Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2000-04-28 / 6. szám
12 HITÉLET 2000/6. szám ^4 Hit kórusa Az Árpádházi Szent Erzsébet Templom Carmine Celebrat ének- és zenekarának sok muzsikusa, énekese évtizedek óta dolgozik együtt alapító karnagyával, Zimányi Istvánnal. A kórusban egyetemisták, pedagógusok, mérnökök, orvosok zenélnek együtt. Kívülálló számára alig érthető, hogy tanulás, munka, a család mellett miért vállalják a próbákat, a templomban való énekléseket, hangversenyeket? A sokszor reménytelenül hosszú, szürke nap után az új meg új csodák megismerése, együtt megszólaltatása, csiszolása percről- perce oldja a fáradtságot, értelmet ad az addig hiábavalónak tűnő munkáknak is. Sok fiatal itt választott hivatást, s ma karmesterként, énekesként keresi meg kenyerét. A kórus hangversenyútjai közül a legérdekesebbek voltak a svájci, német, osztrák, angol, olasz városokban való bemutatkozások, rádiófelvételek, egy isztambuli koncert, az erdélyi kárpátaljai magyarokkal való találkozások. A templomfelújítás mellett az egyházközség nem tudja patronálni az együttest, ebben az évadban a kerület kulturális bizottságának támogatásáról is lemaratunk. Anyagiak híján a nagyobb oratóriumok előadásai elmaradnak, a megtanult művek kopnak, elfelejtődnek. Hangszereseik az ország legjobb zenekarainak, a Rádió, a Nemzeti Filharmónia művészei, szólistáik a magyar oratóriuméneklés legjobbjai, nem fellépti díjukért, jelzésértékű költségtérítésért vállalják kerületi szerepléseiket. Hangversenyeik ingyenesek, legutóbbi halottak-napi Mozart Reqviemükre körülbelül ezren mentek el. Egyetlen zenekari partitúra ma 8-10 ezer forint, a hangszerszállítás, hangolás, a posta költségeit is ki kell fizetniük. Terveik jelzik, hogy nem csökken bizakodásuk; találnak a jövőben is támogatókat. Váiják alapfokú kottaolvasással rendelkező új énekesek jelentkezését a próbák előtt minden hétfőn és csütörtökön 18 órakor az Akáca utca 51 .-ben lévő próbatennünkben. A kórus előadás közben „Híres házak hűlt helye” Az Erzsébetvárosi Helytörténeti Klub május 10-én, 17.30- kor „Híres házak hölt helye” címmel tart előadást. Előadó: Erki Edit művelődéstörténész Helyszín: Almássy téri Szabadidő Központ A Keresztény húsvét A keresztények legnagyobb ünnepe a Húsvét, amikor Jézus Krisztus szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékezünk. Miután a 40 napos nagyböjt idején lelkileg előkészültünk, a Nagyhéten végigéljük a húsvéti eseményeket. Nagypénteken végig kísérjük Jézust a Getszemáni kerttől a Golgotáig, Nagyszombaton pedig a „sírjánál időzünk". Mivel az első keresztények virrosztva várták Húsvétvasár- nap hajnalát, amikor Jézus feltámadt, már szombaton este elkezdjük az ünneplést. Az új tűzről meggyújtják a húsvéti gyertyát, ami egész évben emlékeztet a halált legyőző Krisztusra. Az első századoktól kezdve ezen az éjszakán szolgáltatták ki a keresztséget, így ma is Húsvét éjszakáján kereszteljük meg azokat a felnőtteket, akik gyermekkorunkban nem részesültek a keresztségben, megismerték Jézus tanítását és a követétére vállalkoznak. Az ünnepi szentmise végén körmenettel hirdetjük, hogy feltámadt Krisztus és a végső napon mi is feltámadunk. A Szent Erzsébet templom hírei Április 30. vasárnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésének értelmében templomi gyűjtés lesz az árvízkárosultak megsegítésére. Várjuk híveink nagylelkű adományait * Május 1. hétfő Szent József, a munkás ünnepe. Hétköznapi miserend. A Vas Lajos népzenei találkozó résztvevői templomunkban 11 órakor. Szentsé- ges litánia 18 órakor * 2. kedd 18.30 órától a Karitász munkatársak szokásos ülése -* 5-én, első pénteken, betegeinket a szokásos módon meglátogatjuk * 7. vasárnap Anyák Napján a 9 órai szentmisén köszöntjük az édesanyákat * 8. hétfő a Katolikus Legényegyelt összejövetele 16 órától *11. csütörtök 14 órától az Idősek Klubjába szeretettel váijuk idős és magányos testvéreinket 12. péntek a 18 órai szentmise után engesztelő szentóra 19.30-ig * 14. vasárnap a 11 órai szentmisén templomunk Carmine Celebrat kórusa Brahms miséjét énekli. Vezényel Zimányi István * 16. kedd 18 órakor orgonás ünnepi szentmise a templom felszentelésének 99. évfordulója alkalmából. Szeretettel várjuk minden jótevőnket! * 21. vasárnap 9 órakor elsőáldozás. 18 órakor templomunk Carmine Celebrat kórusa Bárdos: Missa prima ci- mű miséjét énekli. Vezényel: Zimányi Isván. Májusban mindennap 18 órakor litánia. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének rendezvénye. Április 29. szombat 16.00 Ludmann Mihály művészettörténész vetített képes előadása „A Sixus-kápol- na és a vatikáni Stanzák festményei”-ről, VII., Dohány utca 88. (MDNP helyiség). Május 10. szerda 15.00 dr. Bedő Imre tart előadást Benjamino Gigli művészetéről, VII., Rózsák tere 8. (rk. Plébánia hittanterme).