Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2000-07-26 / 10. szám
A POLGÁRMESTER ÉS AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ DR. SZABÓ ZOLTÁN GONDOLATAI Parlamentális és kerületi kapcsolatok 2000/10. szám ÖNKORMÁNYZAT - FÓRUM 5 (Folytatás az 1. oldalról)- Az országgyűlésben folyó munka alapvetően kihatással van a kerületek, és a bennük élőpolgárok életére. Van e lehetősége egy országgyűlési képviselő - kerületi polgármesternek a saját kerülete érdekében tevékenykedni - kérdeztük dr. Szabó Zoltán polgár- mestertől, mint a parlament MSZP frakciójának képviselőjétől.- Az országgyűlési képviselői státuszt és a kerületi polgármesterség tisztségét nem lehet egymástól elválasztani. Vannak olyan kerületi érdekeltségű ügyek, amelyek országos hatáskörű szervek jóindulatán, döntésén múlnak. Ilyen kérdésekben, mint országgyűlési képviselő igyekszem a kerület érdekeit képviselni. Ez az úgynevezett lobbi-tevékenység egyébként- a saját választókerülete érdekében - minden országgyűlési képviselő feladata lenne. Ebből a szempontból az én helyzetem szerencsésnek mondható, mivel már az előző ciklusban jelen lehettem, mint államtitkár és mint képviselő is. Ebből a szempontból működik a dolog. Azért viszont, mert polgármester vagyok, nem tartom szükségesnek az adott városrész egyedi problémáival lekötni a parlament idejét. Ellentétben sok más képviselővel, úgy gondolom, a kerület problémáira a kerület vezetésének kell megoldást találni. Az interpelláció nem képviselői magamutogatásra való, hanem része a kormány munkájának parlament általi ellenőrzésére vonatkozó eszköztárnak. Az interpellációval színvállalásra kényszeríthető a kormány valamely tisztségviselője.- Mely kérdésekben kell ország- gyűlési képviselőként képviselnie Erzsébetvárost?- Általában pénzkérdésekben. Például pályázatok elbírálásánál, vagy nem normatív úton járó, hanem a kormány vagy kormány- szervek megítélésén múló anyagi támogatás elérésénél. Legutóbb megpróbáltam a Műemlékvédelmi Flivatal Gozsdu udvarral és a Hűvösvölgyi úti óvoda épületével kapcsolatos döntését kedvezőbbé tenni a kerület számára. A lobbitevékenység egyébként a dolog természeténél fogva nem nyilvános. Általában mindenki él vele, mindenki tud róla, de nem illik róla tudomást venni.- Melyek voltak azok a kérdések, melyeket az elmúlt majd két év alatt a legfontosabbnak ítélt meg?- Országgyűlési képviselőként tagja vagyok a kulturális és a külügyi bizottságnak. Ez alapvetően behatárolja az országgyűlési munkámat. Az elmúlt két évben a legfontosabbnak a kormány tevékenységében megmutatkozó, olyan anomáliákat tekintettem, amelyek megítélésem szerint túlmutatnak egy demokratikus jogállam keretein belül a kormány és ellenzék viszonyán. Egészen pontosan, amikor a kormány olyat tesz, ami neki pozicionálisan jó az ellenzékkel szemben, de amit egy demokratikus jogállamban megítélésem szerint egy kormány nem engedhet meg magának. Ilyen volt például a kulturális területen az egész média-cirkusz, a köz- szolgálati médiák kormánytöbbség általi kisajátítása. Ez ma ugyan lényegesen kisebb port vert fel, mint 90 és 94 között, tekintettel arra, hogy a leghatékonyabb média, a televízió két kereskedelmi csatornája messze megelőzi nézettségben a közszolgálati televíziót. Következésképpen ma már sokkal inkább elvi, mint gyakorlati jelentősége van a vitának. Ennek ellenére mégis megengedhetetlennek tartom egy jogállamban ezeket a lépéseket. Külügyi területen, több minden mellett én a fél éve hivatalba lépett osztrák kormányhoz fűződő különös kapcsolatokat feszegettem több ízben is az országgyűlés előtt. Nem titkoltan arra utalva, hogy a szélsőjobb- oldali szabadság párt kormányra emelését elvégző Schüssel kancellárral fenntartott jó viszony mintegy előrevetíti azt, hogy 2002-ben milyen koalíciós partnerben gondolkodik Orbán Viktor és pártja. Európában, és egy demokratikus jogállamban egyszerűen norma, hogy a szélsőségekkel nem tartunk kapcsolatot, nem működünk együtt. Erre jó példa Jacqes Chirac francia köztársasági elnök, aki tulajdonképpen a saját, őt támogató két jobboldali pártjával elveszítette a két évvel ezelőtti francia parlamenti választást, amelyet megnyerhettek volna, ha elfogadják a Le Pen féle Nemzeti Front támogatási ajánlatát.- Mostanában több olyan parlamenti döntés született, mely nagy vitát kavart a közvéleményben is. Közéjük tartozott például a nemrégiben elfogadott abortusztörvény.- Én megszavaztam az abortusz- törvényt, tekintettel arra, hogy csapdahelyzetben voltunk. Az Alkotmánybíróság a meglévő abortusztörvénnyel kapcsolatban egy olyan ítéletet hozott, amely magát az abortusztörvényt helyezte volna hatályon kívül, ha az általa kifogásolt passzusokat a parlament nem rendezi. Ha nem fogadjuk el az abortusztörvényt, 2000. július elsejétől csak olyan abortuszt lehetett volna elvégezni, amely annak érdekében történik, hogy az anya élete veszélybe ne kerüljön. Ennél, véleményem szerint mindenféle más szabályozás jobb. Ha nem szavazzuk meg, akkor Írország után, Magyarországon született volna meg a legszigorúbb abortusz törvény. így annyi változott, hogy pontosabban lett körülhatárolva az a helyzet, amit korábban válsághelyzetnek neveztek. Ami miatt én nem értettem egyet a dologgal, az az, hogy magasabb térítést lehet kérni az elvégzendő abortuszért. Az abortusz a születésszabályozás legrosszabb módja. Nem akkor kellene felvilágosítást tartani, amikor a nő már belekerült a megmásíthatatlan állapotba, és végképp nem szabad senkit rábeszélni arra, hogy tartsa meg a gyermekét. Azonban az igaz, hogy tájékoztatni kell a nőket a lehetséges jogairól, a támogatási rendszerekről. A megoldást az iskolai, még serdülőkor előtti, világos, érthető, megelőző felvilágosításban látom. Szét kell tömi ennek a dolognak a tabu jellegét, prüdség és álszemérem nélkül kell a gyerekeket tájékoztatni arról, ami egyébként teljesen természetes tartozéka lesz a felnőtt életüknek.- Ugyancsak megoszlik a közvélemény a parlamenti döntés alapján jegyző által kilakoltatható önkényes lakásfoglalók kérdésében.- Ez megint egy jellegzetes csapdahelyzet, hiszen valamilyen mértékben mindkét félnek igaza van. Az önkormányzatok természetesen joggal ragaszkodnak saját tulajdonú lakásaikhoz. Azonban én úgy gondolom, hogy az önkényesek java része sem azért foglal el egy más tulajdonában lévő lakást, mert nincs jobb dolga. Akinek van egy háza egy szabolcsi faluban, ahol majdnem száz százalékos a munkanélküliség, és ezzel szemben a fővárosban vagy a nyugati határszélen van munkalehetőség amiből támogatni, etetni tudja a családját, döntés előtt áll. Maradjon vidéken, és menjen el lopni, vagy jöjjön Budapestre, és oldja meg a problémáját. Igen ám, de ha el is tudja adni a házát, annak értékéből Budapesten nem vesz semmit. Ez egy társadalmi probléma, melyre valami megoldást kellett volna találni. Erre azonban a társadalom ma nem képes. Annyi biztos, hogy jogi problémák megoldásában véleményem szerint a bíróság az illetékes, senki nem bíráskodhat önhatalmúlag. Az önkényes lakásfoglalók kérdésében én nemmel szavaztam, megítélésem szerint a döntéssel a parlamenti többség átlépte a civilizált jogállami határokat, mivel azt mondták ki: vannak bizonyos jog- tulajdonosok, akik a jogaikat nem csak bírói úton érvényesíthetik.