Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-08-12 / 11. szám
12 SPORT 1999/11. szám A Művelődési Irodától a Polgármesteri Kabinethez Visszaállították a Sportfelügyelőséget Már korábban hírt adtunk arról, hogy május 6-án a VII. kerületi önkormányzat képviselö-testülete elfogadta Erzsébetváros sportkoncepcióját A döntéssel ugyanakkor furcsa helyzet alakult ki, hiszen időközben kiszervezték a VII. kerületi Sportfelügyelöséget Nem volt tehát, aki felügyelje, végrehajtsa a koncepcióban lefektetett elképzeléseket Az átmeneti állapot május 11- ével szűnt meg, amikor a képviselő-testület arról határozott - módosítva előző döntését -, hogy az önkormányzatra háruló sportigazgatási feladatokat változatlanul a polgármesteri hivatal lát/a el- Mit jelentett ez a döntés? - kérdeztük Gyuris né Braunsteiner Mártát, az ügyben illetékes alpolgármestert.- A sportkoncepció megszavazása után meg kellett szervezni annak végrehajtását is. Az ön- kormányzat úgy látta, hogy erre feltétlenül szükség van egy önálló részlegre, így tulajdonképpen visszaállítottuk a Sportfelügyelőséget.- Mondhatjuk azt is, hogy visszakerült minden a régi kerékvágásba?- Nem teljesen, hiszen a felügyelőség már nem a Művelődési Iroda, hanem a Polgármesteri Kabinet keretein belül működik tovább. A kabinethez való csatolásra azért volt szükség, mivel már nemcsak a diáksport tartozik a Sportfelügyelőséghez, hanem a tömegsporttól kezdve az élsport is.- Változott-e a Sportfelügyelőség szervezeti felépítése, illetve székhelye?- Korábban egy sport- szervező, egy titkársági vezető látta el a feladatokat, illetve megbízói szerződéssel egy gazdasági felelős és egy diáksportszervező is segítkezett. A két főállású köztisztviselői státusz megmaradt, az adminisztratív munkára F ocisuli Az Erzsébetvárosi SE Focisulit szervez óvodás és alsó tagozatos iskolásoknak a közelmúltban átadott Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor sarki Városligeti Sportcentrumban. Bubcsó Norbert, az idén 100. születésnapját ünneplő Ferencvárosi TorPalánkra fel! A MAFC Kosársuli (telefon: 463-1980) 17 év alatti fiúk jelentkezését várja. További információt Heisler Péter vezető ad a fenti telefonszámon. ■ UUIIa na Club volt labdarúgója tartja az edzéseket hetente két alkalommal: hétfőnként és csütörtökönként 17 órától. Folyamatosan várják a jelentkezőket személyesen a Erzsébetvárosi Sportközpontban (Százház utca 9-23.), vagy a 351-7460, illetve a 06- 20-918-6894-es telefonszámokon. pedig a Kamilla Kht-n keresztül alkalmazunk közhasznú munkást. Helyileg pedig az Erzsébetvárosi Sportközpontban működik a felügyelőség.- Némi szervezeti változás történt tehát, ez egyúttal személycserével is járt?- A számtalan kitüntetéssel elismert Farkas Ferenc munkájával elégedettek voltunk, nem láttuk értelmét a változtatásnak. Az ő személyével biztosított a terület megfelelő irányítása. A július 23. és 31. között Notarescóban rendezett VIII. nemzetközi bocsátómén indult az Erzsébetvárosi SE versenyzője Sass Zoltán (képünkön középen), s egy lengyel hölgy oldalán fölényes győzelmet aratott a vegyespárosok mezőnyében. A Budapest-válogatott tagjaként pedig egy értékes 8. helyezést szerzett a csapatok versenyében. Az oldalt írta: Lendvav Piroska az óvodai uszasoktatastol a nyitott tantermekig A sportkoncepció alapjait építik A sportigazgatási feladatok ellátása érdekében a május 11-i testületi ülésre két szervezeti javaslatot terjesztettek elő. Az egyik a sportigazgatási feladatokkal kapcsolatos január 21-i testületi döntés megváltoztatását kezdeményezte, s hogy változatlanul a polgármesteri hivatalban történjen a sportügyek intézése. A másik közalapítvány létrehozását, amely közhasznú szervezetként működött volna - tudtuk meg az előzményeket Farkas Ferenctől, a visszaállított Sportfelügyelőség régi-új emberétől.- A közalapítványi forma túl költséges lett volna, így a célszerűbb megoldást választotta a képviselő-testület, s vissza- állitotta a kiszervezés előtti állapotot - magyarázta a döntés a hátterét Farkas Ferenc.- Most, hogy végre rendeződött a helyzet, melyek lesznek az első lépések?- A legfontosabb, hogy a sportkoncepciót el kell kezdeni részleteiben kidolgozni, s tartalommal megtölteni. S ahogy helyreáll a szervezeti rész, vagyis mindenki megtalálja a maga területét, megkezdődhet a szervezés, illetve a művelődési bizottsággal egyeztetve, ciiiuci aui. elfogadtatva a végrehajtás is. Úgy vélem, jövő februárig elkészülhet az összes anyag, és a bizottság elé kerülhet megbeszélésre, vitára, elfogadásra.- Az óvodai úszásoktatás a- zonban már i- dén elkezdődik...- Ha a bizottság is áldását adja rá, akkor igen. Az őszi tanévkezdetre beindulhat az ovisok ú- szásoktatása. Tervek már vannak, hogy melyik uszodák lehetnek a lehetséges helyszínek, de erről még korai beszélni.- Melyek még azok a feladatok, amelyek szintén nem tűrnek halasztást?- El kell készíteni azt az ütemtervet is, mely alapján az oktatási-nevelési intézményekben található sporteszközök állapotának felülvizsgálata, illetve a három évente, központilag történő pótlása történik majd. Továbbá már most el kell kezdeni kiépíteni az u- tánpótlásnevelési lehetőségeket a tehetséges gyerekek spoitegye- sületben, szakosztályban való fejlődésének elősegítése érdekében. Nem utolsó sorban pedig minél előbb szeretném visszahozni azt, hogy hétvégenként a sport- központ mellett néhány iskolai tantermet is kinyittathassunk, a lakosságnak több sportolási alkalmat teremtve ezzel.