Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-11-09 / 15. szám
a 1999/15. szám HITELET 13 Ünnepélyes templom megáldás „ Uram, szenteld meg azokat, kik házad ékességét szeretik. (Aranyszájú Szent János liturgiájából) A belsőleg felújított Rózsák terei görög katolikus templom ünnepélyes megál- dására, november 7-én, vasárnap a 10 órakor kezdődő ünnepi liturgia keretében került sor. A templom megáldá- sát dr. Pregun István pápai prelátus, általános helynök végezte. Szentbeszédet mondott: Spányi Antal az Eszter- gom-Budapesti Egyházmegye segédpüspöke. Köszönjük mindazoknak a szeretetét és segítőkészségét, akik a Szent Erzsébet Plébániáért Alapítvány céljainak megvalósítására ajánlották fel az 1998. évi jövedelmük után kiróható személyi jövedelem adójuk 1 százalékát. Ez az ösz- szeg 984.505 forint volt, melyet az alapítvány a műemlék templomépület rekonstrukciós munkáira fordított. Köszönjük mindannyiuk adományát: Spányi Antal c. püspök, plébános, a kuratórium elnöke Képek a Fasori református egyházközség életéből Az Arkay Aladár tervezte Budapest Fasori református műemlék templomot a Városligeti fasor 7. szám alatt találjuk. A pirogránit-burko- lat Zsolnai Miklós pécsi gyárában készült; a festett üvegablakok pedig a neves üveg- festő-művész: Róth Miksa alkotásai. A templom belső tere a római termákra és a bizánci centrális terekre emlékeztet, míg a főhomlokzat forma- s felületképzése a finn kortárs építészet hatását mutatja, a hazai nemzeti jellegű törekvések (Kós Károly és köre) közvetítésével. A templom építése 19i 1. július 24-én kezdődött, és 1913. június 1- én Baksay Sándor püspök avatta fel. A gyülekezet megalakulása azonban százéves múltra tekint vissza. Az egyházközség tevékenységéről, életéről Végh Tamás vezető lelkipásztor és Somogyi Péter missziói-ifjúsági lelkipásztor adtak tájékoztatást. Az egyházközséghez, amely a VI. és a VII. kerületet fogja át, 1800 gyülekezeti tag tartozik. A gyülekezetét 65 körzetre osztották fel, s a leginkább rászoruló idős, beteg híveket - évente többször is - a körzetA Szent Erzsébet templom hírei Novemberben szombat-vasárnap kivételével minden este 1/2 6-kor „mindenki miséje” hallottainkért, 11-én, csütörtökön délután 2 órakor az Idősek Klubja ösz- szejövetele, 18-19- 20-án, csütörtök-pén- tek-szombat este a 6 órai szentmise keretében lelkigyakorlatos szentbeszédek, 21-én, vasárnap templomunk búcsúja. Ezen a napon nem lesz szentmise 9 órakor és 11 órakor, az ünnepélyes nagymise 10 órakor kezdődik, amelyen templomunk Carmine Celebrat kórusa Kodály: Missa Brevisét adja elő, 26-án, pénteken este a 6 órai szentmise után engesztelő szentóra, 27- én, szombaton este 1/2 6-kor adventi gyertya- gyújtás. Advent minden hétköznapján reggel 1/2 7 órakor rorate. December 3- án, első pénteken betegeinket a szokásos módon meglátogatjuk. Az esti szentmise után engesztelő szentóra 1/2 8-ig. gazdák látogatják meg. Bevásárolnak, elviszik a gyülekezeti újságot, a Fasori Harangszót, híreket visznek és hoznak. A. parókia öreg autójával szükség szerint autós szolgálatot is végeznek. Ha szükséges, szere- tetotthoni elhelyezéshez is nyújtanak segítséget. Itt említjük meg a Hermina út 51-ben lévő Országos Albert Schweitzer Református Szeretetotthont, amelyben száz idős, beteg lakik. Az egyházközség egy csoportja szeretetmunkát végez, havonta egyszer takarít és beteget látogat az otthonban. Mintegy két éve kezdődött az Anyakör szolgálata a kisgyermekes édesanyák részére, azért, hogy az anyaság örömeiről, gondjairól, életükről beszélgessenek, ehelyütt keresve a nevelés-gondozás módozatait, a Biblia tanítása alapján. Az Anyakör tevékenységét Somogyiné Ficsor Krisztina lelkipásztor, négy kisgyermek édesanyja szervezi. Az egyházközségnek svájci kapcsolata is van. Éva Helmy magyar származású református asszony többször küldött nagyobb mennyiségű ruhát többszáz család részére, sőt 64 darab jó minőségű katonai ágyat is szerzett a gyülekezeti tábor részére. Tahitótfaluban gyülekezeti tábort bérelnek 15 évre, amely kikapcsolódást, pihenést nyújt. Nagy részvétel mellett rendeznek itt csendes heteket, hétvégeket. Kis létszámú, ám nagy múltú cserkészcsapatuk jövőre táborba megy. A labdarúgást kedvelő gyermekek, szülők hétfőnként a Petőfi Csarnok mellett rúgják a labdát. Azért, hogy a kisgyermekes szülők az istentiszteletet együtt hallgathassák, gyermekmegőrző szolgálatot hoztak létre, A kisiskolások és a nagyobbak gyermek-istentiszteleten vesznek részt. A vendéglátó lelkészek még elmondták, hogy a műemlék templom belső és külső felújítása állami segítséggel tíz éve elkészült. Orgonájuk azonban felújításra szorul, s a templom kitűnő akusztikáját ismerve, akár orgonahangversenyeket is rendezhetnének. A cél érdekében alapítványt hoztak létre. A Fasori templom mögötti területen 1926-ban holland támogatással megnyílt Budapest első református elemi iskolája, amely a későbbi királynő, Julianna nevét vette fel. Ma a Julianna iskolába - melyet 1992. január 6-án újraindítottak - a hatodik osztályig mintegy 250 gyermek jár. Széplaki Kálmán