Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-02-26 / 3. szám

10 egészségügy - szociális 1999/3. szám Influenza és más járványok A járványügyi helyzetet tekintve a legaktuálisabb kérdést tet­tünk fel dr. Záray Gabriellának, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat VII. kerületi vezető főorvosának.- Mennyire súlyos az influen­za járvány a kerületben?- Mielőtt rátérnénk az influen­zás megbetegedésekre, el kell mondjam, hogy intézetünkben egész évben működik a járványü­gyi megfigyelő rendszer. Az ada­tokból kitűnik, hogy a legtöbb megbetegedés január végén volt. A február eleji hidegebb idő beálltával a távol maradók száma jelentősen csökkent, majd február második hetében ismét némileg emelkedett. November eleje óta hetente kapunk jelentést a felnőtt és gyermek háziorvosoktól inf- luenzaszerü és influenzás meg­betegedésekről. Az adatokat összesítve megállapítható, hogy a felnőtt és gyermeklakosságot együttesen figyelembe véve, a január első hetében még ala­csonyabb megbetegedési szám (80 körül), január végére meg­négyszereződött és február kö­zepéig a helyzet lényegesen nem változott. A megbetegedéseknek mintegy öt százalékában szövőd­Búcsú Mancikától Élt egy tünemény a Dohány u. 37-ben. Szerette őt min­denki, 87 évesen is égett a keze alatt a munka. Egy­szobás kis lakása ragyogott, fénylett. Egyedül éldegélt gyermektelenül, mégis na­gyon sok gyermekkel áldotta meg az Isten. A fáradságot, betegséget nem ismerte. Aki rányította az ajtót az kamatozva kapta tőle önzetlen szerctetét. Kis lakásának ajtaja karácsonykor végleg becsukódott. Nem mondja többé: „Gyere be, maradj még itt drágám.” El­szólította egy más világ. Bár­merre jársz, nem feledünk, a szívünkben örök az élted. Örök nyugalmat, békességet kívánunk! A Dohány u. 3 7. lakóközössége mények is felléptek az utóbbi három hétben. Többnyire tüdő- gyulladás, súlyosabb légcsőhurut és orr-melléküreg gyulladások fordultak elő. Az adatokból az is kiolvasható, hogy idáig nagy járványról nem beszélhetünk.- Az időben adott védőoltás befolyásolja-e a járvány ala­kulását?- Megelőzés céljából szolgá­latunk 5000 adag kombinált oltóanyagot (A és B vírus elleni) juttatott el ingyenesen az idősko- rúaknak, s keringési-érrendszeri betegségben, vagy más, krónikus betegségben szenvedőknek. Akik nem jutottak ingyenesen oltó­anyaghoz, azok kedvezményes áron a gyógyszertárban azt be­szerezhették. Jelenleg is érdemes oltóanyagot vásárolni és az oltást elvégeztetni, mert a járványnak még nincs vége.- Összességében hogyan ér­tékeli a kerület járványügyi helyzetét?- Az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat az érintettek mond­hatni száz százalékosan megkap­ják. Ennek az oltási fegyelemnek köszönhető, hogy a védőoltá­sokkal megelőzhető fertőző be­tegségek nem fordulnak elő. Ebben az évben tovább bővül a védőoltások köre. A 14 éves korcsoportot immunizálják He­patitis B vírusfertőzés ellen. A csecsemőknél a nagyon súlyos lefolyású gennyes agyhártyagyul­ladást előzik meg azzal, hogy a csecsemőt két hónapos korban először beoltják-e kór ellen. Működési területünkön 1998-ban kirívó járványügyi esemény nem történt. Lippai Zsóka Tisztelt Honfitársunk! Kérjük, hogy adóbevallásakor is gondoljon a hazai rászorulókra, és személyi jövedelemadójának 1%- ával legyen részese humanitárius tevékenységünknek. Adószámunk: 19002093-2AI. Segítségét köszönjük. Magyar Vöröskereszt In memóriám „Ilcsi néni”... Ilcsi az óvodánk 1972-ben történő megnyitása óta néhányunkkal ; együtt dolgozott. Mosolygós arccal és bíztató szóval fogadta az új kol­legákat és tárt karokkal a gyermekeket. Óvta és egyengette útjukat. Nyugdíjba vonulásáig, mint gyermekvédelmi-felelős segítőkészen for­dult a családok felé. Aktívan továbbra is velünk maradt. Munkálkodott a megújulásért, az óvodások öröméért, mosolyáért és fejlődésükért. Súlyos betegsége ellenére is fáradhatatlanul folytatta óvodapedagó­gusi hivatását. Volt óvodásai is rendszeresen felkeresték őt boldogan hallgatta és csodálta a felnövő ifjúságot. Sebők Jánosné 1999. február 12-én 63. életévében elhunyt. Ilcsikénk elment, de szívünkben emléke örökké közöttünk marad. Megrendültén búcsúzunk tőle a Rottenbiller u. 33. sz. óvoda nevelőtestülete és óvodásai nevében: Osváth Arpádné óvodapedagógus Segítség gombnyomásra Az Akácfa utca 61. szám a- latti Belsőerzsébetvárosi Gon­dozó és Szolgáltató Központ egyedülálló kezdeményezésbe kezdett. Magányos, idős er­zsébetvárosi embereknek kí­nál fel váratlan baj esetére gyors segítséget, s egyúttal biztonságot is speciális jelző- rendszer formájában. A jelzőrendszer, amit nem kell megvenni, hanem havi 200 forintért bérelhető, két egység­ből áll. A hordozható, gyufás- doboznál kicsivel nagyobb, ve­zeték nélküli részét az igénylő kapja, melyen csak meg kell nyomni a gombot, s az máris működésbe lép. Azaz hanga­dással jelez valamelyik szom­szédos lakásban, ahová a másik egységet helyezték el, akár csak egy csengő. A hívást így veszi a szomszéd, s pillanatok alatt a segítséget kérőnél terem és felmérve a helyzetet orvost, súlyosabb esetnél mentőt hív­hat. A rendszer működéséhez tehát ketten szükségeltetnek. A rászorulton kívül annak közvet­len lakókörnyezetében egy olyan személy is, aki vállalja - amit a Gondozási Központ szerény összeggel honorálni tud -, hogy ha kell, segítséget nyújt. Mivel »a jelzőrendszer tele­pítéséhez pillanatnyilag „csak” a Szolidaritási Alapból pályázat útján nyert 3 millió forint áll ren­delkezésre, az igényeket így folyamatosan elégítik ki. A szer­kezetet minden hónap első hét­főjén 10 és 11 óra között a Gon­dozási Központban be is mu­tatják, további információ pedig Arvahegyi Anikótól kérhető a 322-5084-es, illetve a 06-20- 978-7115-ös telefonszámon. A magyarországi Bárka Közösség 1991 óta működik Dunaharasztiban, alapítványi keretek között. Célja, a társa­dalmi perifériára szorult, hát­rányos helyzetű, sérült szemé­lyek problémáinak enyhítése, esélyegyenlőségük biztosítása. Ha úgy találja, hogy szívesen támogatná munkánkat, akkor az SZJA 1%-ról rendelkező nyom­tatványon az alábbi adószámot jelölje meg: 19664383-2-41. Ingyenes tanácsadások A Demoszthenész Egyesület ingyenes tanácsadó szolgálattal szeretné segíteni a felnőtt beszédhibások életvitelét és beilleszkedését. A Demoszthe­nész Beszédhibások és Segítők Országos Érdekvédelmi Egye­sülete minden héten pénteken 14-18 óra között logopédiai és pályaválasztási tanácsadó szol­gáltatást biztosít középiskolás és felnőtt beszédhibások szá­mára. A tanácsadó iroda címe: 1078. Bp., Hemád u. 42. (Ba­ross Gábor Általános Iskola fsz.) Tel./fax: 351-6008 (péntek kivételével üzenetrögzítő)

Next

/
Thumbnails
Contents