Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2000-09-28 / 14. szám
2000/14. szám HELYTORTENET - MESTERSÉGEK 13 RIEUWYi PÉTER MEEYTORTÉIWET7 ROVATA Szállodából lett polgármesteri hivatal A XX. század elején a Meteor Szálloda az Erzsébet körút 6. szám alatti négyemeletes épületben fogadta vendégeit. A földszinten a Meteor Kávéház 1906-ban nyitotta meg kapuit Már az első napokban ellepték a cirkuszosok, varietékben és orfeumokban fellépő artisták. Itt székelt a varieték művészeinek egyesülete, itt szerkesztették lapjukat, az Artista Közlönyt. A nappali órák- ' -'■■■»-i'n' -^ház csendes volt, ^T^crzsvendégek me- . \á£el egymásnak külföldi és hazai szerepléseiket, nézegették a produkciókról készült fényképeket és a fellépésüket hirdető plakátokat. Éjfél után megjelentek a mulatók csillagai, majd az éjszakai pillangók pillanatnyi gavallérjaik kíséretében. Ám ha egyedül jöttek, az sem okozott gondot, a Meteorban mindig akadt „palimadár” a horogra, aki lelkesen invitálta meg őket asztalához. Az első hajnali órákban a vendégek finom palackos borokat és „sampányi” pezsgőt ittak a hentesáruk bekebelezése mellett. Ady Endre sűrűn váltogatta fővárosi szállásait, a bohém életű költő, mint valami átutazó vendég lakott a szállodákban. Egy ideig a Meteor Szállóban volt az otthona. Éjszakáit a Meteor Kávéházban töltötte, ahol veseit és cikkeit írogatta. Az Erzsébet körút túloldalán lévő New Yorkot nem kedvelte, de kíváncsi volt mindenre, ami a kávéházban történt. Két jó barátja, Zuboly (Bányai Elemér hírlapíró, a első világháborúban elesett) és Reinitz Béla zeneszerző éjszakánként felkerekedett és átmentek a New Yorkból a Meteorba, ahol Adynak elmesélték, hogy mi történt a kávéházban. Ott minden nap történt valami említésre méltó. Reinitz nemcsak jó barátja volt Adynak, hanem költeményeinek megzenésítője is. A dalokat Medgyasszay Vilma népszerűsítette, aki Ady társaságában megismerkedett Beretvás Hugóval, egy gazdag lipótvárosi amatőr muzsikussal (1909-ben) és elfogadta ajánlatát, hogy az általa megzenésített Ady-verse- ket a Royal Szálló hangversenytermében előadják. A siker elsöprő volt, Reinitz Béla mélyen megsértődött és az előadásoA régi Erzsébetváros Elöljárósága a Csengery utca és Dob utca sarki épületében működött, majd onnan költözött a Meteor Szálloda helyére. A felújított épületben működik napjainkban is Erzsébetváros polgár- mesteri hivatala. kát őrjöngve fogadta. Elrohant a Meteor Kávéházba, ahol letámadta Adyt, úgy összevesztek, hogy többet nem tette be a lábát a kávéházba. A Meteor Kávéház 1920-ban megszűnt. Később az Erzsébet körút és Dob utca sarkán, a későbbi Kör Kávéház helyén Meteor néven nyílt meg az új kávéház. Mint elődje, nappal csendes volt, az éjszakai élet annál zajosabb. Ide jártak a lumpok és a környékbeli találkahelyek „démonai”. Itt kötöttek újabb ismeretséget az italok mellett, a hangulatot Eugén Stepat balalajka zenekara szolgáltatta. c IVf at us z4clrien yy Rfe s tér s égek** sorozata J Obrankovics Imre gravírozó, kulcsmásoló, tudásával évtizedek óta a kerületi lakosok szolgálatában áll Az évek során . kénytelen volt üzletét ^többször is költöztetni, de minden esetben igyekezett a környéken maradni nem csupán üzleti megfontolásból, hanem azért is, mert szereti és kötődik a kerülethez. A gravírozó, kulcsmásoló szám alatt található üzletben egyedül dolgozik, ugyanakkor apósával, aki lődése ebben a szakmában is létre hozott forradalmian új gépeket, melyek megVevői ragaszkodnak hozzá, minőségi munkát kapnak tőle, a jó kedélyű és segítőkész szakembernek mindenkihez van egy jó szava. Az elvégzett munkáért garanciát vállal, nem egyszer fordult elő, hogy sürgős esetben a helyszínen javította meg az elromlott zárakat. A Dohány utca 72. szintén ebben a szakmában tevékenykedik kölcsönösen segítik egymást szakmai tanácsokkal. A technika fejkönnyítik és gyorsítják a munkát. A kezdeti mechanikus gravírozó gép egy-két betüsablonnal csupán névtáblák készítésére volt alkalmas. Obrankovics Imre számítógépes gravírozógéppel dolgozik. Természetesen a számítógép nem helyettesíti a szakmai tudást, de segítségével többezer betűtípus közül válogathat a megrendelő. A vésés előtt a számítógép képernyőjén megjelenő minta megtekinthető, illetve igény szerint korrigálható. Szöveget, emblémát, fotót lehet gravírozni nemes- és keményfémekbe, üvegbe, műanyagba. A leggyakrabban ajándéktárgyak vésését kérik, továbbá névtáblákra cégtáblákra, öngyújtókra, név- jegytartókra és ékszerekre tetetnek neveket, feliratokat. A megrendelők magánemberek és cégek. A vevők különösen karácsony tájékán adják egymás kezébe a kilincset, ilyenkor sokan lepik meg névreszóló ajándékkal szeretteiket. A hosszú évek alatt előfordult néhány különleges eset is, amikor szokatlan kéréssel fordultak a szakemberhez. Hatalmas tekegolyóra kellett tulajdonosának a nevét bevésni, vagy a közelben található kórházban használt bordaterpeszre kértek humoros feliratot. Egyszer pedig egy busznyi finn turista nevét kellett a számukra ismeretlen barokk névtáblára gravírozni. A turisták türelmes sorban állással várakoztak, míg a nehezen kiejthető és leírható, finn nevek bevésésre kerültek.