Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-05-19 / 7. szám

2000/7. szám ONKORMANYZAT 5 Fogadóórán voltunk Fiiló Pál országgyűlési képviselőnél Fiiló Pál, az MSZP bu­dapesti listájáról ke­rült be a Parlamentbe. Országgyűlési képvise­lő, valamint a Parla­ment foglalkoztatási és munkaügyi bizottságá­nak elnöke. Lapunkat az Országgyűlésben végzett munkájáról és annak kerületi vetüle- teiről tájé­koztatta.- Jellemző a listáról beke­rült ország­gyűlési kép­viselők eseté­ben, hogy rendszeres fogadóórát tartanak?- Nem jellemző. Én tar­tok, mert ennyivel tarto­zom azoknak, akik’ 98- ban rám szavaztak. Fontos az, ha a képvise­lőnek állandó kapcsola­ta van azokkal, akiket képvisel. Nagy az igény a személyes kontaktus­ra. Ez számomra is mu­níció, mert az itt hallott problémákat, gondokat, a parlamenti munkám­ban fel tudom használ­ni.- Melyek a leggyakrab­ban felmerülő problé­mák?- Az egyik a társasházak helyzete, mely parla­menti kezelést igényel. A közelmúltban egy fó­rumon vettem részt, mely a társasházi tör­vénnyel kapcsolatos problémákkal foglalko­zott, és már dolgozunk azokon a javaslatokon, melyeket az Országgyű­lés elé szeretnék vinni. Erzsébetvárosban szinte minden lakóház társas­házi formában műkö­dik, komoly gond a nem fizető állampolgárok esetében a be nem fize­tett közös költség behaj­tása. További probléma, hogy lakáseladás esetén nincs eszköz az új tulaj­donos számára, hogy az elmaradt közös költség­ről értesüljön. Itt min­denképpen megoldásra lenne szükség, úgy, hogy a közös képviselő igazolása nélkül ne le­hessen bejegyezni az adásvételt. Miután ez nem politikai jellegű probléma, a pártok egyetértésében bízom. A másik a nyugdíjeme­lés kérdése, a gyógy­szerárak emelkedése és az infláció, melyek ter­mészetesen szorosan összefüggenek. Mi kez­dettől fogva amellett voltunk, hogy a nyugdí­jasok kapják meg azt a tisztességes mértékű emelést, ami törvény­ben is szabályozva volt. Nagyon sajnálatos, hogy a kormány gya­korlatilag ezt elvette a nyugdíjasoktól azért, hogy a családi pótlékot újra állampolgári joggá tudja tenni. Nekem meggyőződésem, hogy az akinek sok százezer forintos jövedelme van, nem szorul rá a párezer forintos családi pótlék­ra. Mi szocialisták, sú­lyos gondnak látjuk azt is, hogy a nyugdíjeme­lésnél nem vették figye­lembe, ki hány évig dolgozott, és. ki mennyi nyugdíjjárulékot fize­tett. Ha nem is szoro­san, de ide tartozik a 40 év feletti munkaválla­lók helyzete, melynek megoldásával kapcsolatban szintén javas­latot szeret­nénk tenni az Országgyűlés­nek.- Fiatalok, la­kásügyek...- A valamikori bérlakás fogal­ma igazából megszűnt. Jó megoldás lenne, ha a kerületben újra indulna az elérhető árú bérlakás építés. Érezhető a pró­bálkozás, ilyen például a Péterffy Sándor utcai épület beruházás. Két utat látok járhatóbbak, az egyik a bérlakás épí­tés, állami, önkor­mányzati, esetleg vál­lalkozói pénzekből. A másik az idősebb kor­osztályt is érintené és ez vállalkozási formá­ban már működik is. Lakásért cserébe, tisz­tességes ellátás az idős embereknek, orvosi felügyelettel. Állami és önkormányzati segítsé­get kell nyújtani a fia­taloknak olyan használt lakások vásárlásához, melyeket önerőből fel tudnának újítani. A kormány most csak a legjobb módúaknak se­gít, a többségnek saj­nos esélye sincs a la­káshoz jutáshoz. M. A. Fiiló Pál kerületi lakos­ként is jól ismeri a helyi problémákat, annál is inkább, mert fogadóórá­in a kerület lakosai meg­oldatlan ügyeikkel for­dulhatnak hozzá. Zöld számon Hunvald György az MSZP Erzsébetvárosi Szervezetének elnöke és a kerület szocialista politikusai minden hó­nap páratlan szerdai napján 17-18.30 óra között az alábbi ingye­nes zöld számon váiják közérdekű hívásaikat: 06/80-201-666 9 Országgyűlés és kerület Dr. Deutsch Tamás, Erzsébetváros or­szággyűlési képvi­selője 2000. május 29-én és június 26- án 17-től 19 óráig tart fogadóórát. Be­jelentkezés a 332- 2577-es telefonszá­mon. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ TÚRÓS LEPÉNNYEL Emberséggel az idősekért Színvonalas tájékoztatón vehettek részt a sajtó kép­viselői és az érdeklődők az Akácos Udvarban. Az esemény apropóját a Gon­dozó és Szolgáltató Köz­pont tervezett programjai­nak ismertetése és egy kedves palóc településsel, Mátraballával való kap­csolat kiépítése adta. Az Akácvirág táncegyüttes bemutatóját követően Ko- romzay Annamária alpol­gármester köszöntötte az egybegyűlteket, beszélt a négy Gondozó Központ és a klubok munkájáról, nek szórakozást nyújtani az idős emberek számára. Kardos Anna, Belső-Er- zsébetváros Gondozó Központjának vezetője is­mertette a nyitó majális gazdag programjait és sze­retettel meghívott minden érdeklődőt. Ezt követően Forgó János, Mátraballa polgármestere mutatta be a Mátra északi lábánál fekvő falucska múltját és jelenét, valamint ismertet­te a küszöbön álló együtt­működés lényegét. Vége­zetül Solymár József szo- ciográfiis történeteit hall­Az Akácvirág táncegyüttes programja mely a kerület idősebb la­kóinak ellátásával, szóra­koztatásával foglalkozik. Örömét fejezte ki azzal a reményeik szerint hagyo­mánnyá váló rendezvény- sorozattal kapcsolatban, melynek nyitó programja az Akácos Udvarban ka­pott helyet. Mint mondta, ez idáig október volt az idősek hónapja, de a nyári hónapokban is szeretné­hattuk a mátraballa- i hagyományokról, hiszen, mint e tájék nagy ismerő­je, számos könyvet írt a palócokról. A sajtótájé­koztató résztvevői megíz­lelhették a ballai házi túrós lepényt és megkóstolhat­ták a helyi zamatos boro­kat. A rendezvényekről a 9. oldalon olvashatnak bő­vebben Matus

Next

/
Thumbnails
Contents