Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)

2002-06-06 / 11. szám

2002/11. szám ÖNKORMÁNYZAT 3 Elbírálták a vízóra-pályázatot Annyit fizessünk, amennyit fogyasztunk! (Folytatás az 1 oldalról)- A bizottság tagjai és a hivatal érintett munkatársai nagy érdeklődéssel várták a pályázatokat és végezték azok feldolgozá­sát, hiszen csak remélni tudtuk, hogy nagy lesz az érdeklődés. Re­ményeinket azért megalapozta az a 40 millió Ft, amit a költségvetésben erre a célra elkü­lönítettünk. Pár nappal ezelőtt, jú­nius 10-én döntött a bizott­ság, és a számok tükrében bizonyossá vált, hogy na­gyon pozitív volt a kerüle­te lakóinak hozzáállása a kezdeményezéshez. De nézzük a tényeket. 2591 vízórára pályáztak a május 31-i határidőig, ebből 2223 darabra közösségek. Ezek a számadatok összesen 262 érdeklődő lakóházat, lakóközösséget jelentenek. Gergely József elmond­ta, hogy néhány helyen nem olvasták el figyelme­Telefonos Információ Telefonos Információs Szolgálat működik krízis- helyzetbe került családok számára. A szolgáltatás hétköznap 18-22 óráig, pénteken 14-18 óra kö­zött működik a Családse­gítő Szolgálat 322-5065 telefonszámán. Gergely József sen, kiknek is szól a pályá­zat. így kerültek a lakások és társasházi közös terüle­tek - pince, udvar - mellé üzletek is. Utóbbiak sajnos nem kaphatnak támogatást ebből a keretből, bár mint Gergely Jó­zsef elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy a he­lyiségekben is le­gyen vízóra. Vol­tak, akik a pályá­zati lap mellé a frissen felszerelt vízóra számláját is benyúj­tották. A bizottság mérle­gelve a lehetőségeket, be­fogadta az érvényes pályá­zatok közé azokat is, akik a kiírás után végeztették a szerelést, bár kockáztatták, hogy esetleg nem lesznek a támogatott körben.- A pályázati kiírásban kértük az emelet, ajtó meg­jelölést, hiszen tudni kell, hogy a közösségtől szár­mazó támogatást hol hasz­nálják fel - folytatta Ger­gely József. - Ezért a csak nevet tartalmazó pályáiat csak akkor számíthat a tá­mogatásra, ha sürgősen pó­tolja a hiányzó azonosító adatokat. Szükséges volt a közös képviselő igazolása is ar­ról, hogy a pályázónak nincs két hónapnál na­gyobb közös költség tarto­zása. Egyeseknél ez hiány­zott, nekik is pótlási kötele­zettségük van. Végül szólni kell azok­ról, akiknek a kiírástól számított kettő és fél hó­nap kevés volt a beadásra és a lejárat után próbálták meg beadni vagy bekül­deni anyagukat. Az ő pá­lyázatuk sajnos érvényte­len volt, a határidőről va­ló lecsúszás nem pótolha­tó feltétel. A bizottság a fent leírtak alapján dön­tött., az érvényesen pályá­zók, illetve a „hiánypótlá- sosak” kapnak először ér­tesítést. Nekik szerződést kell kötniük a támogatás felhasználásáról, illetve először pótolni kell az ér­tesítés szerint hiányzó adatokat, nyilatkozatokat. Fontos tudnivaló, hogy a felhasználás határideje 2002. december 15, ami nem hosszabbítható meg. Értesítést kapnak az eluta­sítottak is, illetve a határ­időn túl jelentkezettek is. Ügyfélszolgálati iroda nyílt a Dembinszky utca 26- ban, ahol a szociális ügyeken kívül intézhetik azokat az ügyeket is, melyekre eddig csak az Erzsébet krt. 6. szám alatti ügyfélszolgálati irodán kerülhetett sor. Ügyfélfoga­dási idő: hétfő 13.30-18.00, kedd 10.00-12.00, szerda 8.00-16.30, csütörtök 14.Q0-16.00, péntek 8.00-11.30. Párizsi program próbája Erzsébetvárosban Kutyaszigeteket az utcasarkokra (Folytatás az 1. oldalról) Az előterjesztésben meg­fogalmazódott, hogy az Er­zsébetvárosban élő, dolgo­zó, vagy akár csak ideláto­gató emberek naponta talál­koznak az utcai szennyezés egy speciális, de nem elha­nyagolható jelenségével, azaz a kutyák hátrahagyott nyomaival.- A kerület utcáinak tisz- tátalansága és a lakosság egyre növekvő felháboro­dása a lassan mindent elbo­rító kutyapiszok miatt gyors és eredményes közbelépést igényel - tájékoztatott Hun­vald György alpolgármes­ter. - Az önkormányzat már többféleképpen próbált úr­rá lenni a problémán, és voltak olyan, még ma is eredményesnek mondható kezdeményezéseink, mint például az ingyenes „Blölá- tisztasági csomag", amely- lyel a kutyás gazdik felszed­hetik a kutya ürülékét. A ku­tyapiszok probléma azon­ban megmaradt, és vélemé­nyem szerint nem szabad megengedni, hogy Erzsé­betváros lakossága két tá­borra, kutyásokra és nem kutyásokra szakadjon. A Kutyaszigetek kísérleti be­vezetésével megpróbáljuk magukat a szennyezést oko­zókat, vagyis a kutyákat jó irányba „befolyá­solni”. Az előteij esz- tésből kiderült, hogy párizsi min­tára, a járdák sa­rokpontjainál ala­kítják ki a speciá­lis és szabványo­sított szigeteket, melyek egy speci­ális, a kutyák által jól felis merhető illatanyaggal van nak bepermetezve, ami a; Hunvald György ebeket odacsalogatja. A ki­alakított és a csatornába lej­tő tálca közepére kerül majd az illatfogó oszlop, melyen elhelyezik a már is­mert, ebürülék összeszedé- sére alkalmas kutya-tiszta- ságicsomagot. A speciáli­san átalakított takarítógé­pek a tisztítást naponta, az igé­teknek és a látogatottságnak megfelelően el­végzik. Hunvald György kiemelte előter­jesztésében, hogy a kutyaszigetek kialakításakor pri­oritást élveznek a gyengén- látók, vakok, mozgássérül­tek érdekei. r Újra lehet pályázni a mellékvízmérőkért Jó hír a határidőn túl jelentkezettek számára és azok­nak is, akik csak ezután gondolnak vízóra szerelésre, hogy lesz második forduló. Ennek jelentkezési határ­ideje 2002. szeptember 6. péntek, 12 óra. Az elbírálás legkésőbb szeptember 30-ig megtörténik. A kiírás ugyanazokon a helyeken jelenik meg, mint az előző, és a jelentkezés módja is azonos. A mostani pályázatra késve jelentkezőknek nem kell újra pályázni, az ő be­nyújtott anyaguk is részt vesz a második fordulóban.- Várjuk az érdeklődő erzsébetvárosiak jelentkezését, és várjuk az önkormányzat házak bérlőit is, hiszen a pályázat nekik is ad szerelési támogatást és ezután ne- | kik is csökkenhet a víz-, csatorna díjuk - mondta Ger­gely József a kerületfejlesztési bizottság elnöke. - Azo­kat is várjuk, akik meglévő főmérő áthelyezéséhez kér­nek támogatást, hogy ne egy üzlet pincéjében kelljen keresniük a vízórát és az elzáró csapot. A fákon hagyott „illat-nyomok', odacsalják a kutyákat. Hasonló elv alap­ján működik majd a Kutyasziget is.

Next

/
Thumbnails
Contents