kialakult visszás helyzeten kíván változtatni - hangsúlyozta Fiiló Pál (MSZP) az előteijesztők nevében elmondott keddi parlamenti beszédében. A képviselő hangsúlyozta, hogy a javaslat kidolgozói arra törekedtek, hogy rendezett viszonyok alakuljanak ki a munka világában és a munkaadók és a munkavállalók viszonyában az egyensúly érvényesüljön. Mint elmondta, olyan szabályozást kell megvalósítani, mely tiszteletben tartja a munkavállalói érdekeket, másrészt megteremti a feltételeit a foglalkoztatás bővítésének, a munkaadók versenyképessége fenntartásának. Véleménye szerint a munkaadóknak is érdekük, hogy hosszú távon kiszámítható, stabil jogi helyzetben tevékenykedjenek. A képviselő a javasolt módosítások közül megemlítette, hogy általános szabály lesz a heti két pihenőnap, és az egyiknek vasárnapra kell esnie. Ezzel azt a célt szeretnék elérni, hogy a családi programok kerüljenek előtérbe. Fiiló megnyugtatásul közölte, hogy a vasárnapi pihenőnappal nem kerülhetnek veszélybe a polgárok kiszolgálására szakosodott és speciális munkaidő-beosztással dolgozó intézméFilló Pál Erzsébetváros országgyűlési képviselője június 11-én parlamenti beszédében hangsúlyozta, hogy a gazdaság kiegyensúlyozott működéséhez megfelelő szociális párbeszéd szükséges, és az ilyen párbeszéd elengedhetetlen feltételét jelentik az erős, hatékony érdekképviseletek. nyék így például a kórházak, rendelőintézetek, de még az üzletközpontok is nyitva fognak tartani vasárnap, ám ezt a vasárnapi munkavégzést külön is meg kell fizetni a dolgozóknak. A képviselő a kiszolgáltatottságra példaként említette még, hogy a székhely, telephely változása miatti új munkavégzési hely kijelölésekor jelenleg nem kell módosítani a munkaszerződést, illetve az utazási többletköltségek megfizetéséről sem keli megállapodni a dolgozóval. Kitért arra is, hogy aja- vasolt módosításokról informális találkozókon a( munkaadói érdekképviseletekkel is egyeztettek. Támogatással az átmeneti időszakban Átfogó jóléti fordulatot Előző lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy Filló Pál Erzsébetváros országgyűlési képviselője és Sztipich István, az erzsébetvárosi munkanélkülieket foglalkoztató Kamilla Kht. ügyvezetője érdekegyeztető megbeszélésen látták vendégül Kiss Péter munkaügyi minisztert, és több, megyei, önkormányzati és fővárosi munkaügyi központ munkatársát. A kölcsönös tájékoztatás jegyében zajló találkozón a munkanélküliek érdekeit védő foglalkoztatók többek között elmondták, hogy lassan el- lehetetlenedik a helyzetük, hiszen hónapok óta nem jutnak hozzá az őket megillető, a munkanélküliek foglalkoztatásáért járó összegekhez. Kiss Péter miniszter tájékoztatott arról, hogy ismerik a foglalkoztatók helyzetét, és az elkövetkező hónapokban megpróbálják az előző kormány által végrehajtott átcsoportosítások miatt üressé vált “kasszát” feltölteni. Mint a miniszter elmondta, a munkanélküliséggel kapcsolatos csökkenő adatok sajnos nem felelnek meg a valóságnak. A statisztikai adatok egyre nyilvánvalóbban csak azt mutatják, hogy valóban csökken azoknak a száma akik a munkaügyi központokon keresztül jutnak megélhetési lehetőséghez. Azonban az ország helyzetéhez képest méltánytalanul magas azoknak a száma, akik már kiestek a foglalkoztatottak és a regisztrált munkanélküliek számára járó jövedelemlehetőségek közül is. A kormányprogrammal kapcsolatos kérdésre válaszul Kiss Péter miniszter tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a program egyik fő részét képezi a társadalmi leszakadás megakadályozása, szó szerint: aki dolgozik, képes legyen tisztességesen megélni a keréseiéből; aki gyermeket nevel, annak ez ne legyen teher, aki idős, az ne érezze magát kiszolgáltatottnak és feleslegesnek, aki bajba jutott, az bízhasson az öngondoskodás intézményeiben és szükségében méltósággal számíthasson a társadalom támogatásá- - ra. Fontossági sorrend nélkül megemlítette a közalkalmazottként dolgozó embereket megillető járuléknövekedést, a pedagógusok bérfejlesztését, a szociális ellátásban dolgozók^^ alapbérének 50 szá-^P zalékos emelését, az adócsökkentést, a munkanélküliek felzárkóztatását, foglalkoztatását. A gazdaság növekvő teljesítményére alapozó átfogó jóléti fordulat végrehaj.- tásának a lényege, hogy hazánkban minden ember anyagi biztonságban élhessen. így megakadályozható a társadalom kettészakadása. Kiss Péter ígéretet tett arra, hogy figyelemmel kíséri a munkanélkülieket foglalkoztató cégek, és az önkormányzatok problémáit. Kiss Péter munkaügyi miniszter