Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-11-27 / 22. szám
6 ONKORMANYZAT 2001/22. szám-4 Önkényes lakásfoglalás és kilakoltatás FKGP: „Aki törvényt szeg, azt felelősségre kell vonni” MDF: „Eltelt több mint egy év” Simon Péter képviselő az MDF véleményét tolmácsolva felhívta a figyelmet arra, hogy még tavaly, a Király utcai kilakoltatás után, az önkényes lakásfoglalók mindösszesen három hónap átmeneti szálláslehetőséget kaptak az önkormányzattól. Azóta eltelt több mint egy év. M agyarországon az állampolgári egyenlőség mellett hatályos törvények vannak - foglalta össze állásfoglalásukat Móré Csaba József, a Kisgazdapárt helyi képviselője. - Ezeknek a törvényeknek csak úgy lehet helyt adni, ha azok egyformán mindenkire vonatkoznak és betartatnak. Aki törvényt szeg, azt felelősségre kell vonni. Ez történt ebben az esetben is. A bírósági határozat érvényesítése jogszerű volt, és nem adhat precedenst egy olyan esetnek, mely alapján esetleg a közeljövőben tömegestül jönnek a kerületbe, vagy akár a fővárosba az illegális lakásfoglalók. Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy ezeket a lakásokat, amennyiben önkormányzati tulajdonban vannak, megfelelően védeni kell. Mindemellett fontos, hogy a magyar cigányság helyzete évtizedek óta nagyon rossz. Sem a korábbi egypárt rendszer, sem az Antal kormány, sem az azt követő kormányok nem indították meg azt a folyamatot, amely a cigányság fel- emelkedését biztosította volna. A jelenlegi család- támogatási rendszerek egy része természetesen érinti ezt a nagy létszámú kisebbséget is, azonban ez nagyon kevés ahhoz, hogy kilábalhassanak kilátástalan helyzetükből. Mindezek ellenére véleményünk, hogy a törvényeknek megfelelően kell eljárni, és az önkényes lakás- foglalás semmiképpen sem lehet megoldás a helyzetre. Erzsébetvárosban élnek becsületes, rendes cigány családok is, akik szűk helyen, sokszor rossz komfortfokozatú lakásokban élnek. A mi kötelességünk elsősorban őket támogatni, és nem azokat, akik szembehelyezkedve a hatályos törvényekkel, kisebbségi mivoltukba való kapaszkodással próbálnak jogszerűtlenül előnyösebb helyzetbejutni.- Onnantól kezdve, hogy megszületett a bírósági döntés ezekben az ügyekben, a felelősség azoké, akik nem kezdték el időben a bírósági döntés végrehajtását, vagyis a kilakoltatást. Annak a bírósági ítéletnek, amely eredetileg még tavaly elrendelte a kilakoltatást, nem volt tökéletes a végrehajtása. Ennek folyománya, hogy a Garay utcába átköltöztetett jogcím nélküli, rosszhiszemű önkényes lakásfoglalók még a mai napig ott lehetnek. Ezek az emberek a kerületnek több millió forint kárt okoztak, az épület hasznosítását is megakadályozták ottlétükkel, ráadásul mára politikai megfontolások áldozatává tették ezt a kérdést. Az MDF állásfoglalása, hogy ahhoz, hogy a jogbiztonság, jogkövetés érvényesüljön, az érvényes bírósági ítéletet mindenképpen és mindenkor végre kell hajtani. Postaládánkból A kilakoltatás és az önkényes lakásfoglalás témakörében több olvasónk is hozzászólt a témákhoz. Mivel az e-mail címünkre érkezett 4 levél küldői nem írták külön alá hozzászólásaikat, így azokat cím nélkül, röviden közöljük. Kérjük olvasóinkat, hogy' internetes hozzászólásaik mellett jelezzék egyeztetés céljából egyéb elérhetőségüket is. ■ Az önkényes lakás- foglalók kilakoltatását a kerület állandó lakóinak védelme érdekében mielőbb végre kell hajtani. ■ Nem támogatná az önkényes lakásfoglalókat senki, aki olyan házban élne, ahol ilyen családok teszik tönkre a ház tisztességes lakóinak életét. ■ Már megint itt a tél... ■ A sajnálatos az egészben, hogy ezek a roma családok nem minden esetben igaz roma családok, és sokszor jobban élnek, mint a tisztességesen megélni akaró, a romákat nem a kirekesztés felé taszító társaik. A kerületi romák többsége szerintem nem támogatná ezeket a lakásfoglalókat, azonban a kérdés szociális részére mielőbb megoldást kellene találni. UTCAHANG Mi a véleménye az önkényes lakásfoglalásról? Varga Tibor, tanuló: - Mindenképpen fel kell lépni az önkényes lakásfoglalók ellen, hiszen nem lehet megengedni, hogy miközben mások éveket várnak lakásra, egyesek csak úgy elfoglalják azokat. Ha megkapnák az elfoglalt lakásokat, akkor ilyen alapon nekünk is járna. Nem ártana, ha az illetők inkább a munkán törnék a fejüket, és akkor az életük is könnyebben megoldódna. Én egyetértek azzal, hogy gátat kell szabni az önkényes lakásfoglalásnak, mert ha megengednénk, akkor anarchia lépne fel. Csizmadia Éva, könyvtáros: - Az említett roma család végül is nem került az utcára, úgy tudom, hogy kaptak egy átmeneti helyet. Sokan jönnek fel vidékről, és azt gondolják, hogy ha itt elfoglalnak egy lakást, akkor majd méltányosságból meg is kapják. Aztán ennek híre megy, jönnek a többiek is, aztán a fővárosiak meg hiába várnak lakásra. Budapest már amúgy is túlzsúfolt. Ezt semmiképpen nem szabad megengedni, a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Kiss Lívia, fodrász: - Ha valaki önkényesen elfoglal egy lakást, az törvényellenes, ezt ők is tudják, ennek ellenére megteszik. Nagyon helytelennek tartom, hogy a Roma Jogsegélyvédők közvetve még biztatják is az ilyen tetteket azzal, hogy feldobják az ügyet a médiában. Jól meg kell gondolni, hogy ilyen esetben milyen döntést hoz a kerületi önkormányzat, mert az éremnek másik oldala is van, mégpedig azok, akik türelmesen és törvényesen várnak lakásra. Az ő érdeküket is figyelembe kell venni. Galambos Katalin, egyetemi hallgató:- Valamilyen megoldást kell találni, ez mindenképpen az önkormányzat feladata. Ez nehéz kérdés, mert a törvényesség és a méltányosság áll szemben egymással. De szerintem a törvényesség oldaláról kell megközelíteni a kérdést, mert mégiscsak azt kellene preferálni, hogy a törvényeket betartó állampolgárok élvezzenek előnyöket, ne pedig azok, akik arra játszanak, hogy az önkormányzat majd úgyis méltányosságot gyakorol velük szemben.