Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)
2002-05-09 / 9. szám
ONKORMANYZAT 2002/9. szám Gazdaságos hulladékhasznosítás Szemétszobor-szemle” 99 Az Almássy téri Szabadidőközpont szervezésében április 27-én családi hétvégére várták az érdeklődő kerületi felnőtteket és gyermekeket. A hulladékok hasznosításával kapcsolatos program fővédnöke Hunvatd György alpolgármester, védnökei Bán Imre a közrendvédelmi és környezetvédelmi, és Devosa Gábor az ifjúsági és sportbizottság elnöke voltak. H unvald György alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy környezetünk védelme nem csak saját egészségünk, hanem jövőnk szempontjából is rendkívüli fontosságú. Azok a fiatalok, akik nem tanulják meg rendben, tisztántarta- ni közvetlen környezetüket, később értetlenül fognak állni az ózonproblémák, az elsivatagosodás, az őserdők kipusztulásának problémája előtt. Azok a gyermekek, akik hozzászoknak a városi zajhoz, a hétköznapi élet egyik alapelemének tartják az autóval való közlekedést, a dobozos üdítőket, a műanyagba csomagolt gyorsételeket, később nem könnyen fognak lemondani ezekről a számukra fontos és “értékes” dolgokról. Hunvald György elmondta, hogy közrendvéTájékoztatjuk Erzsébetváros Lakosait, hogy a VII.-VIII., Baross tér és környéke felszíni rendezésére a Fővárosi Közlekedési Felügyelet az építési engedély kérelmet elutasította. Az elutasító határozatot (FV/UV/FŐ/A/461/4/ 2002.) a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján 2002. 05. 16-26-ig kifüggesztjük. Dr. Szabó Zoltán polgármester delmi és környezetvédelmi, valamint az ifjúsági bizottsággal közösen a jövőben kiemelt figyelmet fognak fordítani a kisiskolások környezetvédelmi szempontokat előtérbe-he- lyező oktatására illetve felvilágosítására. Az oktatási rendszer ugyan manapság is lehetővé teszi, hogy a tanitók többet foglalkozzanak környezetünk értékeivel mint pár 10 évvel ezelőtt. Azonban az elvi ismeretek és a gyakorlat közti különbséget csak akkor ismerik fel a kicsik, ha „megtapasztalhatják” azokat a tudnivalókat, amelyekről mesélnek, olvasnak nekik. ZÖLD NAPOK ■ Február 1. - A Tisza Élővilágának Emléknapja l február 2. - A Vizes Élőhelyek Világnapja ■ március 22. - A Víz Világnapja ■ március 23. - Meteorológia Világnap ■ április 22. - A Föld Napja ■ május 10. - Madarak és Fák Napja ■ május 22. - Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja ■ május 24. - Európai Nemzeti Parkok Napja ■ június 5. - Környezetvédelmi Világnap ■ szeptember 16. - Az Ózon Világnapja ■ szeptember 22. - Európai Autómentes Világnap ■ szeptember 3. szombatja - Takarítási Világnap ■ október 1. - Habitat Világnap ■ október 5. - Az Állatok Világnapja ■ október 21. - Földünkért Világnap. A háztartási hulladékból is lehet nagyon jópofa dolgokat csinálni. Az ötletekből kifogyhatatlan gyermekeknek nem kell segítség az “újrahasznosításhoz”. Képünkön Hunvald György alpolgármester, Fiiló Pál Erzsébetváros országgyűlési képviselője és Bán Imre a közrendvédelmi és környezetvédelmi bizottság elnöke „szemétszobor-szemle” közben. Környezetvédő erzsébetvárosiak- Elkülönített veszélyes hulladékok A veszélyes-hulladék gyűjtési akció során ingyenesen átvették a lakosságtól a háztartásban összegyűlt, veszélyesnek minősülő hulladékot, így például a személygépkocsi- akkumulátort, lejárt szavatosságú gyógyszert, fáradt gépolajat, hulladék étolajat, szárazelemet, fénycsövet, hígítót, festékek lakkot, olajos rongyok olajos és egyéb vegyszermaradékos flakont, göngyölegek növényvédőszer maradékot. Bán Imre a közrendvédelmi és környezetvédelmi bizottság elnöke tájékoztatásából megtudtuk, hogy Erzsébetvárosban az Almássy téren, a Bethlen Gábor téren és a Klauzál téren összesen 2961 kilogram veszélyes hulladékot gyűjtöttek össze. Kiemelkedően sok veszélyesnek minősített hulladékot adtak le a Bethlen Gábor téren és környékén élők, hiszen ott összesen 2004 kilogramm gyűlt ösz- sze a nap végére. Érdekes lehet áttekinteni, hogy milyen megoszlásban, mekkora mennyiséget adtak le az erzsébetvárosiak. Festékmaradékból összesen 1836 kiló gyűlt össze, ebből 1491 kg-ot a Bethlen téren adtak le. Lúgos vegyszerekből azonban a Bethlen téren egy kiló sem került leadásra, ellentétben a Klauzál téren begyűjtött 24, és az Almássy téren begyűjtött 14 kg-al szemben. Szárazelemből összesen Bán 91 kg, növényvédőszerből 33 kg, akkumulátorból 498 kg lett leadva. A táblázatból szembetűnik, hogy néhány veszélyes hulladéknak minősített anyagból csak az egyik helyen adtak le. így például ólom csiszolóporból a Klauzál téren gyűlt össze 5 kg, míg petróleumból csak az Almássy téren lett leadva 13 kg. Végeredményben április 27-én sikerült megszabadítani a kerületet 2.961.1 kg veszélyes hulladéktól. Imre Bán Imre az illetékes bizottság elnöke tájékoztatott arról, hogy a számlák végösszege szerint (az engedélyek költsége nem lett az árhoz számítva) mindösszesen 382.455 forintjába került az önkormányzatnak az Erzsébetváros veszélyeshulla- déktalanítására szervezett akció.- A lomtalanítással egybekötött veszélyeshulladék gyűjtési akció sikeresen lezárult és nagyon eredményesen sikerült - mondta Bán Imre. - Mint az olvasók is tudják, a kerületben elég nagy rendezetlenség uralkodott abban a pár napban, amíg a lomok az utcákat színesítették. A Fővárosi Közterületfenntartó KFT, és az erzsébetvárosi Kamilla KHT. segítségével azonban pár nap alatt ki lett takarítva az egész kerület.