Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)

2001-04-27 / 8. szám

2 ÖNKORMÁNYZAT 2001/8. szám A vállalkozók is kapnak kedvezményeket Erősíteni a kötődést Egységesített parkolási övezetek (Folytatás az 1. oldalról) A helyi önkormányza­tokról szóló törvény a fő­városi önkormányzat fel­adat- és hatáskörébe utal­ja a föváros parkolási és parkolásgazdálkodási rendszerének, a kiemelten védett és védett parkolási övezetek, illetve az alkal­mazható várakozási díjak rendeletben való megálla­pítását. A Fővárosi Köz­gyűlés tehát megalkotta a várakozás rendjéről szóló rendeletét. A végrehajtás tekintetében, rendeletal­kotási jogkörével élve az erzsébetvárosi önkor­mányzat tavaly május 5- én megalkotta saját, helyi rendeletét, melyben a ke­rületi viszonyoknak megfelelően meghatá­rozta a várakozás rendjét. Hunvald György al­polgármester a parkolási rendelet módosításával kapcsolatos előteijeszté- sében megfogalmazta, hogy az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalatai­nak elemzése során kide­rült: a díjfizető övezetek környezetében lévő, díj­fizetéstől mentes utcák­ban lényegesen megnőtt a várakozó gépjárművek száma.- Több, olyan szem­pont alapján kell módosí­tanunk parkolási rendele- tünket, melyek csak a gyakorlati meg­valósítás idősza­kában váltak ta- pasztalhatóvá, nyilvánvalóvá. A parkolás beveze­tése után kiala­kult állapot, a nem fizető öve­zetekben mind forgalomtechnikai, mind az érintett területen lakók szempontjából nemkívá­natos jelenségként érté­kelhető - mondta Hun­vald György. - Emellett fontos, hogy az övezeti besorolások alapján igénybe vehető kedvez­mények az érintettek szá­mára könnyebben értel­mezhetők és kezelhetők legyenek. A kerületben tartós gazdálkodási tevé­kenységet folytató vállal­kozók részéről is jogosan merült fel az igény, hogy par­kolási díjkedvez­ményben része­sülhessenek. Az eddigi rendele- tünk alapján a kedvezmények igénybevételére jogosító engedé­lyek kiadásának feltételei hátrányosan érintették a kerületi vállalkozókat, a telephellyel rendelkező jogi személyeket, és az önkormányzat szociális és egészségügyi intézmé­nyei sem vehettek igény­be díjkedvezményt. Szá­momra nyilvánvaló, hogy az előbb említettek számára is biztosítani kell díjkedvezményt. Az előteijesztésben megfogalmazódott, hogy a helyzet rendezése érde­kében szükségszerű a ki­jelölt övezetek egységesí­tése, azaz az önkormány­zat tulajdonában lévő közterületek teljeskörü bevonása a parkolási rendszerbe. A testület ha­tározata alapján tehát az egész kerületre kiteijesz- tik a díjfizető övezetet. A kedvezmények természe­tesen továbbra is megille­tik azokat a kerületi lako­sokat, akik állandó beje­lentett lakcímmel rendel­keznek a VII. kerületben, és nincs súlyadó tartozá­suk. A rendelet módosítá­sait következő lapszá­munkban közöljük. A Kereskedők, Vállalkozók Budapesti Szervezete elnö­ke, Mester Tibor a parkolási rendelet módosításával kapcsolatban, köszönetét fejezte ki Hunvald György alpolgármesternek, megfogalmazva, hogy a vállalko­zók és kereskedők már régóta várták, hogy valamelyik fővároid kerület a parkolási rendelet megalkotásánál vegye figyelembe a kerületben tartós gazdálkodási te­vékenységet végző vállalkozók érdekeit is. Véleménye szerint, nem véletlen, hogy éppen Erzsébetváros az a kerület, amely a bevételi szempontok mellett figyelem­be veszi a kerületi vállalkozók érdekeit is. Hunvald György Kerületi polgárok köszöntése Rendeletet alkotott a tes­tület az Erzsébetvárosban született és a legalább 20 éve itt élő 80 éven felüli­ek kerületi pol­gárként való kö­szöntéséről. A testület már feb­ruár 15-én hatá­rozott arról, hogy polgármesteri alapot hoz létre Erzsébetváros if­jú lakója és törzs­lakója köszönté­sére. A témához kapcso­lódó rendelettervezetet Hunvald György alpol­gármester és dr. Vedres Klára képviselő a szociá­lis bizottság elnöke ter­jesztették a testület elé. Dr. Vedres Klára a tes­tületi ülésen elmondta, hogy a rendelet célja Er­zsébetváros polgáraiban erősítem a városrészhez való kötődést, melyhez a kerületi önkormányzat, e gesztus értékű egyszeri tá­mogatással is hozzá kíván járulni. A rendelet hatálya kiteljed azokra az erzsébet­városi újszülöttekre, akik­nek egyik szülője legalább egy éve életvitel­szerűen a kerület­ben lakik, és VII. kerületi bejelen­tett lakcímmel rendelkezik. Vo­natkozik azokra az adott naptári évben a 80. élet­évüket betöltött erzsébetvárosi polgárokra is, akik leg­alább 20 éve a kerületben bejelentett lakhellyel ren­delkeznek, és életvitelsze­rűen itt tartózkodnak, illet­ve minden erzsébetvárosi polgárra, aki 2001. április 1-jét megelőzően töltötte be 80. életévét, és a rende­let hatálybalépésekor leg­alább 20 éve a VII. kerü­letben rendelkezik lakó­hellyel. A juttatás összege 10 ezer forint, a rendelet a kihirdetés napjától érvé­nyes. Dr. Vedres Klára Villanyszámla igazolás Miért csak az ELMÜ-töl? Molnár István interpellá­ciója lakossági észrevétel alapján született. Sokak által talán nem ismeretes, hogy idén március elsejé­től az áramdijtar- tozásra vonatko­zó igazolást nem szükséges az ELMÜ-től igé­nyelni, mert a ke­rületi önkor­mányzatokkal történt megálla­podás értelmében a legutolsó számla „hátra­lék-túlfizetés” rovatában feltüntetett összeg teljes mértékben helyettesiti ezt a dokumentumot.- A lakásukat megvá­sárolni szándékozó la­kóim jelezték, hogy Er­zsébetvárosban a hiva­talok nem fogadják el ,,nullás igazolásnak" az utolsó számlát, mert a VII. kerületi önkor­mányzat nem állapodott meg az ELMÜ-vel - hangzott el Molnár Ist­ván interpellációjában. A képviselő a tes­tületi ülés után el­mondta, hogy az interpellációban feltett kérdésére, miszerint a lakók kényelmét szolgá­ló megállapodást mikor kívánja megkötni az erre illetékes polgármester Er­zsébetváros nevében az ELMÜ-vel, dr. Szabó Zol­tán azt válaszolta, hogy er­ről a lehetőségről nem volt tudomása, és sürgősen in­tézkedni fog a kérdéses megállapodás megkötésé­ről. Molnár a mielőbbi in­tézkedés reményében, el­fogadta az interpellációra adott választ. Molnár István

Next

/
Thumbnails
Contents