Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-02-05 / 2. szám
14 ERZSÉBETVÁROSI EMBEREK 1999/2 szám MESTERSÉGEK Nemcsak a műhely, hanem Scheer István asztalosmester is régi „bútordarab” már a szakmában. Előbbi, mint ahogy a mesterség is az apáról szállt a fiúra. Aki ugyanolyan megszállottan dolgozik még most, nyugdíjas létére is, mint annak idején az „öregje”. Hatvannyolc évesen - s immáron ötvennégy esztendeje! Azaz több mint fél évszázada... Amikor 1945- ben elkezdte, bizony feketén szerzett, lopott anyagból dolgoztak az édesapjával. Azt a „rakás” megrendelt bútort valamiből meg kellett csinálni. Merthogy azokban az időkben mindenki ezért kopogtatott... Ma pedig? Már egészen más a helyzet: anyag, s bútor is van, utóbbiból valóságos döm- ping... Emiatt aztán olcsóbb az üzletben megvásárolni, mint csináltatni. Manapság csak a jómódúak engedhetik meg maguknak a Scheer István kezekkel „gyártott” egyedi modelleket. Változtak tehát az idők, váltott a mester is. Többnyire épületmunkával foglalkozik, ezenkívül pedig bármivel, amit megrendelnek - a galériától az asztalig. Csupán egy dolog nem változott: a „dolog” most is annyi, hogy néha kénytelen megrendelést visszautasítani. Nem szívesen persze, de inkább ezt választja, minthogy a már megígért darabbal kicsússzon a határidőből. Mert nem elég csak szépen, hanem pontosan is kell dolgozni... Minden ami csak fűszernek számít a földön, az kapható az egy hete nyitott, István utca 30. szám alatti Fűszer-bazárban. Úgy mint egy bazárban... Mindenféle török, arab, indiai, kínai, vietnámi, mexikói, mediterrán, erdélyi és egyéb különlegességek és nem különlegességek. Mert hát a köményt, vagy mondjuk a feketeborsot ugye senkinek sem kell bemutatni. Csak a vásárlók zöme azt nem tudja, hogy éppenséggel nem magyar, hanem arab fűszerekről van szó. Ami hazai, az bármilyen furcsa, mindössze a fokhagyma és a piros- paprika. A többit mind importáljuk. Az más kérdés, hogy mindenféle márkanévvel ellátott magyarcsomagolásban látjuk viszont az élelmiszerüzletek polcain. Itt átlátszó csomagocskákban kínálják, méghozzá jóval a bolti ár alatt. Ráadásul tetszés szerinti a- dagokban: a minimális tíz grammnyitól a vevők által kért, bármekkora meny- nyiségig. Nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is garantáltan az, ami. A tulajdonosnő ugyanis az eredeti importőröktől szerzi be az áruit, azokat is, amelyek sehol másutt nem kaphatók Magyarországon. A hazánkban „csodaszámba” menő fűszerek mellett még sok más csudajó dologgal is szolgálnak. Nem bánják meg, ha ezeknek is utánanéznek! A csendélet lázadása A színek harsányak, buják, élettel telítettek. A csendéletek beszédesek, kendőzetlenül árasztják az életörömet, az ember legszívesebben beleharapna a görögdinnye szeletekbe, nyúlna a kitárulkozó banán után. Az alföldi nyár piheg a tengernyi napraforgótábla fölött, a hőségtől kissé kó- kadtak a fejek, kukoricás sóhajtozik futó zápor után. Elhiszem Rajnai Móninak, hogy most is legszívesebben a mártélyi tájon kalandozna, állna a festőállvány előtt, s próbálná vászonra csalogatni a körülötte tomboló nyár színeit. Vitathatatlanul különös, bensőséges viszonyban van a természettel, ezt tükrözik festményei. Akár „kékítöt old az ég vízében”, akár a sárga izzik, vibrál, kitörésre készen a képkeretek közül. Művészi hitvallása szerint ez a „frissen festés” alkotói lázadás nála, amit tudatosan vállal a „szürkeség iskolájával” szemben. Nem tagadja a francia Matisse hatását sem, pedig a müncheni akadémián leste a festészet fortélyait. Rajnai Móni több hangszeren játszik: sikeresen debütált ólomüveg mozaikjával is, amelynek kékségei az Erzsébet téri Konzumbank csarnokának mennyezetét díszítik. Polacsek Kálmán festőművésszel egy évig dolgoztak a hetven négyzet- méteres alkotáson. A fiatal festőmüvésznő komp- jútergrafrkával keresi a kenyerét, de az igaz öröm az, amikor ecsettel a kezében kelti életre csendéleteit, tájképeit. Már legalább egy évtizede erzsébetvárosinak vallja magát, s az Asbóth utcai lakásában, ebben a didergő februárban mártélyi nyarakról ábrándozik. Varga László RAJNAI MÓNI: Nyár Bazári fűszerek A Scheer
