Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-01-25 / 2. szám
IX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM AZ ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2001.1.25. A Huszár utca r A r r a r r rr~m átépítéséről A népesség számbavételét az ókori Kínában szervezték és hajtották végre először, ugyanakkor más ókori társadalmakban is fontosnak tartották a lakosság feltérképezését. Míg az ókori Rómában a népszámlálás célja a hadra fogható és adózó polgárok számának megállapítása volt, addig a későbbi modem népszámlálások alapvetően a statisztikai adatok biztosítása a társadalom és a gazdaság számára. Hazánkban az első mai értelemben vett összeírás II. József uralkodásának idejére tehető. A Központi Statisztikai Hivatal a kiegyezés után jött létre, az általa szervezett első nagy népszámlálás 1870-ben volt. (Folytatás a 10. oldalon) Az ingyenes parkolási engedélyekről Budapest Főváros Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2000.(05.05.) számú rendelete alapján, Erzsébetváros közterületeire az ingyenes várakozási engedély kiadása 2001. február 1. - 2002. január 31-ig teijedő időszakra félfogadási időben az Ügyfél- szolgálati Irodán kérhető. A témával kapcsolatban bővebb tájékoztatást az 5. oldalon olvashatnak. Az elmúlt hetekben egy- íre nagyobb érdeklődés övezi a Huszár utcát. Sétálóutcává alakítása, a kiépített díszburkolat, a gépjárműforgalom átengedése, a kerületfejlesztési koncepcióba illeszkedése, vagy akár a Rózsák terei Szent Erzsébet Templom felújítási munkálataival való kapcsolata, mind-mind kényes, és vitára okot adó témává vált. Az önkormányzat építésügyi és településüzemeltetési irodájának vezetője, Flesz Ferencné segítségével összefoglaltuk az eddig történteket. (Folytatás az 5. oldalon) Tiszta udvar- rendes ház A járdák takarításáról immár három járdatakarítógép működtetésével próbál gondoskodni az ön- kormányzat. Hatékonyságával kapcsolatban azonban több olvasói jelzés érkezett szerkesztőségünkhöz. A sajnálatosan „koszos” belvárosi utcakép ellen azonban nem biztos, hogy csak az önkormányzat felelőssége tenni. (Folytatás az 5. oldalon) Együttműködés Erzsébetvárosért Frakció Új frakció születik? Tavaly október 16-án, három kerületi képviselő - Garabits Károly, Kovács Károly valamint Galbavy Ottó - levélben jelentette be Szabó Zoltán polgármesternek, hogy Együttműködés Erzsébetvárosért Frakció néven új frakciót alapítottak. Azonban a polgármester, az október 19-ei testületi ülésen bejelentette, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint ezt a frakcióalapítást nem fogadhatja el, lévén az nem felel meg az SZMSZ ide vonatkozó paragrafusainak. A három képviselő azonban nem tett le eredeti szándékáról, a frakcióalapítás jogosultságáról beszélgettünk Garabits Károly jelenlegi frakcióvezetővel. (Folytatás a 2. oldalon) Képzőművészeti egyesület alakul Az ETV címe: 1076, Budapest, Garay utca 5. II1/4. Üzenetrögzítős telefonszáma: 462-0795. Az Erzsébetvárosi Képzőművészeti Egyesület alakuló ülésére január 19-én került sor a Támaszpont Galériában. Képünkön a szervező Kőszegváiy Kálmán és Hun- vald György alpolgármester (középen), aki támogatásáról biztosította a kezdeményezést Fotók: Varga Attila