Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-11-09 / 15. szám

TESTÜLETI KRÓNIKA Korlátozzák a szeszesital-fogyasztást Erzsébetváros közterületein Erzsébetváros Önkor­mányzatának képviselő­testülete október 21-én megalkotta a szeszes­ital-fogyasztás korláto­Uj tilalmi lista Négy épületet tilalmi listára vett az erzsébetvárosi képviselő-testület, negyvenhét ház esetében viszont feloldotta az elidegenítési tilalmat a november 4-én megtartott rendkívüli ülésen. Elsősorban a Madách-sétány terveinek megvalósu­lása miatt nem engedélyezi egyes lakások megvásárlá­sát az önkormányzat. A tilalmi listára helyezett lakások között van olyan, amelyet már két évvel ezelőtt felaján­lottak megvásárlásra. A testületi ülésen vitát váltott ki a napirend, amellyel kapcsolatban a Civil Tanács elnö­ke, Ignéczi Tibor elmondotta: a döntés előtt célszerű lett volna lakossági fórumon ismertetni az önkormány­zat álláspontját. Tilalmi listára került: Dohány u. 50., Klauzál u. 9., 15., 21. számú ház. Megnyitották a Libri Könyvesboltot A Libri Könyvkereske­delmi Kft. megnyitotta az ország legnagyobb, nettó 1100 négyzetméter eladó­területű könyvesboltját a Rákóczi út 12. szám alatt, a volt Verseny Áruház he­lyén. Az üzlet szolgáltatá­saival kiemelkedik a már működő könyvesboltok sorából, külön szekciót biztosítottak a kulturált időtöltés számára is. Az üzletben internet- kávézó és rendezvényte­rem is működik, a bolt szerves részeként. (Folytatás a 6. oldalon) r ETV háromszor Az Erzsébetvárosi Televízió továbbra is heti három alkalommal köszön be Önökhöz. Hét­főn, szerdán és pénteken 17-18 óra között a kábeltévé csatornáján látható az erzsébetváro­si műsor. Tel: 322-3816 Európai integrációs vetélkedő Almássy Téri Szabad­időközpontban, melyen megjelent dr. Hannes Pórias osztrák nagykö­vet, Szanyi Tibor, az Eu­rópai Integrációs Ügyek Bizottságának alelnöke, Szombathelyi Béla, kül­ügyi helyettes államtit­kár és dr. Szabó Zoltán, Erzsébetváros polgár- mestere. A vetélkedő előtt bemutatták az Eu­rópa Kalauz című köny­vet, melynek bevezető­jét Martonyi János kül­ügyminiszter írta. A könyv az Európa 2000 a Demokráciáért Alapít­vány gondozásában je­lent meg. (Folytatás a 2. oldalon) Tájékoztató a közmeghallgatásról A helyi önkormányza­tokról szóló többször mó­dosított 1990. évi LXV. Törvény 13. §-a kimondja, hogy, A képviselő-testület évente legalább egyszer előre meghirdetett köz­meghallgatást tart, ame­lyen az állampolgárok és a helyben érdekelt szerveze­tek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehet­nek.” A törvény a közmeg­hallgatás intézményesíté­sével biztosítja azt a lehe­tőséget a választópolgá­roknak és a helyben érde­kelt szervezeteknek, hogy közérdekű kérdést és ja­vaslatot intézhessenek a képviselő-testülethez. Az állampolgárok, illet­ve a helyben érdekelt szervezetek a téma rövid megjelölésével 1999. no­vember 25-én 16 óráig be­jelentkezhetnek a 3222- 236-os üzenetrögzítős te­lefonon, vagy a 462-3128 telefonszámon, vagy fél­fogadási időben szemé­lyesen, illetve a Polgár- mesteri Hivatal Lakos­ságszolgálati Iroda „Köz­meghallgatás” megneve­zésű - bejáratnál lévő - postaládájába lehetőség van munkaidőn túl is be­dobni a közérdekű kérdé­seket, észrevételeket. Dr. Szabó Zoltán MEGHÍVÓ Budapest Főváros VII. kerület képviselő-testülete 1999. nos ember 29-én, hétfőn 17 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart, amelyre ezúton meghívja a kerület lakosságát és a helyben érdekelt szervezetek képv iselőit, hogy közérdekű kérdéseiket és javaslataikat megtehessék. Helyszín: Almássy téri Szabadidőközpont (Almássy tér 6.) zásáról szóló, a VII. ke­rület közterületeire vo­natkozó önkormányzati rendeletet. (Folytatás a 2. oldalon) Európai integrációs vetélkedőt rendeztek november 2-án az

Next

/
Thumbnails
Contents