Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)
2001-04-12 / 7. szám
6 CIVIL ÉLET 2001/7. szám A FEHÉR KERESZT GYERMEKVÉDŐ ALAPÍTVÁNY Segítő családokat keresnek (Folytatás az 1. oldalról) Az egyedül élő szülők a címoldalon feltett kérdéseket minden bizonnyal sokan feltették már maguknak. Mi lesz a gyerekkel, ha időszakosan változik a munkaidőm, ha el kell utaznom egy-két hétre, ha beteg leszek? Rengetek ilyen helyzet adódhat. És ha ezekre a kérdésekre nem tudunk megnyugtató választ adni, a gyermek útja könnyen vezethet átmenetileg intézetbe. A Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány helyettes szülői csoportja erre a problémára nyújt megoldást. Tagja olyan családok, akik szívesen megnyitják otthonukat a bajba jutottak előtt: saját gyermekeik mellett, vagy éppen helyettük bármikor készek egy-két vendég gyermekről gondoskodni.- Bemutatna nekünk egy kerületi családot, akik vállalják ezt a plusz feladatot - kérdeztük Rabi Edinától, az alapítvány család- gondozójától.- Éva és félje három gyermeket nevel. A legidősebb már 20 éves, a legkisebb még általános iskolás. Egy barátságos, kellemes hangulatú belvárosi lakásban laknak, ahol a szomszédok már megszokták, hogy saját gyermekeik mellett időnként felfel tűnik egy-egy idegen gyermek vagy testvérpár. Olyankor ezek a gyerekek családtagként élnek Éváékkal, akik a kisebbeket reggelenként elkísérik óvodájukban vagy iskolájukba. A helyettes szülő feladat vállalása az egész család közös döntése volt. A gyermekek érkezése mindenki számára egy kis változást, új élményeket jelent, nem beszélve arról, hogy jó érzés számukra, ha enyhíthetik mások gondjait.- A másik oldalról, a segítséget kérők oldaláról is bemutathatnánk egy családot...- Nóra egyedül neveli két éves kisfiát. Eddig albérletben laktak, ahonnan azonban el kellett költözniük. Az édesanyát befogadta egyik barátnője, oda azonban a kisfiút már nem vihette magával. Nóra három hónapra kérte tőlünk kisfia elhelyezését egy segítő családnál. Célja, hogy ez idő alatt, túlórák vállalásával annyi pénzt gyűjtsön össze, hogy megint kibérelhessen egy lakást, ahol együtt lehet kisfiával. A helyettes szülőket hamar megkedvelte, kisfia gondozásával nagyon elégedett. És fontos, hogy elmondása szerint úgy érzi, hogy nem csak a gyermek fejlődését kísérik fokozott figyelemmel, hanem ővele is törődnek. A segítséget kérő családok gondjai, eddigi élettörténetük különböző: van aki betegsége, más viszont lakásproblémája vagy munkabeosztása miatt igényli a helyettes szülői tevékenységet - foglalta össze Rabi Edina. - A gyermekek átmeneti gondozását a kerületi önkormányzat támogatja. A kerületben az alapítvány helyettes szülői nyújtanak segítséget az átmenetileg nehéz helyzetbe került családoknak. A gyermekek elhelyezésekor fontos szempont, hogy a lehető legkevesebb változást szenvedjék el, amikor szüleiket egy időre nélkülözni kényszerülnek. Ha a közelben lakó segitő családok fogadják be őket, továbbra is járhatnak eredeti iskolájukba, óvodájukba. Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány 1077, Budapest, Rotten- biller utca 26. Telefon 352-8886, 06- 20-961-9359. Az alapítvány munkatársai az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon várják a helyettes szülőség iránt érdeklődő családok jelentkezését: 06-80-505-006. A telefonügyelet hétfőtől csütörtökig 9-16, pénteken 14 óráig elérhető. Corinthia Grand Hotel Royal.- A hotel belső kialakítását tekintve mi várható?- Egy angol belső-építész cég tervei alapján, korabeli hangulatot idéző, ugyanakkor a modem kor követelményeinek megfelelő luxus hotel áll majd a vendégek rendelkezésére. A belső tervezés véglegesítéséhez, most készült el két, úgynevezett modell szoba, amely mind bútoraiban, mind kárpitozásában hű makettje a hotel kialakítandó szobáinak.- Budapesten manapság nagyon sok hotel épül...- Tudatában vagyunk annak, hogy nagyon erős a verseny. Cégünk 33 éve alakult Máltán, és idővel tekintélyes szálloda láncolattá alakult. Számos, színvonalas, külföldi hotel tulajdonosaként, üzemeltetőjeként, és immár 5 éves magyarországi tapasztalattal a hátunk mögött - lásd budapesti Corinthia Aquincum Hotel - optimistán ítéljük meg Budapest turizmusából való részesedésünket. Véleményem szerint a Hotel Royal átadása, működése, Erzsébetváros pozitív megítélését, tekintélyének növekedését erősíti majd. A TÉR VEK SZERINT HALAD AZ ÉPÍTKEZÉS Jövő nyáron megnyitja kapuit a Royal Az Erzsébet körúti Royal Szállodát 1997-ben - az ÁPV Rt. által kiírt pályázat megnyerésével - vásárolhatta meg a Corinthia Befektetés Magyar- ország Szolgáltató Kft. A megbízott Középülettervező Rt. tervei alapján, az építési engedély kiadásával, múlt év második felében indultak meg az épület átalakítási és felújítási munkálatai. Alfred Fabri az anyavállalat, az International Hotel Investment PLC képviseletében tájékoztatott a tervekről és az építkezés jelenlegi stádiumáról.- Az önkormányzattal egyetértésben az 1896-ban épült szálloda homlokzata, kovácsoltvas kapui, akárcsak az annak idején bálteremnek épült moziterme és uszodája az eredeti állapotnak megfelelően kerül helyreállításra. Az Erzsébet körút 51. szám alatt lévő uszoda régi pompájában, valamint a Hársfa utcában épülő - a hotelhez függőfolyosóval csatlakozó - garázs, az öt csillagos hotel által nyújtott szolgáltatások körét bővíti, színvonalát emeli majd. A tervek szerint a garázs épületének felső szintjén kereskedelmi kiállítások lebonyolítására alkalmas kiállítóterem épül.- Jelenleg hol tart az építkezés?- A most folyó alépítményi munkák sok időt emésztenek fel, a talaj szerkezete és a megfelelő építési előírások betartása úgynevezett cölöpalapozás megépítését követelte. Ettől függetlenül a terveknek megfelelően halad az építkezés, és 2002. nyarán átadásra kerülhet a 450 szobás