Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)

2002-05-09 / 9. szám

2002/9. szám KÖZBIZTONSÁG 11 Kezdődik a nyári turizmus Akcióban a zsebesek Rendőr és határrendész szakképzés indul A zsebtolvajok „lételeme” a tömeg. A nyári ide­genforgalmi szezon sok turistát vonz a nagyvá­rosokba. A fővárosi és vidéki nevezetességek kör­nyékén ilyenkor megnő a látogatók, és velük együtt a zsebtolvajok száma is. Ugyanakkor a zsebesek előszeretettel fordulnak elő a zsúfolt vil­lamosokon, buszokon, metrókon is. Á ltalában az átlaghoz képest rosszabbul öltözöttek — bár van pél­da az ellenkezőjére is -, karjukon ruhadarabbal közlekednek, amely jól takarja kézmozdulatai­kat. Az esetek túlnyomó többségében csoportban „dolgoznak”, az előre koreografált szerepeket felosztják, egymás kö­pött. Van, aki figyel, ki­szemeli az áldozatot, vannak, akik valamilyen konfliktust előidézve vonják el a figyelmet, miközben társaik kizse­belik az utast, vagy a bá­mészkodó turistát. A zsebtolvajok külö­nösen kedvelik a külföldi kirándulókat, mivel fel­tételezik, hogy ők na­gyobb összegű kész­pénzt, értékesebb tárgyat tartanak maguknál, emel­lett gyanútlanok, néze­lődnek, ismerkednek a számukra idegen környe­zettel. Utazáskor, kirándulás­kor ajánlatos csak a szükséges mennyiségű pénzt és értéktárgyat ma­gunknál tartani, azt is zsebben vagy szoros tes­Útlevél hamis személyivel K özokirat hamisítás gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy eddig ismeretlen sze- mélyazonosságú nő ellen, aki tavaly július 20-án hamis személyivel útle­velet váltott ki a kerületi polgármesteri hivatal ok­mányirodájában. A kö- ülbelül 35 éves hölgy, 65 centiméter magas, telt arcú, haja vállig érő, festett vörös színű, jobb oldali orrcimpájában test­ékszert visel. ■ A BRFK VI-VII. kerületi rendőrkapitánysága kéri, hogy aki az elkövetőről, illet­ve a bűncselekményről infor­mációval rendelkezik, hívja a 461-8100/218 telefonszá­mot, vagy a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámot. Késes támadók A múlt hónapban, két esetben is történt olyan bűncselekmény, amely­nek során az elkö- vető(k) késsel fenyeget­ték meg kiszemelt áldo­zatukat, így kényszerít­ve őket az értékeik át­adására. A z egyik támadást há­rom, húsz év körüli férfi követte el. A Ró­zsák terénél késsel meg­fenyegették, majd a fal­hoz szorítottak egy fia­talembert, majd elvették a táskáját, benne a sértett személyes irataival, készpénzével és bank­kártyájával. A támadó hasonló mó­don fosztott ki egy 17 éves fiatalembert április 21-én 20 óra körüli idő­ben a Blaha Lujza tér és az Erzsébet körút sarkán. Az elkövető körülbelül 20-22 éves, 185 centi­méter magas, közepes testalkatú, farmernadrá­got és zöld színű kabátot viselt. A sértett felismer­né az elkövetőt. ti őrizetben. Jó megoldás lehet az övtáska haszná­lata, a fényképezőgépet, a videokamerát célszerű vállra akasztható hord- táskában vinni, a feltűnő ékszerek viselését pedig mellőzni. A válltáskát ta­nácsos elöl, a mellkason, vagy a kar alatt, leszorít­va hordani. A Rendészeti Szakközép- iskola (1101, X. kerület Ke­repesi út 47-49.) a BRFK tiszthelyettesi állományában szolgálatot vállaló érettségi­zettek számára kétéves, nap­pali tagozatos szakképzést indít, melyre augusztus 2-ig lehet jelentkezni a szakkö­zépiskolán, illetve a BRFK- n (1139, Teve utca 4-6.), a Hajléktalanokat , fosztottak ki Rövid időn belül rendőrkézre került az a három fér­fi, akik március 25-én nem sokkal éjfél után a Ba­ross téri aluljáróban két hajléktalan férfit bántal­maztak. A támadók elvették a hajléktalanok sze­mélyes iratait és készpénzét, azonban a járőrök szemtanúk segítségével, még a helyszínen elfog­ták őket. megyei rendőr-fökapitány- ságok, valamint a Készenlé­ti Rendőrség személyzeti szerveinél beszerezhető egységcsomagban található jelentkezési lappal és az elő­írt okmányok és nyilatkoza­tok csatolásával. A jelentkezési egységcso­mag letölthető a Belügymi­nisztérium honlapjáról (www.b-m.hu) is. A szak- középiskolába az jelentkez­het, aki 18. életévét a 2002 év végéig betölti, de nem idősebb 33 évesnél, magyar állampolgár (vagy beván­dorlási engedéllyel rendel­kezik), az iskola eredmé­nyes elvégzését követően vállalja a hivatásos szolgála­tot, továbbá vállalja a jelent­kezési egységcsomagban ta­lálható további feltételek tel­jesítését Tízéves tetteseket keres a rendőrség M egdöbbentő tény, de sajnos manapság gyakran előfordul, hogy fiatalkorúak, valójában gyerekek követnek el bűn­cselekményt. Az okok kö­zött feltehetően legtöbb­ször diákcsíny keresendő, azonban az egyre fiatalabb korban elkövetett bűnese­tek számának növekedése elgondolkodtató. Egyelőre ismeretlen okok vezérelték azt a há­rom, tíz éves - nem téve­dés - fiúcskát is, akik a Benczúr utca egyik épüle­tének kapualjában támad­tak meg egy 79 éves férfit. Az idős urat a falnak lök­ték, a földre szorították, majd elvették tőle az irata­it és a pénztárcájában ta­lált nyolcezer forintot. A rendőrség nyomozást folytat az ismeretlen tette­sek ellen. ' '♦ ' *• ' \ VISSZAESŐ 0>

Next

/
Thumbnails
Contents