Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-12-09 / 16. szám

2 ÖNKORMÁNYZAT 1999/16. szám (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzat pénzügye­iben sikerült rendet teremteni, a monetáris stabilizációt telje­síteni tudták, hiszen az 1999. évben már egy drasztikusan megnyirbált" költségvetést fo­gadtak el. (Mintegy 30 száza­lékkal alacsonyabb kiadású költségvetést.) Számtalan mó­dosítás után fő összegeiben a költségvetést előirányzatait tar­tani tudta az önkormányzat. A korábbi évekre jellemző va­gyonfelélést sikerrel meg­szüntették, így az évi költség­vetés folyó összege szublicitet mutat. (Több a bevétel, mint a kiadás.) Erzsébetváros pénz­ügyi helyzete 2000-re elfo­gadhatónak mondható és így lehetőség nyílik az ambició­zus fejlesztési elképzelések, megvalósítása. A közbiztonság kérdése a ke­rület lakóit a legjobban aggasz­tó ügyek egyike. Ez a szeg­mens is jelentős javulást mutat. A rendőrséggel való hagyomá­nyosan jó együttműködése az önkormányzatnak töretlen, ezen túlmenően a főváros pá­lyázatain a közbiztonsággal kapcsolatos jelentős pénzösz- szegeket sikerült elnyerni, amelyeknek a hatását a közel­jövőben már érezni fogják az erzsébetvárosiak. A korrupció felszámolásában szintúgy számottevő eredménye­ket sikerült elérni. A hatáskörök rendezésével, a hivatal átszer­vezésével, a képviselők, bizott­ságok, a testület hatáskörének világos meghatározásával, a korrupció lehetősége csökkent. Az önkormányzat tisztaságot is ígért Erzsébetváros köztere­in, az ígéret teljesítése érdeké­ben két járdatakarító gépet sze­reztek be, amelyek jelentősen javítják a takarítási munka ha­tékonyságát. (A közmeghallga­tásra beérkezett írásos kérdések többsége is e témakörrel foglal­kozott.) A kampányidőszakban ígéret volt az oktatás prioritására is. E területen is meghatározó váltó­A november 18-án megtartott képviselő-testületi rendes ülésen 9 napirendi pontról nyilvános, 5-ről zárt ülésen döntöttek a képviselők, A legnagyobb vára­kozás az első napirendi pontot, az 1999. évi költségvetésről szóló 5/1999. (III. 16.) számú önkor­mányzati rendelet módosítása kísérte. A költségvetésről szóló ön- kormányzáti rendelet módosítá­sának testületi vitáján két javas­lat körül alakult ki vita. (A té­mával következő számunkban részletesen foglalkozunk.) Az egyik az Almássy Téri Szabad­időközpont költségvetésének 22 millió forinttal történő megeme­lése, a másik a Gozsdu-udvart elhagyók megemelt költségű ki- költöztetése. Az 1999. évi költ­ségvetés módosítása és annak hatása elsősorban az oktatást érinti. A rendelet módosítását a képviselő-testület elfogadta. A 2000. évi költségvetés koncep­ciójára előterjesztett javaslat szintúgy zöld utat kapott a kép­viselők részéről. Az Állami Számvevőszék vizs­gálta az önkormányzat 1997- 1999. évi gazdálkodását. Az ellen­őrzésről készült jelentést és a fel­tárt hiányosságok megszüntetése érdekében elkészített intézkedési tervet tudomásul vette a testület. Koromzay Annamária alpolgár­mester előterjesztésében Erzsébet­város önkormányzata és a Sziget Droginfonnációs Alapítvány kö­zötti ellátási szerződés jóváhagyá­sa szerepelt. Sajnálatos módon a drogprobléma egyre inkább széle­sedő kört érint Erzsébetvárosban is, a lehetőségekhez mérten ezt ke­zelni kell. A Sziget Alapítvány fel­adata, hogy a veszélyeztetett kor­csoportok osztályaiban rendkívüli osztályfőnöki órák keretében pre­venciós, tanácsadó előadásokat, filmvetítéseket tartson, felhívva a figyelmet a drogfogyasztás veszé­lyeire és az anonim (névtelen) ta­nácsadás lehetőségére. Ellensza­vazat nélkül fogadták el a szerző­dési jóváhagyást. Az Erzsébetvárosi Egészség- ügyi Szolgálat Alapító Okiratát szintén elfogadták a képviselő-tes­tület tagjai. Gergely Józk?/(MSZP-SZDSZ) előteijesztésében javaslatot tett az önkormányzat és az EMIK Kft. megbízási szerződésének módosí­tására. A szerződés tartalmazza az árak kölcsönös felülvizsgálatát is, de erről több táigyalás után sem született érdemi döntés. Bártfai Ishán, az EMIK Kft. igazgatója felkérte a testületet, hogy oldják meg ezt a problémát, de a szerző­désmódosítást elvetették. A lejárt határidejű határozatok­ról szóló jelentést tudomásul vette a képviselő-testület. Molnár István (SZDSZ-MSZP) interpellációval fordult dr. Szabó Zoltán polgármesterhez, a Szövet­ség utca lakói érdekében, misze­rint az Almássy Téri Szabadidő- központ szemetes konténereinek elhelyezésénél vegyék figyelembe a lakók érdekeit. A képviselő a ta­valyi kampány idején utcákon kintmaradt reklámhordozó táblák elhelyezéséről is interpellált. Zárt ülésen javasolták az Erzsé- betváms Díszpolgára címek ado­mányozását és egyéb személyi döntések is történtek. Sz. Zs. Közmeghallgatás az Almássy téren zások történtek, hiszen Erzsé­betváros öröklött és évtizedek során felhalmozódott sanyarú helyzetéből a tudás, a képzés elsajátítása az egyik kitörési pont. Látványos sikerekről ugyan nem lehet beszélni, de tény, hogy a művelődésre for­dítható pénz nem olyan mér­tékben csökkent, mint a többi területen. Sor került iskolabe­zárásra, bár ezt az önkormány­zat előre jelezte. Az iskolák nincsenek kellőképpen kihasz­nálva, így a fajlagos költségek túlságosan magasak. A meg­szüntetett iskola épületébe olyan intézmény kezdhette meg működését, amely Erzsé­betváros oktatási és képzési struktúráját gazdagítja, a ver­senyképes tudás biztosításához hozzájárulhat. A kerület elhanyagolt, elöre­gedett ingatlanállományának fejlesztése szintén az ígéretek közé tartozott. Ezt a feladatot fővárosi pályázaton keresztül teljesíti az erzsébetvárosi ön- kormányzat. A társasházak fel­újítási támogatásának összege még növekedett is az elmúlt évekhez képest. Beinduló fél­ben van Erzsébetvárosban több magántőkét bevonó fejlesztés, amely a kerület régóta pusztuló nevezetes épületeire összpon­tosít. A pályázat lehetőséget ad a kerület kijelölt rehabilitációs övezeteiben (Klauzál tértől délre és keletre) elterülő ház­tömbökben, illetőleg a Rózsák tere környékén azokra a tömb­rehabilitációs munkákra, ame­lyek a kerület megújulásának magjává válhatnak. Dr. Szabó Zoltán polgármes­ter tájékoztatója után az erzsé­betvárosi polgárok írásban és szóban feltett kérdéseire vála­szoltak a kerület vezetői, kép­viselői. Szüle Zsolt Testületi krónika

Next

/
Thumbnails
Contents